+ Riport

Szegeden is „kopogtatott” az amerikai légierő

szegeden

Mi fontosat tud még mondani ma egy háborús kiállítás? Szegeden máig nem épült újjá a vasúti híd. A múzeumban félóránként légiriadó szól, odakinn, a Tisza-parton dübörögnek a légkalapácsok.

Mi fontosat tud még mondani ma egy háborús kiállítás? Szegeden máig nem épült újjá a vasúti híd. A múzeumban félóránként légiriadó szól, odakinn, a Tisza-parton dübörögnek a légkalapácsok.

Aki a háború maradandó nyomaira kíváncsi, annak nem kell messzire utaznia. Szegeden a Móra Ferenc Múzeumban a város elleni utolsó amerikai légitámadás 70. évfordulóján, szeptember 3-án kiállítás nyílt. A megnyitóünnepségen természetesen szóba került Ukrajna, Irak, Szíria, az Iszlám Állam és a NATO keleti kiterjesztésének problémaköre. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára arról is beszélt, hogy amikor Magyarország szabadon dönthetett, a béke és a nemzeti önrendelkezés pártján állt. E tétel alátámasztására A célpont a mai napra: Szeged című szegedi kiállítás nem vállalkozhatott. A két történész kurátor, Oláh András Pál és Orbán Imre azt mutatja be, hogyan próbáltak életben maradni a szegediek négy hónapon át, amikor mindennapjaik részévé vált a háború. Nagy, fekete-fehér fotó, szemben a bejárattal, néhány tárgy üveg alatt és azon kívül, pár dokumentum, valamint a ma már elmaradhatatlan személyi számítógép és a monitor, a végtelenített régi filmmel. Egyetlen szoba az egész. Csalódott lehet, aki belép, aztán mégis eltölthet itt egy órát.

szegeden

Szeged fontos közlekedési csomópontnak számított,

ezért már 1936-tól készült a légitámadásokra. A helybeliek a lehetőségekhez képest jól megszervezték a védelmet, gondok mégis adódtak, olykor a magas talajvíz hátráltatta az óvóhelyek szakszerű kialakítását. 1944. június 2-án reggel negyed 9-kor elrendelték a légiriadót, de az amerikai bombázók csak átrepültek a város fölött. A Miskolc ellen küldött kötelékből azonban nem sokkal ezután kivált 34 négymotoros Liberátor, és „másodlagos célpontként” megtámadta a szegedi rendező pályaudvart. 5300 méter magasból 331 romboló bombát dobtak le, a bombaszőnyeg azonban „elcsúszott”, így 58 lakóház is összedőlt, 212 megrongálódott, találat érte az utászlaktanyát. Összesen 30 civil és 12 katona halt meg, egy napig szünetelt a közlekedés. Az amerikaiak július 3-án az akkoriban próbálgatott „okos bombát” tesztelték Szegeden, és a kísérlet az ő szempontjukból sikeres volt, mert mindössze 20 bombával komoly eredményt értek el, eltalálták a püspöki palotát, a Dómot, a múzeumot, az egyetem épületét. Augusztus 20-án már egész utcák tűntek el, 21 ember halt meg, közülük 15-en egy eltalált óvóhelyen. A szeptember 3-ai támadásban pedig 50 halott mellett végül sikerült tönkretenni a vasúti hidat is, amely 1858 óta állt. A város vesztesége a négy hónapi bombázás után 146 halálos áldozat és 127 sebesült, az anyagi kár 125 millió pengő, ami a város akkori, 1944-es költségvetésének tízszerese.

szegeden

A hidat azóta sem sikerült újjáépíteni, nincs vasúti összeköttetés Szeged és Újszeged között.

Aki Makóról Pestre utazik vonattal, annak busszal kell átmennie a szegedi nagyállomásra. Ezért a kiállításon a legfontosabb helyre a híd egyik darabja került. Az is természetes, hogy ezt egy katonaviselt, középkorú férfi talán hosszabb ideig nézegeti ezt, mint a számítógépen beállított tartalmakat. A háborúról szóló hírekben az emberveszteséget említik először, de ugyanilyen megrendítő azzal szembesülni, ahogy a tárgyak, amelyek békeidőben rendszerint túlélik a gazdáikat, ilyenkor velük együtt pusztulnak, eltorzul megszokott formájuk. A légitámadás esetén is használható, a fényt lefelé irányító mozdonylámpa még, amely ugyanígy megállít, és a számtalan apró fémalkatrész között, a tárlókban a lengyel repülőgép leszakadt szárnyának darabja – mert alumínium, nem korrodálódott, egy lomtalanításon elmennénk mellette. A monitoron két rövidfilm fut. Az egyikből dokumentumértéke mellett itt az is látszik, hol húzódnak az oral history hitelességének határai. A visszaemlékező szerint azért nem tudta eltalálni az amerikai gépeket a magyar légvédelem, mert az ágyú hatótávolsága fölött repültek – és ő jóval nagyobb számot mond, mint amilyen magasan haladtak a júniusi támadáskor a Liberátorok.

A német filmhíradó elsősorban a készítők szándéka miatt izgalmas:

az aznap zajló háború zenei aláfestéssel, különleges beállításokkal azonnal germán hőskölteménnyé magasztosul. Hitelesnek csak azt a részlet látszik, amely a megsérült, ezért német reptéren leszállni kénytelen amerikai bombázót mutatja. Az oldalán szép nő és egy felirat, a személyzet lehajtott fejjel száll ki, libasorban. Sajnáltam, hogy a három kiállított repülőmodell között nincs négymotoros Liberátor – a japán repülő jelenlétét egyáltalán nem értettem. A csendőregyenruha sem tesz hozzá sokat a kiállításhoz. A tablók szövegei viszont nagyon jók, és finoman utalgatnak a jelenkori eseményekre. Aki olvas újságot, néz tévét, hallhatta, hogy a gázai övezetben, ahol két hét alatt 190 halálos áldozatot követeltek a bombázások, az izraeli hadsereg telefonon, a keresztnevén szólítva értesítette a palesztin tulajdonosokat arról, hogy mindjárt bombatalálat éri a házukat. Mi több, az igazi bomba előtt egy kisebb gránátot is ledobtak, figyelmeztetésül, kopogtattak a tetőn, ahogy ez itt olvasható. Ezt az értesítést a 21. század vívmányának tartják, pedig hasonló üzenetet már a második világháború idején is küldtek. A szegedi kiállítás legérdekesebb dokumentumai az amerikai röplapok:

Ha vasúti csomópont vagy ipari központ közelében van a lakásod – a fontosabbakat ez a térkép feltünteti – haladéktalanul költözz falura! Ha ebben megakadályoznak a hatóságok, akkor már csak önvédelemből is szabotálj!

– írja az egyik, megmagyarázva, mi szolgálja igazán a magyarság érdekét ebben a háborúban.

Vezetőitek belső egységről és egyetértésről fecsegve – eljátszották függetlenségeteket. Azok, akik szabadságról szavaltak – ma német rabszolgaságba döntöttek.

– érvel az ismeretlen szerző. Tiszta, világos stílus, minden szó, írásjel a helyén. Jó lenne egyszer megtudni, kik fogalmazták ezeket az üzeneteket, hogyan gondoltak a hazájukra. A szegedi kiállítás egyik fontos tanulsága: ki gépen száll fölébe, annak is csak addig térkép a táj, amíg el nem találják, és le nem kell szállnia. Jelen van – egy fotó erejéig – Oláh András Pál mellett Bob Emich, az amerikai veterán navigátor, aki a kiállítás tanúsága szerint negyven évig képtelen volt beszélni arról, mi történt azután, hogy lelőtték a gépüket Magyarország fölött.

szegeden

A kiállítás november 9-éig látható a teremben. Addig félóránként Karády Katalin énekel a hangszóróból, mintha rádió szólna, ezt megszakítja a légiriadó hangja, a bombázások zaja. A Tisza-partról pedig folyamatosan hallatszik a partfalfelújítás zaja: négy-öt légkalapács csattog egyszerre, közben a ritkább sorozatokat ütő cölöpverőgép is megszólal.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top