+ Film

Mit csinál egy osztrák politikus a pincében?

pincében

Még meg sem jelent, de egy osztrák dokumentumfilm máris bedöntött két osztrák politikust.

Ausztriában politikai botrányt kavart Ulrich Seidl A pincében (Im Keller) című dokumentumfilmje, amelynek bemutatása után lemondott tisztségéről a filmben szereplő két osztrák néppárti képviselő. A dokumentumfilm azt mutatja be, hogy mi mindent csinál az osztrák átlagember pincéjének falai között. Az egyik jelenetben náci jelképek és egy Adolf Hitlert ábrázoló kép előtt énekel és koccint öt férfi, akik közül kettő az Osztrák Néppárt (ÖVP) burgenlandi önkormányzati képviselője volt. Az osztrák Plus 4 televízió múlt csütörtökön fedte fel a filmben magánemberként szereplő két politikus kilétét, akik pénteken le is mondtak képviselői mandátumukról. A párt vezetői már a botrány kirobbanásakor elhatárolódtak az ügytől, Reinhold Mitterlehner az ÖVP elnöke súlyosnak nevezte a történteket.

A lemondott képviselők nyilatkozata szerint elhatárolódnak a náci eszméktől és saját hibájuknak tartják, hogy részt vettek a forgatáson 2009-ben. Egyikük, Josef Ochs a Burgenländische Volkszeitung című osztrák hetilapnak adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy fizetett statiszták voltak, és nem tudták mi vár rájuk. A kismartoni (Eisenstadt) ügyészég megerősítette, hogy már vizsgálat indult a filmfelvételen szereplő öt férfi ellen. A film rendezője Ulrich Seidl az APA hírügynökségnek nyilatkozva visszautasította a vádakat, hogy a jelenet megrendezett lett volna. Azt mondta: megérti, hogy a volt képviselők így „akarják menteni a bőrüket”, de a falu és a rendőrség is tudott a náci relikviákkal dekorált pince létezéséről. A filmrendező az interjúban utalt rá, hogy az osztrákok mindmáig bagatellizálják szerepüket a második világháborúban és kapcsolatukat a nácizmussal.

Úgy vettem észre, az osztrákok szívesen töltik szabadidejüket a pincéjükben, innen jött a film alapötlete

– mondta a rendező egy interjúban. Hozzátette: a pince egyúttal a sötétséget és a félelmeinket is szimbolizálja. A filmet az osztrák mozikban szeptember 26-án mutatják be.

(A cikk egy MTI-hír szerkesztett változata.)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top