+ Zene

Világslágert tudott írni, a kottát nem ismerte

betiltott, radiohead

Összegyűjtöttünk pár dalt, amit az idők során betiltott a BBC: néhányat egészen nevetséges, vagy mondvacsinált okból mellőztek, van köztük magyar szerzemény is!

A közszolgálati csatornák örök példaképe a BBC, azonban bizonyos esetekben ők is hajlamosak voltak túlkapásra. A téma iránt érdeklődők elég kimerítő képet kaphatnak a brit cenzúráról a Banned!: Censorship of Popular Music in Britain, 1967-92 című  könyvből, ötleteket pedig vettünk innen és innen.

Billie Holliday – Gloomy Sunday (1941)

Bizony, a BBC Seress Rezső Szomorú vasárnapját is betiltotta. A dal körül legendák tucatjai keringenek, így például az az öngyilkossági hullám, amit a dal elindított a harmincas években; illetve arról is pletykáltak, hogy a dalszövegíró, a civilben bűnügyi tudósító Jávor László helyezte el az öngyilkosok mellé a szövegeket. Seress Rezső amúgy nem ismerte a kottát, a második világháborút pedig lényegében a slágerének köszönhetően élte túl, 1968-ban pedig egy öngyilkossági kísérlet után a kórházban fojtotta meg magát. Billie Holliday vitte világsikerre a dalt, amit aztán a BBC betiltott, mondván, hogy a háborús morált rontja, így csak a dal instrumentális változatát engedte rádióba. A tiltást egyébként csak 2002-en jutott eszükbe feloldani.

Scott Walker – Jackie (1967)

A Walker Brothersből frissen szabadult és utána egészen szokatlan pályát befutó amerikai Scott Walker előszeretettel dolgozta fel Jacques Brel dalait. A Jackie (eredetileg Jacky) nem ment át a BBC rostáján, mert említés szintjén a szövegben szerepeltek melegek és kábítószerek. A BBC tiltása ellenére a Jackie kisebb siker volt Angliában és a 22. helyig jutott a slágerlistán. Érdekes adat, hogy pontosan ettől az évtől, 1967-től kezdve nem büntették a homoszexualitást Angliában, de a történet ezzel még nem ért véget.

http://youtu.be/XBkK3RhN73g

Tom Robinson Band – Glad To Be Gay (1978)

Tom Robinson a legismertebb brit melegjogi aktivista volt a hetvenes években, a mozgalom himnuszát 1976-ban írta, amely a legkevésbé sem olyan derűs, mint ahogyan a cím sugallja. A borús akusztikus gitáros dal végül 1978-ban jelent meg a Tom Robinson Band EP-jén (a zenekar többi tagja egyébként nem volt homoszexuális), amely Tom Robinsonékat egy csapásra ismertté tette. A BBC azonban a slágerlistás műsorában inkább az EP egy másik dalát játszotta le a Glad To Be Gay helyett, ám John Peel rádiós a csatorna rosszallása ellenére saját műsorában lejátszotta a dalt. Tom Robinson aztán a nyolcvanas években megismerkedett egy hölggyel és két gyermekük született.

Heaven 17 – (We Don’t Need This) Fascist Groove Thang (1981)

A Heaven 17 szintipop formáció debütáló nagylemezén szerepelt ez a dal, amely annak ellenére lett sláger, hogy a BBC ezt a dalt is betiltotta. Mondjuk a dalszövegben szerepel Hitler, Reagen és egyéb politikai utalások is, így talán nem olyan nagy csoda, hogy a prűd BBC nem engedte rádióba, de alighanem az első kislemezénél tartó Heaven 17-nek még jól is jött a hírverés és letiltás. A tiltás azóta amúgy feloldódott és pár éve még a BBC Radio 6 csatornán élőben is előadhatták az amúgy sodró lendületű dalt.

https://www.youtube.com/watch?v=o-YCmncMCro

Radiohead – Creep (1992)

Aki ismeri a Radiohead munkásságát, az tudhatja, hogy első nagy slágerük köszönőviszonyban sincsen későbbi munkásságukkal. A hangkereső debütáló lemez dalai közül a Creep is meglehetősen kilóg, ekkor még a grunge hatása is erősen érződik a Radioheaden. A Creep ugyanakkor komoly sláger lett, ami a zenekar túlélését biztosította, még akkor is, ha az 1995-ös lemezükre (The Bends) már kialakul az a jóval eredetibb hangzás, amivel egy ideig lehetett azonosítani a Radioheadet. Na de mi volt a baj ezzel a dallal? Hát az, hogy túlságosan deprimált és van benne egy káromkodás. A zenekar végül 1993-ban kiadta a dalt ismét, immáron kicserélve az ominózus szót és így már mindjárt más volt a helyzet.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top