+ Építészet

Csempét a tűzfalra!

csempét

„Maga az emberi sors, amely mozaikszerűen áll össze, néha darabjaira törik, de közben rajtunk múlik, hogy mivé alakítjuk újra”.

Csempemozaikból készített alkotást Hegedűs Márton grafikus a Dob utca 40. falára a Színes Város Strongbow Budapest Fesztivál keretei között. Ennek a falnak a témája az „Utca vagy galéria” ellentétpár témáját dolgozza fel.

Hegedűs Márton szerint az ellentétpár megjelenítéskor arra törekedett, hogy a nézőpont kettősségén keresztül ábrázolja a hagyományos és az utcai művészet egymásra reflektáló egységét. „Az elegáns fekete háttér és az egyszerű keretes szerkezet a tradicionális művekre utal, míg a benne elhelyezett szemek a kifelé tekintést, a nyitottságot szimbolizálják”.

Hegedűs Márton grafikus pályafutását

animációs rendezésekkel kezdte, majd éveken át ismert magazinoknál dolgozott vezető grafikusként. Stílusa jellemzően a képregényekből építkezik, első önálló képregénye, a Slussz Kulcs Klán a Libri Kiadó gondozásában jelent meg 2012-ben. A művész Barcelonában találkozott először a csempemozaikkal, ő maga 2002-ben kezdett el ezzel a technikával dolgozni.

Az alkotó számára a tört csempe

filozófiája úgy írható le, mint „maga az emberi sors, amely mozaikszerűen áll össze, néha darabjaira törik, de közben rajtunk múlik, hogy mivé alakítjuk újra”.
A Dob utcai alkotás munkafolyamata 25 napig tartott. A képet az alkotó 25 négyzetméter csempéből rakta ki a falra, ehhez 100 kiló csemperagasztót és 50 kiló fugát használt fel.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top