+ Performansz

A világ nem volt mindig így elcseszve

andaxínház

Amikor éppen a kamerával szemben terpesztett és feszült a földön, azon töprengtem, hogy a sok jelentés közül mire figyeljek. Tekintélyes volt a választék.

Lassan két napja igyekszem megírni, milyen volt. Nekiültem párszor, de aztán úgy éreztem, éjszaka kell ide, meg valami sztóner rokk vagy minimálteknó, esetleg narancssárga fény és huzat a szobámba, az nagyban megkönnyíti majd a visszahelyezkedést az Andaxínház Kiterjesztések című “kéjutazásának” karmai közé.

De aztán rájöttem, hogy valójában könnyű úgy írni valamiről, ha ennyire átjön a mondanivaló és felsokasodik az aha-élmény. Nagyon régen láttam utoljára ennyire erős darabot. Az egész 55 percig tartott, szereplői a közönség soraiból másztak ki, egyet kivéve.

Bementünk a fekete terembe,

a lelátószerű nézőtér előtt egy fehérre festett arcú lány, katonai bakancsban, bugyiban-trikóban fel-alá sétált, kaján vigyorral az arcán pásztázott minket. Egy dobtáras golyószóróval (azt hiszem, így hívják) a kezében. Intenzív kezdés, valamiért az volt a benyomásom, hogy lesz még belőle áldozat is.

A lány név szerint Szűcs Dóra Ida, de ott azt éreztem, hogy a vergődő lélek megtestesítője. Csak így, lazán. Sodródott bele a különböző médiumok neki nyújtott illúzióiba, olykor vakon, meg nagy vigyorral, néha tarantulaszerűen agresszív módon, máskor meg reszketett mint a nyárfalevél. Amikor éppen a kamerával szemben terpesztett és feszült a földön, azon töprengtem, hogy a sok jelentés közül mire figyeljek.

Láthattam benne haragot, dühöt, szexet,

kiszolgáltatottságot, erőt és hatalmat is. Amolyan egoista dolgokat, ha a keleti filozófia szemével nézzük az egoizmust. Egy rakat olyan emberi hajtóerőt, amit a nyugati világ megtanít fiókokba tenni és felcimkézni a jó vagy rossz mentén, hogy aztán szépen élhessünk de semmiképpen ne hagyjuk őket elmúlni. Mert hát EMBEREK vagyunk. Irtó jól csinálta, rengetegen dőltünk előre a széken.

Aztán megjelent a színpadon egy férfi,

mikrofonnal a kezében. Feltette a nagy kérdést, hogy volt-e olyan, amikor a világ nem volt teljesen elcseszve. Mesélni kezdett arról, hogy semmi sem valóság, minden illúzió. Vettem egy nagy levegőt, és még jobban ott ragadt a figyelmem. Hogy festett arcú sámánok kellenének papok helyett .Hogy milyen az, amikor valaki a fák és a madarak között fémet keres egy detektorral az erdőben. Fémet. A fák és a madarak között. Az erdőben.

Amikor később közmondások és szólások mögé bújtatva mesélt a munkahelyi felmondásáról, röhögtünk a nyelvi leleményen. A klisék annyira elegánsan el tudják fedni az emberi őszinte mondanivalóját, és itt pontosan ez történt, kifigurázva.

Egy ilyen monológ után az

jutott eszembe, hogy éppen ez történik minden nap, ha valakinek a saját valóságára vagyok kíváncsi. Legtöbbször egy kedvesen leleményes kamut kapok igaznak álcázva. Na nem azért, mert az ember hazug gonosz lény, hanem inkább mert fogalma sincs a saját valóságáról, ha ilyen mélyen él a külső-belső szociális kreálmányokban.

Aztán előadta a My Way című dalt Sinatra-változatban kezdve, de egyre jobban szétcsúszó, örjöngő üzemmódban, egy dobossal és egy gitárossal, és megdobálta magát paradicsommal. Az oltásnak megvannak a maga módjai ugyebár.

Mellkasszorító volt színpadon látni,

főleg ilyen pontos művészi megjelenítéssel, hogy az ember mennyire elveszett lény valójában amikor ennyire hisz ezekben a hülyeségekben. Mekkora jelentőséget öl a saját tévedéseibe. Lelkiismeret-furdalásom támadt. Mérgezi magát, mérgezi a bolygót amin él, mindezt a technikai fejlődés meg a boldogulás nevében.

Éreztem, hogy az Andaxínház bosszús tükröt dob a világnak, amiért nem veszi észre az orra előtt heverő lényeget. Az erdőt és a sámánokat. És azt is éreztem, hogy ez a bosszúság annyira jogos. Azt hiszem ide már nem elég, ha többet jógázunk és szelektíven gyűjtjük a szemetet.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top