+ Zene

Érkezik a legjobbnak mondott 3D-s film

spivet

Az Amélie csodálatos életének rendezőjének új filmje a T. S. Spivet különös utazásai: a főszereplő kisfiú addig dumált, amíg megkapta a szerepet.

Jean-Pierre Jeunet (Micmacs) adaptációt készített Reif Larsen T.S. Spivet különös utazása című regénye alapján. Amikor a rendező rátalált az apró rajzokkal illusztrált könyvre, azonnal tudta, hogy 3D-ben kellene megfilmesíteni. „Arra gondoltam, milyen jó lenne ezeket a rajzokat reptetni a térben és azt a benyomást keltetni, hogy akár el is lehet őket kapni” – mondta az MTI-nek Párizsban a rendező. Fontos szempont volt az is, hogy régóta szeretett volna egy angolul beszélő filmet forgatni, ami külön kihívást jelentett számára. De leginkább a könyv érzelmi oldala érintette meg.

A T. S. Spivet különös utazásáról a Variety című amerikai filmes lap azt írta, hogy a legjobb 3D-ben készült film. „Az az érzésem, hogy valóban jól dolgoztunk, ezért őszintén ajánlom, hogy mindenki 3D-ben nézze meg. Itt a feldolgozás módja illeszkedik a történetmondás költőiségéhez, tehát nem egyszerűen csak egy kis plusz ahhoz, hogy több pénzt hozzunk ki belőle” – mondta a rendező. Az eredeti mű világa egyébként nagyon közel áll Jeunet stílusához. Amikor először találkozott New Yorkban Reif Larsennel, a regény szerzőjével, ő egyből azt mondta Jeunet-nek: „láttam az Amélie csodálatos élete című filmedet és azt éreztem, mintha valaki a fejemben kotorászna”.

A címszerepet alakító Kyle Catlettet a magyar nézők már láthatták a Gyilkos hajsza című amerikai thrillersorozatban. A rendező több ezer gyerekszínész közül választotta ki őt. Legelőször Skype-on beszélt vele, akkor még azt gondolta, hogy túl fiatal lenne a szerephez. De a 9 éves kisfiú egyszer csak elkezdte magyarázni, hogy rendezői utasításra bármikor tud sírni, hogy öt nyelven beszél, köztük kínaiul és oroszul és egy kicsit olyan az életben, mint T.S. Spivet: túlérett, ezért nem is jár iskolába. Néhány próbafelvétel után kiderült, hogy kifejezetten tehetséges.    A különc, csapongó természetű anyát Helena Bonham Carter játssza a filmben. Őt évekkel korábban ismerte meg a rendező David Fincher filmjének, a Harcosok klubjának forgatásán, azóta szeretett volna vele dolgozni. A rendező elárulta: gyakran kérdezik tőle az Amélie kapcsán, hogy nem jelent-e hátrányt számára e viszonylag korai filmjének hatalmas sikere.

Minden alkotó arról álmodik, hogy olyasmit produkáljon, amivel világsikert arathat. Velem ez megtörtént – olyan volt, mint egy álom. Persze, kicsit frusztrál is ugyanakkor, hiszen azóta arra vágyom, hogy minden filmemmel ez történjen újra meg újra. De tudom, hogy ilyen csak egyszer esik meg az életben. Nekem megadatott, ennek köszönhetően könnyebben kapok pénzt a filmjeimhez.

https://www.youtube.com/watch?v=D3GYyX4epbQ

(A cikk egy MTI-hír szerkesztett változata.)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top