+ Próza

Előre megírta hogyan fullad a Balatonba

balatonba

A magyar tenger habjai között lelte halálát Balla D. Károly. A költő a keszthelyi mólóról ugrott csukafejest.

Balla D. Károly: Tragédia a Balatonon

A magyar tenger habjai között lelte halálát Balla D. Károly. A neves kárpátaljai költő közismert tömegiszonya és a kollektív tudattal szembeni ellenérzései miatt egyszemélyes Balaton-átúszó versenyt rendezett magának a hét végén. Túlzott önbizalma arra sarkallta, hogy a tavat ne keresztbe, hanem hosszába szelje át. Keszthelyre otthoni barátok és kollégák kísérték, akik még az utolsó percben is igyekeztek merész tervéről lebeszélni, mivel azonban erőfeszítésük hiábavalónak bizonyult, elhatározták, hogy a Kárpátia vitorlással nyomába szegődnek.

A költő a keszthelyi kikötő mólójáról büszke csukafejest ugorva indult végzetes útjára. Sokáig úgy tűnt, eredményesen dacol a közegellenállással és a távolsággal, ám hamarosan kiderült, erejét rosszul osztja be. Nem csupán a kezdeti vágta fárasztotta el, hanem az is, hogy úszás közben minduntalan hátrakiabált az őt követő kollégáknak, kemény hangon bírálva írásaik nívóját. A gyakran gúnyos megjegyzések ellenére a Kárpátia vitorlás utasai többször is megpróbálták rábeszélni, jöjjön közéjük, kapaszkodjon fel a biztonságos fedélzetre – de az elszánt költő, bár a feladat láthatóan meghaladta erejét, hajthatatlan maradt. Makacsságát és nem szűnő élcelődéseit tapasztalva, valamint a viharos gyorsasággal közelgő új idők előszelétől megrettenve végül a kollégák visszatértek a kikötőbe.

A folytatás

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top