+ Jegyzet

Háttal állj, ha lőnek – Csobánka Zsuzsa: Lembergi levelek 1.

lembergi

…a templomban az első sorba ültetnek, mögöttünk Ulickaja és egy lánglelkű ukrán Petőfi, aki később, miközben beszél, egyre emeli a hangját, zeng a templom…

Sok halál vár rád, olvasom a versben, amit Sirokai Matyi küld a Lelkigyakorlatokról, de akkor már tudom, hogy a háború belül van, a hátországban és a fronton is, hiába utaztam kilenc órát, hogy távolabb legyek mindentől. Én írok levelet magának Lembergből, itt egy órával több van, a sorozat jut eszembe, hogy otthon most esti krimit néznék, vagy nézném, ahogy maga nézi, miközben a hátát masszírozom a tévé falra vetülő fényeiben, szép a háta, szépek a fények is, de látja, egy óra eltolódás pont elég, hogy már rég ne legyen mit nézni se magának, se nekem.

A nyomozó azonnal tudná, ki a gyilkos. A rendező maga az élet, nincs más kettejükön kívül a filmben, tehát fizikailag képtelenség, hogy más legyen a tettes, az ember méla, és nagyon akar hinni, legyenek nyomok, bizonyítékok, hit helyett fogódzó, a dolgoknak súlya, hogy nem csak elképzeli azt a másik életet.

Reggel hétkor találkozunk a Hősök terén, Méhes Károlyt és Kulcsár Enikőt meglátni olyan, mintha a repülés boldogságára emlékeznék, a januárban nekik köszönhető egyhónapos pécsi élet mindent átrendezett, lezárt és új utakat nyitott bennem. Deja vu-m van. Az ismeretlen katona sírjánál méregetnek minket a rendőrök, éjjel még erre kerékpároztam haza, szemerkélt az eső, nedves lett a karom és a combom is, mobilról hangosítottam ki egy számot, úgy tekertem, üres volt az Andrássy, tele a szív, hát, akkor én Lemberg előtt így érek haza.

A templomba autóval visznek, a konzul utólag figyelmeztet, hogy nem mindegy, kötelékről vagy béklyóról beszél-e az ember, hosszú percek telnek el abból az amúgy is elszámolt időből, mire kinyögöm, jó, hogy figyelmeztetett, hajlamos vagyok összekeverni a kettőt. Lemberget úgy várom, mint a szerelmem, akitől egyszerre rettegek, és az elviselhetetlenségig kívánom, úgy, ahogy embert talán nem is lehet, ahogy mondjuk az angyalokat képzelem, hogy várja Jézus, hátha mégis elkerülhető a kereszt és a feltámadás, amire 33 éven át készült, tehát tudja, nem úszhatja meg. Saját magát soha. Két évem van még, ha nincs időeltolódás.

lembergi

Kilenc óra alatt ez is szóba kerül, Darvasi mellettem Magyar Narancsot olvas az autóban, bizonyos időnként elém tartja, ujjal mutatja, mely mondatokra figyeljek. Bán Zoltán András Kertészről szóló írásában is vannak ilyen mondatok, a giccsértelmiségire emlékszem, csak egy szóra, majd arra, hogy a név és a cím kötelez, sorstalan lettél, mondom magamban, nincsen se kívül, se belül számodra hely, nem lehet mit mondani, csak túlbeszélni vagy hallgatni, a konzul a sajtok felett az én nevemmel játszik, próbálom elodázni, inkább csak a parfümillatára figyelek. Fájóan ismerős.

Késünk, Darvasi előttem trappol, kezünkben a meghívó, emiatt egyre beljebb löknek, mint Kosztolányi villamosában, ez már nem a felszállás, nem is a jegykezelés, útközben a Fekete országot emlegetjük, miközben ömlik az eső. Nem is álmodom, hogy ilyen közelről nézhetem, a templomban az első sorba ültetnek, mögöttünk Ulickaja és egy lánglelkű ukrán Petőfi, aki később, miközben beszél, egyre emeli a hangját, zeng a templom, egyre torzabb a hangosítás, és miközben fel sem néz a papírból, peregni kezd a mennyezet, az angyalszárnyakból darabok hullanak a fejekre. A szemközti ikonon Mária sírni kezd. Hát akkor most kezdődik. Az oltár előtt a pópa, az orrát figyelem, milyen szép, a tekintetét, az is, aztán ki-bekapcsolom a szinkrontolmácsolást, hol az ukrán, hol az angol, a lényegét értem, bár a nyelvről most elég zavarosakat gondolok. De azt látom, érzem és értem, a férfi mondatai tiszták, egylényegűek, valami rendről beszél, ami volt valaha, mint az a Petőfi később vagy maga Ulickaja. A hallgatás lehetetlenségéről, hogy most ez nem az az idő. És mindaz, amit olyan könnyen puffogtatunk, akár iskolában is, hogy van felelősség, az alkotóé és minden emberé, hogy a kultúra megtart, hogy háborúban a számunkra oly fontos minden és bármi tűnik el, az most hirtelen egy állító mondat, holott nincsen benne semmi, üres, hullanak a kedvesek, a fontosak, apró vakolatdarabokban az angyal is, nem találom a szavakat megint.

Mert reggel úgy indultam el, azt hittem, van, amit beszélek, értem annak az igekötőit is, hát még a vesszőket és a pontokat. Aztán úgy alakult, halottakról kellene szólni, de azokról hogy lehet, azokra még sincsenek szavak, se alany, se állítmány, csak az a mérhetetlen üresség. „Én írok levelet magának – kell több, nem mond ez eleget?” Tök hülye vagy, te, Tatjána.

Ismerős a határ, a várakozás helye, az annyiszor végiggondolt viszonyrendszereké, hogy ha nagyapám tényleg itt lett halálos beteg, mi keresnivalóm van mégis Lembergben. Miféle zarándokút ez? Darvasi festőkről beszél, a határ előtt sikerül letölteni a képeket, a Georg Richter festette tájképeken pont olyan mély a semmi, mint a tavakban szokott, amikor ott állok a templom előtt, és arra várok, megérintsék a vállam, hogy mehetünk. A másik képen egy nő haja, és miközben órákkal később a kislány mézszínű haját nézem, elönt valami indokolatlan szomorúság, az elképzelt jövő túl tágas terei, hogy vajon lesz-e számára ablak, mint azon a képen volt a nőnek, kilátás.

lembergi

A lábán szürke harisnya, cinege, mondanám, mert olyan vékony, és miközben az éneklő nők arcát nézi, kiderül, hogy semmi különbség közte és a kórustagok között. Az arcokon áhítat, Darvasi akkor kérdezi, hogy szerintem melyik szerelmes. Azt vágom rá magamban, hogy én, de komolyan veszem a kérdést, mustrálni kezdem őket, arcról arcra, tartásról tartásra, lábról lábra haladok. Ki tudja, mi hiányzik, de kis idő múlva odasúgom, hogy egyik sem, ő nyugtázza, hogy szerintem is. Nézem a kislányt, vajon sejt-e abból bármit, az előbbi hat beszédből mind a hat a háborúról szólt, vagy a kislány mögött, egy egész templomnyi ember mit gondol, amikor elkezd tapsolni az első sorban ülő férfi, amikor az egyik előadó azt mondja, ne féljetek. A kislány akkor már sehol sincs, jó lenne, ha csak képzeltem volna, jó lenne, ha neki nem kéne átélnie mindebből semmit, inkább az áhítatot se a nők arcán és akkor nem kell az ürességet sem, a szerelem hiányát, a szárazságot, a beszédek feszültsége mögötti inas félelmet. De nem lehet folyton szkafanderben vagy biztosítókötéllel élni.

A beszédek után következő kórusok között van egy, amit boszorkány vezet, énekelnek a nők és a férfiak, a boszorkány pedig táncol, egész testével inti a jeleket, aztán jön egy másik kórus, az hullámzik, mint a tenger, az arcokon földöntúli fény akarja elfeledtetni a kora esti híreket, a jajongó anyákat és a fiúk riadt tekintetét. Amíg csak a hullámzó testek vannak, elfelejtem, hogy nincs se fegyver, se töltény, se kiképzés, hogy két héten át főtt krumplin éltek a katonák, hogy a falu két hét után döntött úgy, ebből elég. Miattunk ne éhezzenek, tőlünk aztán ne soványodjon a hús, ne dülledjenek a szemek, és akkor felrakták az asszonyok lábasban a vizet, jött a krumpli, héjastól és egy kis só rá, háború van, spórolj vele, pedig jó lett volna, hogyha ízesebb kicsit. A lövészárokban két hétig lapultak a falu lakosaitól kapott krumplit rágcsálva, nincs semmi hősiesség benne, az első adandó alkalommal hazafutottak, mintha lett volna hova, mintha lenne haza és igazság. Mondta a pópa, hogy az igazság fontos és az értékek és Európa. Nézek ki az ablakon, lassan tél van és csend és hó és halál, a hullámzó embereket figyelve az dübörgött bennem, hogy ugyan milyen értékek és milyen igazság?

Ha hazafelé szóba kerül a párizsi utam, most már nevetek, a szerelem nevében mire voltam képes, mire vagyok, abba inkább bele sem merek gondolni, mire leszek, mi az igazság, az érték. A biztonsági öveket próbáljuk becsatolni, mire felkiáltok, mindig azokkal van a baj, a kötelékekkel és a béklyókkal, akkor figyelmeztetnek oldalról, hogy az nem ugyanaz, de én csak az esőre tudok most gondolni, hogy miféle játéka ez az istennek, hogy fentről nézi, amint az övvel szerencsétlenkedem, be sem kellene kötni, lakott terület ez, belső város, erősen Krakkóra emlékeztet, ahol otthon voltam. Pedig a cirill betűket sem értem.

lembergi

Mondd, mitől félsz, ember, ha a végén úgyis egyedül állsz a téren, pont, mint az út mellett gombát áruló öregasszonyok az esőben, jobbra nézek, Lemberg főterén zászlók lobognak, tudom, hogy vannak rokonaim, akik sétáltak évtizedekkel erre, akkor még zászlók nélkül, nagyapám az idősebb szeretőjével egy hangos konflison, a lovak sörénye loboghatott vagy a nő kibomlott haja, hát akkor így ér össze minden, az én szeretőm egy néma utca, egy alvó kerékpár a templom tövében, amikor rákezd az eső. Mondja a konzul, és akkor az elköteleződésről még nem is beszéltünk, én akkor is a kerékpárra gondolok, aztán nagypapa alatt a kerékre, a körözésre a zuhogó esőben idefelé, amikor Méhes Karcsiékkal különböző szinonimákat kerestünk a férfinevekre, ürge, fószer, koma, mókus, faszikám és ipse, aztán azon nevettünk, ennyi eső nincs is, olyan, mintha egy felhő alatt köröznénk, mondja Darvasi, nézem, nézem, hát van-e név, amit végül sosem lehet kiejteni, miféle élet, identitás rajzolódik ki, ha keleten lőnek, ha a kórus, miközben a Fekete-tengerről énekel, nekem könnybe lábad a szemem, és már biztos vagyok abban is, a szerelem belül van, és van köze a háborúhoz is, mert küzdeni kell érteni magamban és magammal.

A Duna közömbösen folyik, Donau Longue a program neve, kérdezik majd reggel, minket egymással mi köt össze, és csak a vízerekre tudok gondolni, hogy talán az. Hogy ugyanaz a ritmus, ugyanaz a hullám, hogy emlékszem, mindig van egy este, amikor tintafekete lesz a víz a híd alatt, a tévében megy a sorozat, semmi kis életek, és akkor válaszüzenet érkezik, menjek már haza, szüksége van rám egy hátnak, kimasszírozni a görcsöket, hogy tarthassa az embert, a férfit, egyenesen álljon, indul a sorozat is, az öreg majd kinyomozza, kin múlt mindez. Ne aggódjak, ne féljek, bár háború van, de ti éltek, olvasom az éjjeli választ, várnak haza.

Csobánka Zsuzsa

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top