+ Film

Valós beszámolók a 2011-es földrengés és szökőár pusztításáról

A halottasház – 10 nap a holnapig című 105 perces megrendítő filmet is bemutatják az október elején kezdődő Japán Filmhéten.

Játék- és dokumentumfilmek is szerepelnek az október eleji Japán Filmhéten a budapesti Toldi moziban.

A válogatás filmjeit két fő téma köré csoportosították: az alkotásokban megjelenik a katasztrófákkal való szembenézés, a trauma feldolgozása és az újrakezdés, valamint a fiatalság mint a mai japán társadalom tükre és jövője – olvasható a szervezők tájékoztatójában.

Hat nap alatt hét filmet láthat a közönség. A program Rju Aszai díjnyertes regényének feldolgozásával, A Kirisima-ügy vetítésével indul október 4-én, szombaton. Daihacsi Josida rendező játékfilmje egy japán gimnázium zárt világába vezeti a nézőt egy olyan pillanatban, amikor hirtelen minden a feje tetejére áll, ugyanis az iskolában nagy népszerűségnek örvendő röplabdasztár, Kirisima váratlanul kilép a klubjából.

https://www.youtube.com/watch?v=xDetmIqT-ZI

Másnap játsszák a Sok szív együtt című dokumentumfilmet, amely a 2011-es földrengés és szökőűr után játszódik, amikor Bob James többszörös Grammy-díjas zenész neves dzsesszzenészekkel együtt megalapította a Jazz for Japan elnevezésű jótékonysági szervezetet, és ellátogattak a katasztrófa sújtotta régióba.

Ugyancsak október 5-én, vasárnap tűzik műsorra Kobajasi Keiicsi rendezésében A rózsaszín égbe című játékfilmet, amely díjat is nyert a 24. tokiói filmfesztiválon. A fekete-fehérben forgatott alkotás a barátságról, a szerelemről és a felnőtté válásról szól.

A Hirosima – hátrahagyott holmik című 80 perces dokumentumfilmet október 6-án játsszák. A megrendítő alkotás az atomtámadás áldozatainak megmaradt ruhadarabjaiból rendezett, Hirosimával foglalkozó első nagyszabású nemzetközi kiállítást mutatja be.

Az október 7-én látható Yonosuke története című játékfilmet Okita Suicsi rendezte. A majd’ háromórás alkotás a tokiói egyetemi éveit kezdő, 18 éves vidám fiúról szól a nyolcvanas évek végén. A produkció ugyanakkor 16 évvel később az egykori történetek hatását is vizsgálja a barátok elbeszélésének tükrében.

Valós beszámolók alapján a 2011-es földrengés és szökőár pusztítása utáni eseményeket eleveníti fel A halottasház – 10 nap a holnapig című 105 perces film, amelyet október 8-án vetítenek a Toldiban.

A Japán Alapítvány által szervezett filmhét A virágok az égben című játékfilm bemutatásával zárul október 9-én, csütörtökön. Obajasi Nobuhiko filmesszéje Nagaoka város Japán-szerte híres tűzijátékának történetét meséli el: a látványos esemény a várost a második világháborúban leromboló bombázásnak és áldozatainak állít emléket minden évben.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top