+ Irodalom

Szegény Zoli slammer-szemmel

Pallag Zoltán Noir című könyvének bemutatóján, a Jónás Kézműves Sörházban Pion István kérdezett, Bocskor Bíborka énekelt.

Akárhányszor beülök valahova (most éppen a rideg, ürességtől kongó kulturális-bevásárló-vendéglátó létesítmény, a Bálna gyomrában megbúvó, amúgy hangulatos, bár méregdrága Jónás Kézműves Sörházba), ahol Pallag Zoltán felolvas vagy könyvet mutat be, a Sötét slam című verset szinte mindig hallom. Azt azért nem mondanám, hogy a könyökömön jön ki, mert inkább egy olyan slágerről van szó (már ha versek esetében lehet slágerről beszélni), amit nehéz megunni.

„csak egy farok és a tartozékai

úgy hívják Zoli

szegény Zoli

egészen pontosan”

Pallag amúgy nem slammer, a könyvbemutatót moderáló Pion István annál inkább (amellett, hogy költő és újságíró), és úgy látszik, a „szegény Zoli” szókapcsolat megmaradt benne. Az állandó eposzi jelző tehát kézenfekvő, még ha az elsőkötetes szerzőt nem is kell annyira sajnálnunk, vagy legalábbis nem jobban, mint bárki mást. Ő ugyanis nem bánt meg semmit, pedig a Csak a mai nap című blog révén közismert alkohol- és drogfüggősége.

Pion István kérdez

Pion István kérdez

Amelytől nem szabadult meg ugyan, viszont több mint egy éve nem mérgezi magát olyasmivel, amivel korábban napi szinten tette. Ha az aktuális mai napot kibírja, annak már örül. Eszembe jut pár héttel korábbi beszélgetésünk, amikor mesélt arról, hogy amikor Arany Gold Zoltán tetoválóművész barátjával találkozott, és az új tetkó elkészítése után beültek valahova beszélgetni, ő nem ivott ugyan, mégis arra eszmélt, hogy hajnali kettőkor a kocsma előtt áll, és fogja valaki sörét, aki éppen rágyújt.

Mint megtudtam, az ilyesmit visszarendeződésnek hívják az addiktológiában: hiába szabadul meg valaki az alkoholtól vagy a drogtól, visszaszokhat az éjszakázásra, a rendszertelen életmódra. Szegény (vagy nem szegény) Zoli vágyik a társaságra, és nem is mond le róla, de már tudja, mikor kell hazamennie a kocsmából. Ha hosszú is volt az út idáig (többször elkezdett régész szak, újságírói és szerkesztői munka, és persze az életvitelszerű bulizás), idén a József Attila Kör és a Prae.hu közös kiadásában megjelent első verseskötete, a Noir.

Pallag Zoltán válaszol

Pallag Zoltán válaszol

Neki köszönhetően, illetve a szintén idén elsőkötetessé váló Czinki Ferenc révén Székesfehérvár mintha közelebb került volna Budapesthez, veti fel Pion – nem csak ők fordulnak meg gyakran a fővárosban, de budapesti barátok is náluk. A távolság nem nagy, egy óra alatt leküzdhető tömegközlekedéssel is, legalábbis papíron, mert a vonatok késése mindennapos. A külvárosok nagyok, a belváros kicsi, viszont egy ékszerdoboz, ahol a tizennyolc és negyvenöt közötti művészek gyakran összejárnak. Pallag szerint amúgy nincs olyan, hogy fehérvári íróiskola, még ha ő oszlopos tagja is lenne, egy Árgus című folyóirat azonban pár éve még létezett, és éppen ő volt az utolsó főszerkesztője, mielőtt megszűnt volna.

Fiatal(abb) korában dolgozott benne a kötetdüh, most valamivel nyugodtabban állt hozzá a munkához, bár az őt nyaggató szerkesztőnek, Borsik Miklósnak füllentenie kellett, hogy van egy kötetre való anyaga. Pedig akkor még nem volt, és hol higgadtabban, hol pedig a határidők fenyegető közeledésétől félve készült el a vékonyka könyv. Amelynek egyszerű, őszinte, párkapcsolati-emlékezős verseiben popkulturális utalások is nagy számban előfordulnak, és Pion ezekről is faggatja Pallagot.

Bocskor Bíborka énekel

Bocskor Bíborka énekel

Aki szerint normális, hogy ugyanaz az ember ugyanúgy rajong Scarlett Johansson dekoltázsáért és a görög vázákért, és ugyanúgy meghatódhat egy John Frusciante-dalt hallgatva, vagy ugyanolyan meghatározó élmény legyen számára a Kacsamesék vasárnap délutáni adásának megszakítása Antall József halálakor, mint amilyen meghatározó lehet egy szépirodalmi mű. Ezek alapján pedig egyáltalán nem furcsa, ha egy versben egy zenekar vagy egy színésznő neve is szerepel.

Az estet Bocskor Bíborka két meglepetés-produkciója foglalja keretbe. Az elején különbözőképpen torzított hangokon énekel/szaval Pallag-verset, a végén pedig a Tame Impala Feels like we only go backwards című számát énekli el többünk nagy örömére – Zoli az ausztrál zenekart a Levittem a kutyát című versben említi meg, szóval nem csak azért halljuk, mert szép. Persze attól még szép.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top