+ Tudomány

Pokoli hurrikánok söpörnek végig a Mars felszínén

mars

A marsi szelek ereje a földi hurrikánokéval vetekszik, sebessége elérheti az óránkénti 120 kilométert

Óriási erejű szelek formálják a Mars felszínét – erre a következtetésre jutottak amerikai és brit kutatók, akik megfigyelési eredményeiket a Nature Communications legújabb számában ismertetik.

Régóta köztudott, hogy a szél szerepet játszik a vörös bolygó időjárásában, a Földről is megfigyelhető porviharokat kavarva. Mindeddig azonban a tudósoknak kevés adat állt rendelkezésükre arról, hogy mekkora e szelek ereje, gyakorisága. A szakemberek közül sokan egyenesen azt feltételezték, hogy egy olyan ritkás légkörű bolygón, mint amilyen a Mars, nem is keletkezhetnek a homok mozgatásához elég erős szelek – olvasható a PhysOrg hírportálon.

Amerikai és brit kutatók műholdfelvételek segítségével egy marsi éven át követték nyomon és mérték a dűnék és „homokredők” mozgását egy 40 négyzetkilométeres területen az úgynevezett Nili Patera régióban. E mérések segítségével megállapították a homok áramlását és szezonális ingadozásait, majd azt is kiszámították, hogy milyen sebességű és erejű szél képes ily módon mozgatni a homokot.

A marsi szelek ereje a földi hurrikánokéval vetekszik, sebessége elérheti az óránkénti 120 kilométert

– hangsúlyozta Francois Ayoub, a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) kutatója, a tanulmány társszerzője, aki szerint az év nagy részében a szél gyakorlatilag naponta seper végig a vizsgált térségen.

A marsi széljárás pontos megismerése lehetővé teszi a talajerózió mértékének kiszámítását a vörös bolygón, többet megtudhatnak a kutatók az éghajlatról is, amelyet nagymértékben befolyásolnak a porviharok.

Ezek az adatok igen hasznosak lesznek a jövőbeli missziók előkészítésénél, a marsjárók leszállási helyének kiválasztásakor.

– magyarázta Francois Ayoub.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top