+ Zene

Akik bökik a szélsőjobbosok csőrét

bad manners

Újra lesz Bad Manners-koncert Budapesten, legutóbbi magyar fellépésükön skinheadek akartak verekedést provokálni.

Bad Manners-koncert lesz Budapesten. A nyolcvanas évek nagy ska hullámának a Madness, a Specials és a Selecter mellett legfontosabb brit zenekara 2015. február 27-én az A38-on lép fel. A frontember Buster Bloodvessel által vezetett Bad Manners csaknem tíz év után látogat újra Magyarországra. Az 1976 óta létező ska zenekar legnagyobb slágerei közé tartozott a My Girl Lollipop, a Lip Up Fatty vagy a Can Can.

A Bad Manners soktagú, a ska stílustól elválaszthatatlan fúvóskarral dúsított együttes Londonban alakult, és egészen a nyolcvanas évek közepéig elképesztően népszerű volt a szigetországban. Hónapokat töltöttek a brit kislemezlistán, rengeteg televíziós fellépésük volt – utóbbiak Bloodvessel kissé kezelhetetlen színpadi magatartásának köszönhetően idővel megritkultak.

A csapat a korszak egyik legjobb koncertzenekara volt, és bár a ska mozgalom alábbhagyásával a Bad Manners körül is elcsendesedtek a dolgok, az együttes kisebb-nagyobb megszakítások és jelentős tagcserék után – az alapítók közül egyedül Bloodvessel maradt – a mai napig működik. Az utóbbi néhány évben a ska újjáéledt, a régiek közül a Madness, a Selecter és a Specials egyaránt nagy fesztiválokon játszik, és a Bad Manners fellépéséről is szó volt az idei Coachellán, bár a koncert végül elmaradt. 2012 decemberében a Bad Manners egykori legendás alapítói (köztük Bloodvessel vagy a húsz év óta a Selecterrel játszó Martin Stewart) újra találkoztak, sőt tavaly júliusban közös koncertet is adtak.

Bár a Bad Manners több mint tíz éve nem jelentkezett új lemezzel, a színpadon ma is elképesztő hangulatot képes teremteni. Bloodvessel monumentális nyelvöltögetéseiből, a dübörgő skából és a slágerekből minden bizonnyal jövő februárban is részesül a budapesti közönség. A Bad Manners 2005 novemberében a Pannonia Allstars Ska Orchestra meghívására a Gödör Klubban adott koncertet. Az estet akkor egy szélsőjobboldali csoport próbálta megzavarni, verekedést provokálva.

Akkor az énekes Bloodvessel ezt nyilatkozta a Magyar Narancsnak:

Helyesen tette a PASO, hogy abbahagyta a zenélést. Mi is ezt tettük volna. Nem tudom, miért olyan nehéz megérteni, hogy a skinheadeknek eredendően semmi közük sincs a rasszizmushoz, hiszen a skinheadkultúra szorosan összefonódott az afrokaribi kultúrával. A ska-zenekarok, így mi is, abszolút multikulturálisak és mentesek az agressziótól. Elképesztő, hogy mindig akadnak olyan emberek, akik a rasszizmusért és az erőszakért élnek.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top