Hírforrás

Mit főz a magyar a rendszerváltás után?

Egy Szakácskönyv a túlélésért

Az előadás recepteken keresztül mutatja be a 20. század második felének magyar történelmét: kiderül, hogyan múlatja az idejét az ember a német fogolytáborban, mi volt a legnépszerűbb étel a kommunista diktatúra legsötétebb éveiben.

Megkezdődött az évad a Gólem Színházban; a Jurányi Inkubátorházban működő társulat az idei szezonban elsőként a Szakácskönyv a túlélésért című produkciót mutatja be novemberben.

Magyarország egyetlen zsidó színháza a kilencedik évadát kezdi, ebből a harmadikat a független színházak által lakott Jurányi Inkubátorházban – olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében. A most kezdődő évadban a Gólem Színház bemutatóinak mindegyike más társulatokkal, alkotókkal, színészekkel való koprodukció eredményeként jön létre. A Gólem Színház első idei bemutatóját Szakácskönyv a túlélésért címmel tartja november 1-jén. Az előadás recepteken keresztül mutatja be a 20. század második felének magyar történelmét: kiderül, hogyan múlatja az idejét az ember a német fogolytáborban, mi volt a legnépszerűbb étel a kommunista diktatúra legsötétebb éveiben és az is, hogy mivel és mit főzött a magyar a rendszerváltás után – olvasható a produkció ismertetőjében. Mint írják, a Szakácskönyv a túlélésért tavaly a könyvpiac egyik legizgalmasabb kiadványa volt, az előadás pedig különleges színházi helyszínen egy holokauszt-túlélő életét meséli el nem mindennapi szemszögből. A produkció próbái már elkezdődtek, a főszereplő életének korszakai Hay Anna, Nagy Mari és Radnay Csilla játékában elevenednek meg.

Az évad másik bemutatója a Zsidó GY.I.K munkacímű projekt. A Gólem és a Dumaszínház koprodukciója arra tesz kísérletet, hogy megválaszolja a magyar közélet és az internet leggyakoribb, zsidókkal kapcsolatos kérdéseit. Hasonló módon a banális zsidó sztereotípiákkal szembesíti a nézőket sajátos és kíméletlen humorral az évadban új helyszíneken is látható Lefitymálva című produkció. A többek között Bánki Gergely, Nagy Mari és Schmied Zoltán szereplésével készült előadást 2013-ban a Thália Humorfesztivál legjobb előadásának választották. Ebben az évadban a Jön a Gólem! elnevezésű projekt keretében a Lefitymálva című előadás olyan településeken is látható lesz, ahol az egykor élt zsidó közösségek emlékeit ma már kutatni kell. A Gólem Színház így többek közt Gyöngyöspatára, Verpelétre, Jánoshalmára és Mezőcsátra látogat el.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top