+ Fotó

Az emberiség összes öröme és tragédiája Turós Margaréta fotóin

Az emberiség összes öröme és tragédiája Turós Margaréta fotóin

Turós Margaréta fotográfiái színes sorstörténetek, egyetlen rögzített pillanatból áramló csodák a világ minden tájáról.

Turós Margaréta fotográfiái színes sorstörténetek, egyetlen rögzített pillanatból áramló csodák a világ minden tájáról.

Turós Margaréta olyan tájakra jutott el, ahová sejthetően nem sokan. Turós Margarétának sejthetően olyan fényképezőgépe van, amilyen nem sokunknak, és olyan szeme, olyan látásmódja is van, amit megirigyelhetünk. Színeim története címmel nyílt meg Margaréta tematikus fotókiállítása szeptember 15-én az Izraeli Kulturális Intézetben.

10486201_10152155077901536_758391121661870623_n

Fotó: Facebook, www.facebook.com/turos.margareta

Huszonhét fotográfiákban és szövegekben elmesélt történet várt minket az Intézet falain. Huszonhétszer végtelen szín: a fátylak színe, a gyermekek bőrszíne, a tenger színe, a hajléktalan nő ruhájának színe. Csupa öröm, csupa tragédia. Van itt pitát majszoló kislány Kelet-Amman szegénynegyedéből, Szenegálban fürdőző tucatnyi gyermek, srí lankai házaspár, de budapesti kisfiú is. Turós Margaréta kiállított huszonhét fotográfiája mindegyikéhez mellékelt egy-egy szöveget. Néha a fotó történetét, néha egy idézetet, néha pár személyes gondolatot.

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

AZ Ő SZEMÉBEN (Amman, Jordany – 2010) Kelet-Ammanban ült a földön, szebb volt, mint bármelyik kirakatbaban a pazar gyönggyel kivarrt, aranyszállal hímzett ruhában. Ült és evett abban a kis égő piros ruhájában, kócos hajjal, nem nézett sem hátra, a jelentéktelen múltba, sem előre, az ismeretlen jövőbe. A pillanat gyermeke, egy darab pitával – a ronggyal bekötött kezében. Az emberiség összes tragédiája és öröme benne van ebben a csodálkozó szemben, itt, Kelet-Amman szegénynegyedében. Margaret Mead antropológusnő szerint a Samoa-i fiatal lányok boldogak voltak, a szegénység nem volt akadálya a felhőtlenségüknek. Az élet minden pillanata egy ajándék, minden megélt pillanatért hálát adtak, nem bánták a múltat és nem gondoltak a jövőre. Ez volt a pillanatgyermek titka.

Nehéz volt egyhuzamban végignézni a képeket. Furcsa elmélyedést igényelnek. Megpillantjuk a fotót, megfigyeljük a képet, elolvassuk a szöveget majd újra a képet nézzük. Csak ezek után kezdődhet meg más történetek gyártása, személyes történetek felidézése, másoktól hallott, máshol olvasott történetek újraélése.

tumblr_n6hxu2NOjl1tdua1bo1_1280

AZ ÜNNEP SZÍNEI (Kandy, Sri Lanka – 2013) Srí Lankán, Kandy-ban, a tó partján fényképezkedett ez a pár. Tudták, hogy gyönyörűek, szívesen álltak a kamera elé, hiszen ez volt életük pillanata a legboldogabb színeikkel. Még nem tudják, amit a mi írónk tudott: „Férfi és nő hogyan is érthetnék meg egymást, hisz mind a kettő mást akar – a férfi a nőt, a nő a férfit…” – írja Karinthy Frigyes

Dr. Daróczi Anikó, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Német és Holland Nyelvű Kultúrák intézetvezetője megnyitóbeszédében elsősorban a színek harmóniájáról és az alakok által kreált ívekről beszélt, majd félig félve megérdezte, szabad-e észrevennünk a színek harmóniáját a hajléktalan nő ruházatán? Szabad-e elmerengnünk a kendője kékjén, mely kék visszaköszön a szoknyán is?

tumblr_n6hxmdxENb1tdua1bo1_1280

Hangtalan ima (Budapest, Hungary, 2009)

Dr. Daróczi Anikó arról beszélt, mennyire érdekes az a pillanat, amikor a fotó történetét elfelejtük és csak a kompozíciót figyeljük. És ugyanennyire érdekes a következő pillanat, amikor talán picit szégyelljük is magunkat ezért, hiszen tragédiák (is) vannak a fotókon.

Forgách András írót (aki szintén megnyitotta a tárlatot) érdekes módon legkevésbé a színek foglalkoztatták. Szerinte Margaréta képeinek nézegetésében az a legérdekesebb, ahogy a távolságokra reagálunk. Nézzük a szenegáli gyereket, a párizsi nőt. Sajnálhatjuk a szenegáli gyermeket vagy a párizsi nőt. Egzotikumuk van és másfajta fájdalom a szemükben. Aztán a következő kép már itt készült, Magyarországon. Talán pár utcányira a lakóhelyünktől, vagy a kedvenc pékségünktől, ki tudja. Még rajtunk van az egzotikus fájdalom szemüvege, és azon keresztül nézzük a magyar kisfiút, aki egy bezárásra váró iskola utolsó ballagója.

74709_615750_1000x700 (1)

A TENGER GYERMEKEI (Dakar, Szenegal, 2014) – Szenegálban a tengeri kövek színe fekete, mint az emberek bőre. Gyönyörű kontraszt, természetes szimbiózis: ember és tenger. A gyermekek együtt élnek a tengerrel, nincsenek ipadek, nincs virtualitás. Reggel kimennek, ugyanúgy játszanak, mint sok ezer évvel ezelőtt történt. Elviszik a kecskéket fürdetni, ki-be szaladnak a vízbe, ez kitölti a napjukat. Kicsik és nagyok együtt, míg a nők szoptatják a fák alatt a csecsemőket, a férfiak a megélhetést keresik. Mintha semmi nem változott volna abban az egy pillanatképben…

A megnyitón gitáron illetve fúvós hangszereken zenélt Barvich Iván, Burns Katalin pedig héberül és magyarul is énekelt. Az előadások és beszédek után mindenki újra kiszaladt a képekhez. Újraolvastuk a szövegeket, újra belenéztünk a sokat mesélő szemekbe. Nehéz volt elszakadni ezektől a fotóktól. Turós Margaréta mosolyogva nézett minket, mosolyogva fogadta a gratulációkat. Ez a huszonhét történet mostmár a mi történetünk is.

IMG_0538

IMG_0536
IMG_0537

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top