+ Zene

Hangverseny a száz éves zongoraművésznek

fischer annie

„Amikor felnőttem, két szentet tisztelt minden zongorista: Richtert és Fischer Annie-t.”

A száz éve született legendás zongoraművész, Fischer Annie emlékére adnak hangversenyt a Nemzeti Filharmonikusok (NFZ) október 15-én a Zeneakadémián Kocsis Zoltán vezényletével.

A koncerten Mozart két műve is elhangzik, hiszen a salzburgi mester Fischer Annie-hoz is igen közel állt. C-moll zongoraversenye (K. 491) Ránki Dezső tolmácsolásában lesz hallható, a Requiemet (K. 626) pedig a Nemzeti Énekkar, valamint neves szólisták – Rőser Orsolya (szoprán), Meláth Andrea (alt), Brickner Szabolcs (tenor) és Orendt Gyula (basszus) – szólaltatják meg. Mozart műveit Haydn 95., c-moll szimfóniája, a londoni szimfóniák egyike vezeti fel – derül ki az NFZ szerdai közleményéből.

„Amikor felnőttem, két szentet tisztelt minden zongorista: Richtert és Fischer Annie-t… Döbbenetesen találó meglátásai voltak, olyanok, hogy sokra közülük tényleg a mai napig emlékezni tudok…” – fogalmazott nemrég Kocsis Zoltán a fidelio.hu-nak adott interjújában.

Az NFZ főzeneigazgatója korábban az MTI-nek felidézte Fischer Annie-val való megismerkedését és hozzá fűződő kapcsolatát.

Első találkozásunk úgy történt, hogy Ránki Dezsővel elmentünk hozzá a Szent István parknál lévő lakásába, és barátságosan elbeszélgettünk. Elkezdtük kölcsönösen látogatni egymás koncertjeit, később pedig már egyedül is eljárogattam hozzá, és sokszor komoly esztétizálásba átcsapó beszélgetéseket folytattunk, többnyire a zenéről, bár minden másról is megvolt a markáns véleménye. Kölcsönösen érdeklődtünk egymás iránt, és kölcsönösen megbecsültük egymást. Én, mint a valamikori példaképhez, a legnagyobb tisztelettel közelítettem hozzá, hiszen gyerekkoromban a koncertjei olyan élményt jelentettek, amelyeket máig nem felejtettem el

-mesélte Kocsis Zoltán áprilisban, az Operaházban megrendezett Fischer Annie-emlékkoncert előtt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top