+ Ajánló

Legyél a Válogatós kötet könyvmecénása!

válogatós

A Könyvmecénás programban a Válogatós – óvodások kalendáriuma c. verseskötet megjelenését lehet támogatni október 12-ig.

Könyvmecénás bárki lehet, aki szeretné egy kicsit sajátjának érezni egy-egy mű megszületését, és örülne, ha neve összekötődne velük.

A mecénások előre, még a nyomdába adás előtt megvásárolják a támogatott kiadványt legalább egy példányban, így a nevük bekerül a könyv támogatói oldalára.

A támogatásként felajánlható legkisebb összeg mindig az adott könyv fogyasztói ára, ami jelen esetben 3990 ft, de természetesen, aki többet szeretne adományozni, az magasabb összeggel is megteheti. Saját vagy egy általa választott családtag, barát, munkatárs neve pedig bekerül a könyvbe, mint támogató mecénás. Fontos információ, hogy a mecénások által támogatott könyvek a beérkezett támogatások összegétől függetlenül is megjelennek.

A Könyvmecénás programot a Csimota kiadó indította el 2014 tavaszán azzal a céllal, hogy értékteremtő könyvek megjelenését támogassa. Csányi Dóra, a Csimota kiadó főszerkesztője szerint a Könyvmecénás programmal szerettek volna reflektálni arra a piaci tendenciára, hogy manapság akarva akaratlanul is arra törekszenek a kereskedők és vásárlók, hogy a könyvek fogyasztói árát különböző kedvezményekkel, akciókkal próbálják csökkenteni, pedig sajnálatos módon ezen keresztül a könyvek kultúrát teremtő és hordozó jelentőségét értéktelenítik el. „Nagyon rossz üzenetnek gondoljuk azt, hogy kulturális javainkat leértékelhető áruvá degradáljuk.”- jegyezte meg Csányi Dóra.

A második mecénásokra váró könyv a Válogatós – óvodások kalendáriuma, több mint 70 költő közel 400 verse egy óvodásoknak szánt kötetben, a Cerkabella Kiadó gondozásában fog megjelenni még 2014 karácsonya előtt.
Petőfitől és Aranytól, Weöres, Nemes Nagy és Kányádin keresztül egészen Lackfi Jánosig a kötet magyar nyelvű gyerekköltészet versanyagának legjavát tartalmazza.

A Válogatós versei egy óvodai évkör jeles ünnepei mentén sorakoznak – így lesz ez az antológia kalendárium is. A néphagyományban megőrzött jeles napokhoz (újévi népszokások, farsangolás, kiszehajtás, Szent György napi vásár, májusfaállítás), a keresztény ünnepkör napjaihoz (vízkereszt, karácsony, húsvét, pünkösd), a nemzeti és az újabb ünnepekhez (Víz Világnapja, Föld Napja, Anyák Napja, Gyereknap, Madarak és Fák Napja, Állatok Világnapja) is kapcsolódnak versek. Esztétikai minőségére garanciát jelent Kismarty-Lechner Zita: ő tervezi és illusztrálja a kötetet.

Nyulas Ágnes, a Cerkabella kiadó vezetője szerint  „a kötet versei garanciát jelentenek a minőségre, így, aki ezeket hallgatja, ezeket tanulja, biztosan jó verseket hall – a minőségi irodalmon felnövő gyerekek pedig jó eséllyel később maguk is igényesen fognak válogatni az olvasnivalók között… Szóval: legyenek válogatósak!”

A mecénálási időszak 2014. október 12-ig tart, a mecénások a tervek szerint november elején kapják kézhez a könyvet. Könyvesbolti forgalomba csak azután kerül.

Az érdeklődők a konyvemecenas.hu oldalon e-mail címükkel regisztrálhatnak. A regisztráció után a mecénásra váró könyvek közül kiválaszthatják, hogy melyik kiadványt szeretnék támogatni, hány példányban, milyen névvel és összeggel. A támogatási időszak lezárását követően körülbelül egy hónap mire megkapják a kért példányokat. A könyv csak ezután kerül majd a hagyományos kereskedelmi forgalomba. A mecénások számos olyan belső információról értesülnek az előkészületi fázisban, melyeken keresztül nyomon követhetik a könyvkészítés különböző szakaszait, érdekességeit és számos meglepetéssel és programmal is készülünk.

További részletekről a Mecénás oldalon, illetve a Gyakori kérdések között olvashatnak.
Cerkabella Kiadóról bővebben: http://cerkabella.hu/ujdonsagaink.html

A mecénásra váró könyvről bővebben:

http://konyvmecenas.hu/konyv/valogatos-ovodasok-kalendariuma/

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top