+ Zene

Erős idegzetűeknek: vitéz Tolcsvay Béla beszéde – videó

Erős idegzetűeknek: vitéz Tolcsvay Béla beszéde – videó

Nem találunk szavakat. Megrendülten nézzük ezt a szebb napokat látott zenészt, és azokat, akik közvetlen környezetében még tapsoltak is a produkcióhoz.

Nem találunk szavakat. Megrendülten nézzük ezt a szebb napokat látott zenészt, és azokat, akik közvetlen környezetében még tapsoltak is a produkcióhoz.

42 hozzászólás

42 Comments

  1. Botond szerint:

    Nem merném azt állítani, hogy Tolcsvay Béla zenészként valaha is szebb napokat látott volna. Soha nem volt igazi slágere, nem volt rajongótábora, csak a többi zenész árnyékában élt, a Tolcsvay trió soha nem volt népszerű vagy kedvelt zenekar. A tévében időnként kötelezően leadták egyk-másik (egyformán unalmas) számukat töltelékként, és ennyi. A testvére nála jóval tehetségesebb és többre is vitte, nem kényszerül arra, hogy a politikai szélsőségesek kegyeit keresvén ilyen nevetséges pojácát csináljon magából.

  2. göre gábor szerint:

    Horthy hőstette, ostobáknak!

    1919-ben Horthy Miklós ugyancsak nyugati, elsősorban francia támogatással szerezte hatalmát. Horthy az országra törő antant oldalán a hont védelmező fehér tisztek vezette vörös hadsereg ellen gerilláskodott, majd hatalomra jutását követően annak legendás főparancsnokát Stromfeld Aurélt börtönbe vettette. Stromfeld Aurél nemcsak parancsnok, de a magyar nép zászlóvivője is volt, kinek sikeres hadjáratait a nyugat csak hazugsággal (Clemenceau jegyzék) és persze a magyar politikai vezetés ostobaságát kihasználva tudta megtörni.
    Valóban a Tanácskormány újra tudja mozgósítani a tömegeket a haza védelmére és katonai sikereket ér el! De ha a munkások a parasztok megvédik az ország integritását, akkor továbbra is övék kell maradjon a hatalom, mert a katonai siker legitimálja őket az ország további vezetésére is! Tehát a magyar uralkodó osztály inkább lesz a honvédő háború árulója (Julier Ferenc, Horthy Miklós, Bethlen István, Teleki Pál grófok) mint saját osztályérdekeinek ellensége.
    A haditervet Gömbös Gyila „megbízható elvtárs” vitte ár a románoknak!. A történelem ítélkezni fog: Horthy Mik¬lós, Bethlen István és Teleki Pál grófok, Julier Ferenc és társai méltó utódai a negyvennyolcas muszkavezető mágnásoknak. Nemeskürthy István Édes Erdély 116. o.
    (Horthy) A császár inasa odaadja az ország kétharmadát, hogy Ő kormányzó lehessen, és a proletárdiktatúrát okolja a maga árulásáért. Végül a maga patkánybőrének mentése érdekében Szálasinak is hajlandó a hatalmat át¬adni! (legvégül dísztemetést ád néki a hálás MDF-es utókor)

    • Bíboros szerint:

      Azt még hozzátenném, hogy még a komcsik sem voltak hajlandóak Trianont elfogadni, még ők is azt mondták, aki azt aláírja, az a magyar haza árulója! Horthy / persze nem személyesen / megtette! Gratula! Lehet éljenezni a nagy hőstevőt!

    • Lipták István szerint:

      Még jó hogy soha sem fogsz felérni Teleki Pál poros lábnyomához sem te ostoba kommunista.
      „DOLGOZOTT A CSERKÉSZETÉRT ÉS ÉLETÉT ADTA A MAGYAR NÉP BECSÜLETÉÉRT”

      • István szerint:

        A cserkészmozgalmat Baden Powel brit katonatiszt alapította – aki a búr felkeklés leverésében már kémkedésre tanított és használt gyerekeket- csak és kizárólag azzal a céllal hogy felkészítse az ifjúságot ágyútölteléknek.

    • István szerint:

      A rohadék nemzetáruló horthy kezére először a cattarói matrózfelkelés vérbefolytásakor fröccsent magyar vér amit azután még nagyon sok magyar vér követett.

  3. kaktuszpapa szerint:

    Vitéz Tolcsvayval szemèlyesen a dunabogdányi KISZ-táborban találkoztam. Akkor nem Horthy volt a téma. Jobban hangzott a szàjából a jaj nèkem bőrig àzom… Eleven ès szánalmas pèldája annak, ahogy a korral elhülyül az ember. Amúgy szánalmasnak tartom azokat, akik őrökös politikai igazodási kènyszerben élnek. Mindíg jelmezt is kell csinàltatniuk, s ez anygilag is megterhelő 🙂

  4. adorján györgy szerint:

    Sokféle szellemi fogyatékosság van. Rögeszmék és előitéletek fogságában kificamodott világlátás és értékrend. Balról jobbról egyaránt. Helyre rakni ezt az állapotot csak az egyén méltóságának tiszteletével lehet. És az fontosabb minden nemzeti hitvallásnál. Ami Széchenyi szavaival nem jelent mást, mint ” A magyar szó még nem magyar érzés, az ember, mert magyar, még nem erényes ember, és a hazafiság köntösében járó még korántsem hazafi. S hány ily külmázos dolgozik a haza meggyilkolásán…”

  5. Ágnes szerint:

    Nem tartom valószinünek, hogy történelmet hamisitani olyan egyszerü dolog, de a hozzászólásokból is kiderül, hogy évtizedeken keresztül azt tanitották a diákokkal, hogy Horthy alávaló és áruló kormányzó volt. Azt elfelejtették megtanitani, hogy Magyarország neki köszönheti a nagy válságból való kikecmergést valamint a gazdasági fellendülést. Azt is elfelejtették megtanitani főleg az én korosztályomnak/56/, hogy Hitler magához hivatta Horthy-t tárgyalás ürügyén, melyből nem lett semmi, majd három nap elteltével dolga végezetlenül hazaküldte. Hazatérésekor már Szálasi hatalomra került igy kénytelen volt a kormányzóságról lemondani. A zsidókérdésben pedig gyalázzuk ezt az embert, pedig a lehető leghosszabb ideig próbálta elódázni a deportálásokat. Amikor családjával Amerikába vonult magyar zsidókból álló alapitvány biztositotta a család megélhetését! Hát erről csak ennyit!

    • flatron4687 szerint:

      …. Horthy alávaló és áruló kormányzó volt. … És még hozzá egy felelőségrevonást megúszó háborús bünös is (600 ezer magyar a megsemmisitő táborokban, 200 ezer magyar áldozat a Don-kanyarban) !

      • Anikó szerint:

        Miről beszélsz?
        Gyurcsány, Bajnai Orbán hazaáruló ,bizony. És lassan mindegyik háborús bűnös, mert előbb utóbb a sok cigány meg zsidó kiírtja a magyarokat.
        Izraelben te se a magyar történelmet tanultad,az biztos.

        • Dr. No szerint:

          Lehet, hogy tanultad a történelmet, de rosszul. Hitler magához kérette Horthyt, aki beleegyezett az ország megszállásába. Nem Szálasi hatalomátvételére érkezett haza: ő iktatta be a nyilas-kormányt, és aztán mondott le. Erre a sikertelen kiugrási kísérletet követően került sor, amikor a Kormányzó Úrnak szembe kellett néznie azzal, hogy dédelgetett hadserege nagyobbrészt nem engedelmeskedik a parancsainak. Mivel utolsó aktusaként Horthy nevezte ki Szálasit, a nyilasuralom a Horthy-rendszerrel alkotmányosan jogfolytonosnak tekintendő.
          -> „Horthy Miklós kormányzó 1944. október 15-ei sikertelen kiugrási kísérlete után nyílt lehetőség a nyilasok számára a hatalom megszerzésére. A helyzetben csak a beavatott hungaristák tudták mit kell tenniük, a többiek semmilyen utasítást nem kaptak. Vidéken tartózkodott többek között Csia Sándor és Beregfy Károly, Szöllősi Jenő pedig Horthy rádióbeszéde után indult a Dunántúlra, egy esetleges letartóztatástól félve. A németek által felfegyverzett nyilas pártszolgálatosok eközben megszállták Budapest stratégiai pontjait, és belső embereik segítségével oldalukra állították a karhatalmat is. Este olvasták be Szálasi Ferenc hadparancsát az elfoglalt rádióban, amiben bejelentette a hatalom átvételét. Még aznap délben megpróbálta felkeresni Horthyt a kinevezése ügyében, de a kormányzó kétszer is kidobatta. Végül a fia életével zsarolták meg, aminek hatására október 16-án lemondott és Szálasit nevezte ki kormányfővé.” (forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A1lasi-korm%C3%A1ny)

          • Guzditibi szerint:

            Nahát! Forrás a wikipédia? 😀 Hivatkozás a hatalom által kialakított akadémikus és iskolai történelemoktatás? 😀 Annyira humoros, hogy aki a wikiből informálódik, az oktatja ki azt, aki átlátja a történelmi helyzetet.
            Anikó! A magyarokat senki nem fogja kiirtani soha 😉

          • göre gábor bíró úr! szerint:

            „Ha hitvány gazemberek kerülnek magas polcra, amennyivel méltatlanabbak erre, ugyanannyival gondatlanabbak és felelőtlenebbek lesznek, s eltelnek esztelen hetykeséggel és vakmerőséggel” (Demokritosz — 41/48) I. e. valamennyi! Lásd Moszkva helytartói!
            „Ha közelebbről szemléljük azokat a férfiakat, akik tébolyult időkben a világot igazgatják, jobban csodálkozunk hitványságukon, mint amennyire meglep minket létezésük. Megdöbbentő milyen kevés tehetség szükségeltetik ahhoz, hogy valaki birodalmak sorsa felett döntsön, és be kell látnunk, hogy az emberi dolgokban van valami végzetszerű, és titokzatos amire nincs magyarázat”
            Chateaubriand fr. történész

      • Kiss Imre szerint:

        Horthy egy tisztességes, talpig becsületes magyar Úr volt. Vagyona nem lopásból származott ami igen lényeges momentum. Az I Világháború és Trianon után rövid 22 év alatt a béka segge alól emelte fel Magyarországot egy viszonylagos jólétbe, megteremtve az akkori Európa egyik legjobb mezögazdaságát és pénzét a Pengöt ! Aki tudja, hogy mit jelent, mit jelentett akkor Trianon az csak tisztelettel gondolhat Horthyra aki mindent megtett a csonka ország gyarapitására.
        Háború után Portugáliában, Estorilban élt és ott is halt meg. Mivel lopott pénze nem volt egyik sváci bankban sem igy a költségeit ZSIDÓK fedezték hálájuk jeléül.
        Amit ma terjesztenek róla a többnyire neoliberális gondolkodású nemzet és családellenes anyabaszók volt SZDSZ-es ingyenélök, magukat degeszre lopó volt komcsik – az mind hazugság.
        Ami Tolcsvayt illetei a zenéje mindig tetszett. A mai fenkölt szavait anno a magyarbálinti-hilleri ihletésü iskolákban szamárrá butitott magyarkák nagy része nem értheti. Sajnálatos dolog.
        Az, hogy ezen élcelödik a volt SZDSZ-es banda az öket jellemzi és minösiti.

        • István szerint:

          A rohadék nemzetáruló horthynak fontosabb volt a dilinyós /lovasbalesetben agysérült/ fiacskája /amikor Skorzeny, aki szintén Spanyolországban élte le végnapjait, elrabolta/ mint a haza sorsa és a fiacskájáért cserébe feladta a kiugrási kísérletet és ezzel még sokezer magyar halt meg az elhúzódó magyarországi harcokban.

  6. Korona56 szerint:

    Mi is a baj ezzel a tisztességes beszéddel? Ha néhány embernek fáj az igazság hát ne nézze meg.
    Magyarországnak ma is illegitim formában működik, hiszen a jogfolytonosságunkat erőszakkal, államformánkat az orosz haderő megszállása alatt kékcédulás csalással változtatták meg.
    Remélem rövidesen felébred a magyar nemzet és elszámoltatja a pártokrácia csalóit akik eladták a hazánkat. Isten minket úgy segéljen és a Boldogságos Szűz Mária!

  7. ötös műhold szerint:

    Ez egy agyalágyult.

  8. FeR1 szerint:

    Miért kellene ehhez erős idegzet?

    Bölcs gondolatok egy bölcs embertől. Több tiszteletet érdemelne. A szavai egyedül a liberális, gyökértelen embereket kavarhatja fel.

    • ütős műhód szerint:

      Igazad van, bár megjegyezném, hogy nem minden liberális ember gyökértelen (vagy gyökér). Azok többsége, akik liberálisnak vallják magukat fogalmuk sincs, hogy mi az a liberalizmus. Többek között az is, hogy meghallgatja ezt a beszédet, és magában értékelheti ugyan, de elfogadja, hogy másnak más a véleménye. Kevés ilyen liberális ember van 😀

    • Obermeyer szerint:

      Egyetértek. Minek ez a gúnyolódás? Talán farmernadrágban és tornacipőben kellett volna rágógumiznia? Nem: ez a beszéd pontosan oda illett, az alkalomhoz méltó volt.

    • István szerint:

      Ez nem egy bölcs ember, hanem a második gyerekkorát élő vén szenilis.

  9. Gonoxka szerint:

    Sajnálom hogy néhány embernek bántja a fülét, az ingerküszöbét ez a beszéd.
    Nekem nagyon tetszett. Engemet megörvendeztetett Tolcsvay Béla , beszéde.
    Az meg különösképpen fülemnek csengőn szólt ahogyan a Kormányzó Úrról beszélt, és méltatta.
    Sajnálom hogy néhány agymosott, az állampárt kegyeltje, rajongója még most sem tudja visszafogni magát ha gyűlölködésről van szó.

  10. Vágtázó Csodaszarvas szerint:

    Iszonyodva olvasom itt néhány kommentelő írását, akik gyalázzák ezt a talpig igaz magyar embert. Micsoda emberek azok, akiknek ez bántja a fülét? Jó országban élnek ők?????

  11. Pedro Gonsales szerint:

    Mit vagytok megrendülve? Béla bátyánk soha nem volt jobb formában. Elméje tiszta, tudati szintje soha nem volt ilyen magasan. Mi a problémátok ezzel az előadással, ti hazátlan galíciai lekvárkavarók?

  12. Guzditibi szerint:

    Remek beszéd! Az, hogy van aki nem érti és ezért butaságokat beszél, nem változtat semmin! Egyre többen szabadulunk meg a torz ítélőképességtől, köszönjük, hogy osztjátok az ilyen beszédet, a féleszű megjegyzéseitek lassan már senkit nem tévesztenek meg 😉

    • bakigábor szerint:

      nem hallottad 0.20 mit mond ez a patkány ösi cigány székhely?????

  13. bakigábor szerint:

    mit mond ez a rühes koszos szemét állat????esztergom mint ösi cigány székhely????mága-kolompár-órsós mint vitéz??? a többi mocsok meg hallgatja???horthy patkányai kun béla tetvei orbán-fleto hordái mind mind idegen jött-ment laccsolo-selypitü-makogo-böfögö szarember volt……….

    • Székely szerint:

      Te nem csak 100% hülye vagy hanem 100% süket is. Mert vitéz Tolcsvay Béla nem azt mondja, hogy Esztergom mint ősi cigány székhely hanem „Esztergom mint ősi királyi székhely”.
      Tudod neked ezek az tanórák maradtak ki az életedből:
      – történelem
      – helyesírás
      – etika
      – vallás
      Remélem azért, hogy még az orosz megy.

  14. magyar szerint:

    Vitéz Horthy Miklós volt az aki a patkányforradalom után a lehetőségekhezmérten gazdaságilag rendbehozta a megcsonkított országunkat és tettekkel bizonyította a határok vissa állítását,és nem mellesleg többezer Lengyel és Magyar zsidó embert mentett meg.Nem volt háborús bűnös.
    Ez tény. Az akkori bonyolult viszonyokról utólag csak okoskodni lehet. A libelárisokból elegünk van a nemzetietlen provokáló nemzetáruló magatartásukból.

  15. scumand szerint:

    Az öreg Isten tartsa meg sokáig erőben, egészségben vitéz Tolcsvay Bélát ! „Isten áldása kísérje nemzetünket egy boldog, dicső jövő felé !” (vitéz nagybányai Horthy Miklós)

  16. borrsky szerint:

    Komolyan mondom ilyen jót már rág szórakoztam, mint olvasván a hozzászólások egy részét. Igazi monty pytoni magasságokba emelkedett megszólalások és válaszok. Hasonlóképp Vitézünk Béla előadása ami a szánalom érzett mellett csiklandozza a nevető zsigereket. A nemzeti büszkeség és öntudat ilyen töményensége súlyos mellékhatásokkal jár amelynek következményei károsak az egészségre. Ennek gyönyörű példáját láttuk a felvételen. Édes istenem.

    • Sikipaci szerint:

      Ez tényleg szánalmas volt. úgy látszik az aggkori elhülyülés őt is utolérte.
      Én nagyon szeretem a hazámat, de magyarázza meg nekem valaki végre, hogy miben vagyunk különbek más nemzetnél.

  17. Truffaldino szerint:

    Ha erre nem kap Kossuth Díjat, akkor semmire. Szegény szerencsétlen.

    • Valaki szerint:

      Bianco megkapta.
      Ja nem, tudták, már, hogy ekkora fasz.
      Kossuth forog a sírjában.

  18. Truffaldino szerint:

    Óriási!

  19. Valaki szerint:

    Igazatok van, Horthy tényleg nem deportált egy darabig.
    Aztán kezdett szorulni a kötél és belehúztak. Annyi embert deportáltak pillanatok alatt, amennyit egyszerre sehonnan. A németek már könyörögtek, hogy álljanak le, mert nem bírják az iramot, de a szorgalmas vitézek, –mert szeretnek jól teljesíteni–, csak küldték a vonatokat és küldték. 600.000 magyart meg már fogva sem lehetett tartani, inkább egyenesen elpusztították őket.
    Hát igen, van egy kis szükséges rossz a tisztelt kormányzó ténykedésében. De kit érdekel, ha nem a te anyád, apád, nagyanyád, nagyapád volt a járulékos veszteség, nem igaz?

  20. Hungarian patriot szerint:

    Gyalázkodtok…gyalázkodtok…
    Akinek nem inge ne vegye….
    Olvassatok sok hiteles forrást, és a tudat hasadásos mahinációitokat igen csak tegyétek félre!
    Olvassatok…Olvassatok…

  21. Csakazertis? szerint:

    Ezek ugyanazt csinalnak ujra, amit az oseik. Rabiznak a piszkos munkat masra, de azert buzgon informalnanak. A tortenelmet pedig ismerem, nincs szuksegemkioktatasra.

  22. kaprinay szerint:

    Ez a magyar ugar. Oktatni kéne, hogy jobban megértsék szegény Adyt….

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top