+ Képzőművészet

Ezeket festették Hirosima túlélői – fotók

hirosima

Az erőteljes és gyakran felkavaró műveket októbertől nézhetik meg az érdeklődők az angliai Manchester Art Galleryben.

Először állítják ki Japánon kívül az 1945-ös hirosimai atombomba-támadás túlélőinek alkotásait.

Az erőteljes és gyakran felkavaró műveket októbertől nézhetik meg az érdeklődők az angliai Manchester Art Galleryben. Hirosimára 1945. augusztus 6-án dobott az amerikai légierő atombombát, Nagaszakira három nappal később. A képek az atomtámadás napjának hátborzongató pillanatait örökítik meg.
A manchesteri galéria The Sensory War 1914-2014 című tárlatán az úgynevezett hibakusák – a hirosimai atomtámadás túlélői – által készített 12 festményt és rajzot tekinthetnek meg a látogatók – adta hírül a BBC News.

A munkákat több mint kétezer olyan alkotás közül választották ki, amelyek 1974-ben érkeztek be az NHK japán televízió felhívására, és amelyeket később a Hirosimai Béke Emlékmúzeumban állítottak ki, majd országszerte bemutattak.

hirosima

Gisaku Tanaka – Fények pislákolnak az atomsivatagban, 1973-4

A manchesteri galéria saját gyűjteményének darabjai és a japán túlélők alkotásai mellett a tárlat egyebek közt brit, német, francia, olasz, holland, amerikai, kanadai, vietnami, új-zélandi, írországi és izraeli művészek alkotásait vonultatja fel.

A múzeum szerint a tárlat azt járja körbe, hogy a „művészek miként ábrázolják a háború testre, elmére, környezetre és az emberi érzékekre gyakorolt hatását” az első világháborútól napjainkig. Az október 11-én nyíló kiállítást 2015. február 22-éig kereshetik fel az érdeklődők.

hirosima

Fumiko Ya – Kórház, 1973-4

További képek itt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top