+ Színház

Támogasd az Átriumot!

Támogasd az Átriumot! - Átrium

Az ügy érdekében kalapács alá kerül többek között Alföldi színházi maszkja, Hevér Gábor napszemüvege, illetve Törőcsik Mari gyűrűje is. Mert mindig csak az az egymillió hiányzik.

Az Átrium Film-Színház szeptemberben 20-án, a Színházak Éjszakája egyik programjaként aukciót szervez Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke vezetésével. Az aukción híres színészek, rendezők és írók értékes „ereklyéit” árverezik el a látogatók körében. A harmadik évadát kezdő Átrium minimális állami támogatás mellett önfenntartó kulturális intézmény, ahol jelen van a színház, a zene, a film- és képzőművészet, valamint a tánc.

Hűséges közönsége, majd tízezer fős baráti köre és jegyvásárlói miatt is elköteleződött a minőségnek és az igényes kultúrának. A teljesség igénye nélkül: az Átriumban megy több Alföldi Róbert előadás, az Igenis, miniszterelnök ur, a Vaknyugat és Az Őrült Nők Ketre,a W. úr üzen című Bodzsár Márk-darab Börcsök Enikővel a főszerepben, kifejezetten az Átriumnak írt Parti Nagy Lajos férfi-nő kapcsolatokról szóló dráma az Átriumklorid, melynek öt jelenetét Bíró Kriszta és Hevér Gábor játssza hatalmas bravúrral, de nemsokára itt mutatják be Pintér Béla új előadását, a Bárkibármikort. (Repertoár.)

Támosd az Átriumot!

És hogy miért fontos mindez? Mert mindig az az egymillió hiányzik! Ezért a Színházak Éjszakáján nagyszabású aukciót szerveznek az Átrium munkatársai, amelynek bevételét egy új, az idei évadban létrehozott független színházi előadásra és fiatal művészek támogatására fordítják.

A tárgyak között lesz Alföldi Róbert dedikált színházi maszkja, amit a Rómeó és Júlia előadásában viselt; Börcsök Enikő saját kezűleg hímzett párnája; Hevér Gábor napszemüvege, felcímkézve, aláírva, Parti Nagy Lajos dedikált könyve; Bánfalvi Eszter bekeretezett fotója Hollósi Frigyessel, ahol a „papa” megható üzenete szerepel; Parti Nóra Desdemona öve, amit még Huszár Zsolt partnereként viselt; Ficza István Szobrocska-díja, amit egy nézőtől kapott, aki személyesen készítette el István számára a „különdíjat, Bodzsár Márk itthon nem fellelhető albuma, ami a 40-es években népszerű film noir-képregények legszebb rajzait tartalmazza; de a felsorolásból nem hagyhatjuk ki a Centrál Színház felajánlását, Törőcsik Mari fagyűrűjét, amit Az egy nyári éj mosolya c. darabban viselt. Az első tárgyat személyesen Gergye Krisztián hozza létre – a szemünk láttára.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top