+ Film

Filmfesztivál a föld alatt

Dokumentumfilmek a föld alatt - dokumentumfilm

Az alkotásokat több mint hatezer monitoron vetítik, a fesztiválra a belépő a szakaszjegy vagy a bérlet.

Filmfesztivál kezdődött csütörtökön a berlini metróban, az alkotásokat bő hatezer monitoron vetítik, a zsűri a napi több mint 2,5 milliós utazóközönség.

A Going Underground nevű fesztiválra a belépőjegy a szakaszjegy vagy a bérlet. Az ülőhely nem garantált, mert csúcsidőben gyakori a zsúfoltság mind a tíz vonalon.A szerelvények utasterében elhelyezett monitorokon programajánló, időjárás-jelentés, reklámok és hírek futnak hangtalanul, szeptember végén-október elején viszont két hétig rövidfilmeket is adnak 2002 óta minden évben. Az első fesztiválra még csak 100 filmet neveztek, az ideire pedig már 46 országból majdnem 900-at.

A fesztivált idén Szöullal és Münchennel közösen rendezik, a filmeket így a dél-koreai és a bajor tartományi főváros metróiban is vetítik. Nevezni legfeljebb 90 másodperces – úgynevezett nagyon rövid (Ultra Short) – filmekkel lehetett, amelyek hang nélkül is teljes értékű alkotások.
Az előválogatáson a nemzetközi szekcióba 20 munka került be, a legjobb dél-koreai film szekcióba pedig további 6 alkotás. A díjakat a nézők szavazatai alapján osztják ki, szavazni a fesztivál honlapján lehet, ahol a versenyfilmeket is meg lehet nézni.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top