Sötét völgy (Das finstere Tal, rendezte: Andreas Prochaska, 2014)
A Szemrevaló Fesztivál utolsó napját a Sötét völgy vetítése zárta: Andreas Prochaska friss filmje közép-európai sztárparádét és alpesi westernt ígér. Ráadásul ez film Ausztria idei Oscar-nevezettje, úgyhogy a péntek estét nem indíthattuk máshol, mint a fesztiválnak helyet adó Művész Moziban.
A Sötét völgy Thomas Willman regényének feldolgozása, a film ausztriai szempontból magas költségvetésből készült: talán ennek köszönhető, hogy a főszereplő Sam Riley személyében egy A-kategóriás sztárt sikerült behúzni a produkcióba. A német kiejtését hallva sokáig gondolkodtam is, hogy vajon honnan tudhat ilyen jól németül, aztán az internet megsúgta, hogy Riley már egy jó ideje Berlinben él Alexandra Maria Larával közösen, aki a Controlban volt partnere és a legtöbbeknek A bukásból lehet ismerős.
A szereplőgárda másik meglepetése a negatív főhős Tobias Moretti: hiába volt anno Rex felügyelős tolltartóm hosszú éveken keresztül, a film alatt nem tudtam megfejteni, hogy honnan ismerős ez a gonosz ember. El lehet képzelni az arcomat, amikor rájöttem, hogy a zord arcú férfi nem más, mint az egykori Moser felügyelő.
Andreas Prochaska eddigi legismertebb filmje a Három nap múlva halott vagy című ifjúsági horror, most pedig a western műfaját találta meg magának. „Legalább most már westernt is kipipálhatom” – valami ilyesmit mondott a rendező a vetítés után, a Sötét völgyet azonban hiba lenne tét nélküli ujjgyakorlatként elkönyvelni.
Jómagam nem vagyok nagyon penge western-fronton, bár egyszer levizsgáztam belőle ötösre és az elmúlt években igyekeztem behozni a lemaradásomat a műfaji filmekért rajongó barátaim hatására. A western és a tiroli környezet összeeresztése ugyanakkor már első blikkre is jó ötletnek tűnt, de kifejezetten meglepő, hogy milyen jól görgeti előre a klasszikus western-történetet a kietlen hegyi táj. Ugyanakkor az első félórában mégsem a klasszikus western történetek jutottak eszembe elsősorban, hanem Bodor Ádám regényei.
A Sötét völgy hegyi emberei elég messze vannak a civilizációtól ahhoz, hogy a külső példa hiánya elnyomja bennük a lázadást, vagy az esetleges nyughatatlanságot. A film egyik legfélelmetesebb aspektusa az az arctalan közösség, amelyik teljesen kívül áll a történet középpontjában levő párharcon, amely a magányos hős és a község elnyomói között zajlik.
INNENTŐL SPOILER-VESZÉLY
Egy western esetében szerény ismereteim szerint sok múlik azon, hogy mennyire sikerül eredeti momentumokat belecsempészni a kvázi adott kerettörténetbe. Van egy-két egészen hátborzongató pillanat – ilyen a leszámolások során a falecsúsztatós és a kifejezetten brutális pénzetetős rész – ezeknél erőteljesen visszaköszön Prochaska horror iránti vonzódása. És mivel a film egy civilizációtól elvágott közösségben játszódik, amelynek szabályrendszerét csak a történet előrehaladtával ismerjük ki, a néző több helyen is könnyen meglephető lesz és ezt a ziccert a rendező nem is hagyja ki.
Ugyanakkor egy pillanatig ki kell térjek a filmzenéhez. A filmhez írt nagyzenekaros betétekkel semmi gond nincsen, de a felcsendülő popdalok (pl. főcím és a showdown alatti dal) meglehetősen középszerűek. Nem azzal van a baj, hogy merőben elütnek az eredeti filmzenétől, hanem az, hogy egy kis körültekintéssel ennél sokkal jobb és megfelelőbb dalokat lehetett volna találni – például a Woven Hand zenéje nagyon ment volna ehhez a filmhez, de esetleg az elmúlt évek megoldásaihoz is nyúlhattak volna a készítők.
A SPOILER-VESZÉLY ELMÚLT
Ez azonban nem árnyékolja be igazán a Sötét völgyet: ráadásul mintha újjáéledne mostanság a közép-európai western, novemberben ugyanis végre magyar western is érkezik a mozikba (Hajdu Szabolcs: Délibáb), előtte érdemes ráhangolódásnak elővenni a Sötét völgyet.
