+ Tudomány

Visszafordítható az Alzheimer?

A program része volt az átfogó étrendváltozás, az agy stimulációja, a testmozgás, az alvás optimalizálása, bizonyos gyógyszerek és vitaminok alkalmazása, valamint számos további lépés, amelyek befolyásolják az agy kémiáját.

Amerikai kutatóknak először sikerült visszafordítaniuk az Alzheimer-kórral összefüggésben lévő memóriaromlás folyamatát.

A kisméretű kutatás során a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem, az Alzheimer-kórral foglalkozó Mary S. Easton Center és az öregedéskutatással foglalkozó Buck Institute szakemberei személyre szabott programot alkalmaztak Alzheimer-kórban, amnesztikus típusú enyhe kognitív zavarban vagy szubjektív kognitív zavarban szenvedő betegeknél, akik közül tízből kilencnél a kedvező eredmények a terápia kezdete után 3-6 hónappal jelentkeztek. Egy betegnél, aki előrehaladott Alzheimer-kóros volt, nem mutatkozott javulás.

Az a hat résztvevő, aki a tanulmányhoz való csatlakozásuk idején nem, vagy csak nagy nehézségek árán tudta ellátni munkáját, mind vissza tudott térni az állásába, vagy javult a munkája. Az eredmények tartósnak bizonyultak, van olyan páciens, akit két és fél éve követnek nyomon

– írták a kutatók az Aging című tudományos szaklapban.

alz

A program része volt az átfogó étrendváltozás, az agy stimulációja, a testmozgás, az alvás optimalizálása, bizonyos gyógyszerek és vitaminok alkalmazása, valamint számos további lépés, amelyek befolyásolják az agy kémiáját. A kutatást vezető Dale Bredesen nagyon bátorítónak nevezte az előzetes eredményeket, de hangsúlyozta, hogy kiterjedtebb klinikai vizsgálatokra van szükség.

A tudósok annak alapján szabták személyre a terápiát, hogy mennyire működött jól az adott páciens agya. Dale Bredesen példaként egy olyan beteg kezelését ismertette, aki megerőltető munkát végez, betegsége miatt azonban már elfelejtette a hazavezető utat, és más gondok is voltak a memóriájával.

Az ő étrendjéből kiiktattak minden egyszerű szénhidrátot – ami kilenc kilogrammos fogyást eredményezett -, a glutént és a feldolgozott ételeket, növelték viszont a zöldségek, a gyümölcsök és a vadon élő halak arányát. Rendszeressé tették számára a jógát és a meditációt, hogy csökkentsék a stresszt. Minden este melatonint, az alvási ciklust irányító hormont adtak neki, az alvás hosszát napi négy-öt óráról hét-nyolc órára növelték. Minden nap metilkobalamin formában B12 vitamint, D13 vitamint, halolajat és koenzim-Q10-et szedettek vele, és javították szájhigiéniáját elektromos fogkefe és elektromos fogselyem használatával.

Folytatták a hormonpótló terápiát, amely előzőleg félbeszakadt. A vacsora és a reggeli között legalább 12 órának, a vacsora és a lefekvés között pedig minimum három órának kellett eltelnie. A terápia része volt a legkevesebb 30 perces testmozgás heti négy-hat alkalommal.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top