+ Irodalom

Viola Szandra: Szeretkezzenek egymással a művészeti ágak!

viola szandra

“Abban is bízom, hogy a résztvevőket az újszerű társítások segítségével sikerül majd kizökkenteni konformitásukból és az izgalom kényelmetlen tájaira kalauzolni.”

Viola Szandra, költőnő meghosszabbította fotópályázatát. Október 31-éig várja azokat a fotókat, amelyeken a pályázók egy-egy versrészletet írnak valamelyik testrészükre.

Az így készített képekkel más dolog már nincs is, mint elküldeni üzenetben a Szandra, a testverselő Facebook-oldalra. A legjobbak nyereménye könyv és egy profi fotózás. A testverselő költőnő emellett egy új akciót tervez, még idén ősszel Összérzéktan-esttel jelentkezik.

– Hiszek abban, hogy minden

művészeti ág ugyanarról szól, csak másként. Abban is hiszek, hogy mind összetartoznak, azonban soha nem pótolhatják és nem is érthetik meg egymást teljesen a különböző művészeti ágak képviselői, mégis a köztük lévő párbeszéd megtermékenyítő lehet, s fontos az általános műveltség szempontjából is. Azt tapasztalom, hogy például a komolyzene kedvelői csak koncertekre járnak, a táncrajongók pedig kizárólag táncelőadásokra, e két közönség nemigen találkozik, s tisztelet a kivételnek, de elég sok szakbarbárral is találkozhatunk, tehát az említett műkedvelők például a festészetről vagy az irodalomról vajmi keveset tudnak – mondta Viola Szandra.

Véleményem szerint érdemes

tehát egy olyan estet szervezni, ahol a különböző művészeti ágak találkoznak, egyesülnek, szeretkeznek egymással, nem csak elhaladnak egymás mellett, hanem átjárják egymást, sok kis egészből alkotnak egy talán még tökéletesebb egészet. Minden művészet ugyanarra az intuitív bázisra épít, ez pedig a testi észlelés. Szinte lebonthatóak a művészeti ágak is aszerint csoportosítva, hogy melyik érzékszerv a legdominánsabb a befogadói mechanizmus során.  Fontos, hogy miközben látunk, ne süketüljünk meg, miközben hallunk, ne feledkezzünk meg az ízekről, vagy az érzékszervekről.

Az esten irodalmi és táncélmények

éppúgy várják majd az érdeklődőket, mint egy lazító masszázs vagy egy finom étel. – Az Összérzéktan est célja az egész test „átmozgatása”, tulajdonképpen egyetlen nagyszabású szinesztézia. Így férhet meg egymás mellett próza és dráma, vers és ételköltemény, zene és belső hallás, érintés és a látvány. Az alkotók célja, hogy koherens kapcsolódási pontokat találjanak a gasztronómia, a zene, a fotó, az irodalom és a masszázs között. Persze az unalom űzése is elsődleges cél, azonban abban is bízok, hogy a résztvevőket az újszerű társítások segítségével sikerül majd kizökkenteni konformitásukból és helyette az izgalom kényelmetlen tájaira kalauzolni – magyarázta Viola Szandra.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top