+ Tudomány

A magyar zsidóság deportálásának 70. évfordulójára nemzetközi konferencián emlékeznek

Nemzetközi kegyeleti és tudományos konferencián emlékeznek a kamenyec-podolszkiji mészárlásról a Wesley János Lelkészképző Főiskolán.

A Wesley János Lelkészképző Főiskolán vasárnap kezdődött háromnapos találkozón az 1941. augusztusi kamenyec-podolszkiji tömegmészárlástól az 1944-es deportálásokig tekintik át a soá magyarországi történetét, kitérve az események utótörténetére, értelmezéseire is. 

Az ukrajnai Kamenyec-Podolszkij környékén 1941. augusztus 27-én és 28-án mintegy 15-16 ezer Magyarországról kitoloncolt zsidót gyilkoltak meg a német alakulatok. 

Iványi Gábor, a WJLF rektora köszöntőjében hangsúlyozta: a kamenyec-podolszkiji mészárlásnak, a soá e feledésbe merült fejezetének meg kell kapnia méltó helyét a megemlékezéseken. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország 1941-ben még nem állt német megszállás alatt, az intézkedést így nem egy külső hatalom kényszerítette rá Magyarországra. „Önvizsgálat és bűnbánat nélkül nem lehet erkölcsi megújulás Magyarországon” – jegyezte meg. 

A WJLF és az amerikai Nazareth College által rendezett konferencia az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem védnöki patronálásával valósul meg. Schőner Alfréd főrabbi, az egyetem rektora köszöntőjében úgy fogalmazott: a most ünnepelt szukkot (sátoros ünnep) idején „a fizikai és lelki vándorlást idézzük fel, amelyen időnként megállunk és emlékezünk„. Ez a konferencia is állomás ezen az úton a „közös tanulás, megértés, megbékélés, őszinteség és tudományos objektivitás szellemében„.

A konferencia nyitó előadását Heller Ágnes tartotta. Auschwitz okait fejtegetve rámutatott: az antiszemitizmus, a fajelmélet, a totalitárius állam és a modernitás mind feltételei voltak Auschwitznak, mégsem magyarázzák kielégítően még összességükben sem. 

Auschwitzot nem lehet megmagyarázni és megérteni. A bűn olyan foka jelent ott meg, ami megmagyarázhatatlan. Úgy nevezhetnénk: a radikális gonosz” – fogalmazott a filozófus.

Előadásában érintette azt a teológiai kérdést is, hogyan tűrheti el Isten a „radikális gonoszt„. Leibniztől és modern szerzőktől idézve a magyarázatot végül az emberi szabadságban nevezte meg, amely egyes felfogások szerint még Isten mindenhatóságát is korlátozza. „Csak mi, emberek tudunk a gonosz ellen tenni. Sajnos Auschwitz megtörtént, így elképzelhető, azaz ismételhető is. Nemet kell mondanunk a radikális gonoszra” – hangoztatta Heller Ágnes.

A Kamenyec-Podolszkijtól Auschwitzig című konferenciára a magyarországi egyetemek, levéltárak, könyvtárak és az MTA mellett az Egyesült Államokból, Ausztriából, Franciaországból, Izraelből és Törökországból is érkeznek előadók.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top