+ Ajánló

Az ember, aki elsőként vitt hírt Churchillnek a holokausztról

Karski az információkhoz a lengyelországi zsidó földalatti ellenállás tagjai révén jutott, akiknek segítségével – élete kockáztatása árán – többször is látogatást tett a varsói gettóban és a bełżeci haláltáborban.

Az emberiség történetének legtöbb áldozatot követelő fegyveres konfliktusának, és a XX. századi történelem legsötétebb fejezetének, a II. világháború kirobbanásának 75. évfordulóján egy rendkívüli személyiségre emlékezik a Holokauszt Emlékközpont.

Keresztény zsidó vagyok. Hívő katolikus. És bár nem áll szándékomban eretnekséget hirdetni, hitem azt mondja nekem, hogy az emberiség elkövette a második eredendő bűnt: akarva, vagy akaratlan, tudatlanságból, vagy érzéketlenségből, érdekből, vagy képmutatásból, hideg számításból. Ez a bűn kísérteni fogja az emberiséget az idők végezetéig. Ez a bűn engem is kísért. És én azt akarom, hogy így legyen.

– részlet Jan Karski beszédéből, mely 1981. október 26-án hangzott el a United States Holocaust Memoryn. Az emberiség történetének legtöbb áldozatot követelő fegyveres konfliktusának, és a XX. századi történelem legsötétebb fejezetének, a II. világháború kirobbanásának 75. évfordulóján egy rendkívüli személyiségre emlékezünk.

nr_2karski_carol_harrison_portret

Jan Karski Washingtonban, röviddel halála előtt. Fotó: Carol Harrison

Jan Karski (valódi nevén Jan Kozielewski) 1914-ben született Łódźban. A Honi Hadsereg katonája, a földalatti ellenállás emisszáriusa volt. Kétszer kereste fel a varsói gettót, bejutott a bełżeci lágerbe, ahol a saját szemével látta a magányos halál borzalmait, gyerekek, nők és férfiak ezreinek megsemmisítését. A titkokat, melyeket a hazai földalatti ellenállás vezetői bíztak rá, átadta az emigrációs hatalmi központnak. Tájékoztatta a szövetségeseket a két országrabló által megszállt Lengyelország tragikus helyzetéről. Különleges audiencián fogadta az Egyesült Államok Elnöke, Franklin D. Roosevelt.

A program keretében neves szakértők lesznek vendégeink, valamint Andrzej Żbikowski lengyel történész, a lengyel Zsidó Történeti Intézet munkatársa és kutatója, Karski nemrég, a Kossuth Kiadó gondozásában, magyar nyelven is megjelent monográfiájának szerzője.

Program:

– Faültetés Jan Karski emlékére a Holokauszt Emlékközpont udvarán, Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete, prof. Haraszti György, a Holokauszt Emlékközpont kuratóriumának elnöke, és Andrè Goodfriend, az Amerikai Egyesült Államok ideiglenes ügyvivőjének jelenlétében.

– Könyvbemutató: Andrzej Żbikowski: A hírnök. Karski, a világ igaza (ford. Pálfalvi Lajos) Kossuth Kiadó, 2014

A kiadó ismertetője:

Karskira méltán lehetnek büszkék a lengyelek, mert nemcsak hazafiságból, de emberségből is példát mutatott korának. Nem véletlen, hogy az idei, 2014-es esztendő – amellett, hogy a holokauszt 70. évfordulója – az ő személyének szentelt emlékév Lengyelországban.

A náci uralom alá került Európában páratlan lengyel földalatti ellenállás ambiciózus diplomáciai futáraként kezdte pályáját. Üzeneteket vitt a megszállt Varsó és az emigráns lengyel kormány váltakozó székhelyei – előbb Párizs, majd Angers, végül London – között.

Ezek a küldetések egyáltalán nem voltak veszélytelenek, az egyik ilyen útja során letartóztatta a Gestapo, de sikerült megszöknie. Mivel Karski nemcsak jó megfigyelő és kitűnő elemző volt, hanem egészen kiemelkedő kommunikációs képességekkel is rendelkezett, egyre komolyabb feladatokkal bízták meg. A londoni emigráns kormány az Egyesült Államokba küldte, hogy beszámoljon Roosevelt elnöknek a lengyel földalatti mozgalomról és a szovjet partizántevékenységről. De nem tartozott hivatalos közlendőinek körébe az, amit saját elhatározásából – mintegy „magánszorgalomból” – a segítség reményében mégis megosztott az elnökkel, hogy a lengyelországi zsidókat a nácik tömegesen semmisítik meg.

Karski ehhez az információhoz a lengyelországi zsidó földalatti ellenállás tagjai révén jutott, akiknek segítségével – élete kockáztatása árán – többször is látogatást tett a varsói gettóban és a bełżeci (egyes történészi vélemények szerint izbicai) haláltáborban. Hiába próbálta azonban felnyitni a szövetségesek szemét, csak a közönnyel találkozott.

Amerikában A titkos állam története című óriási sikerű könyve tette elismert szerzővé, de Claude Lanzmann Soá című filmje révén világszerte is ismertté vált. Jan Karskit a Georgetowni Egyetem díszdoktorává avatta, a Virtuti Militari és a Világ Igaza kitüntetések birtokosa lett.

A konferencia időpontja: 2014. október 16. (csütörtök), 16.00
Helye: Holokauszt Emlékközpont (Budapest, IX. Páva u. 39.)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top