A portás én vagyok (2014, r.: Sabine Boss)
A több díjat is besöprő svájci film, A portás én vagyok Pedro Lenz azonos című könyve alapján készült, amelyik most magyarul is megjelent. A berni dialektusban írt könyv filmváltozata az idei Szemrevaló Fesztivál programjában szerepelt, a fesztiválon tiszteletét tette az író és a film rendezője, Sabine Boss is.
Alain Tanner több évtizedes filmjeit leszámítva nem láttam túl sok svájci filmet, így csekély prekoncepcióm volt a Portással kapcsolatban. A történet a nyolcvanas évek végén játszódik egy svájci kisvárosban, a főszereplő Portás (Marcus Signer) frissen tér vissza a börtönből egy balul sikerült kábítószeres ügy után. Új fejezetet akar nyitni az életében, de ahogyan az lenni szokott: ez nem ilyen egyszerű.
A portás én vagyok nem misztifikálja a drogosokat, hanem egy kisváros szerves részeként ábrázolja őket, akik legfeljebb annyira deviánsak, mint a rockerek. Portás a maga módján szerethető figura: bár a modora nem kifejezetten csiszolt és előszeretettel fogyaszt mindenféle bódítószereket, mégis az a típusú ember, akire azt szokták mondani, hogy „helyén van a szíve” meg „belevaló srác”. Az ilyen típusú srácok könnyen ennek az áldozatai lesznek, így jár a Portás is: ha a haverjait felnyomná, megúszná a börtönt. A börtönt választja.
INNENTŐL SPOILER-VESZÉLY
A portás én vagyok nem igazán a kisvárosi drogüzletekről, vagy a főszereplő rendes emberré válásáról szól, hanem Portás megcsalattatásáról és annak körülményeiről. Az átverés önmagában is érdekes, de Portást a tetejében a gyerekkori barátai verik át, ami súlyosbít a körülményeken. Márpedig ha az ember barátairól kiderül, hogy az utolsó szálig alávaló gazemberek, az nem könnyíti meg a visszailleszkedését a társadalomba.
Portás beilleszkedését a kisvárosi közeg sem segíti elő: Schummertal prűd lakói nehezen felejtik el Portás börtönbüntetését, még úgy is, hogy sokan az okát sem tudják (bár ez kissé valószínűtlen). Ez fojtogatja leginkább a főhőst: új főnöke, a szomszédja és még szíve választottja is a börtöntölteléket látja csak benne.
A cselekmény elég sokáig kiszámíthatóan csordogál és ugyan a valószínűtlen pontok szemet szúrnak a nézőnek, a végén levő csavar – maga az árulás – tényleg eléggé meglepő. Sőt: amennyiben a film vége durvább lenne, akkor a Portást akár egy klasszikus western-sémára is felhúzhatnánk.
A SPOILER-VESZÉLY ELMÚLT
A portás én vagyok igazán a közepe-vége felé kezd el működni, de akkor aztán tényleg viszi magával az embert. Aki szereti a nem túl harsány szarkasztikus humort, annál ez működni fog. A könyvre pedig nagyon kíváncsi leszek.
