+ Zene

Kinyalt szívek és elsiratott esküvők a Magyar Dal Napján

A Magyar Dal Napjának bőséges kínálatából a Sajnosbatár és az Üllői Úti Fuck koncertjébe hallgattunk bele.

Esik az eső, ahogy egész augusztusban tette, és teszi a szeptember folyamán szinte megállás nélkül. Ez azonban nem kell, hogy kedvét szegje az embernek, ha határozott céllal vág neki a vasárnap estének. Igen, vasárnap van, még ha az eső miatt egy kicsit szomorú is, mégis olyan, mintha szombat lenne, Budapest szívében legalábbis.

A Magyar Dal Napjának több napon át tartó (igen, ezt mi sem értjük) eseményei közül, a mindig bőséges programkínálatból ezúttal a Roham Bár zenés-táncos estjét választjuk. Túl azon, hogy a fellépők névsorát böngészve több ismeretlen és/vagy vicces nevű zenekarba boltunk, a lista végén ott tanyázik a Sajnosbatár és az Üllői Úti Fuck is, két fontos underground zenekar. Már csak miattuk is érdemes megrohamozni a Rohamot!

Sajnosbatár

Sajnosbatár

A helyről, amely egy éve költözött át Vas utcai szülőházából a Dohány utcai új otthonába, mindenképpen érdemes elmondani, hogy végre tett néhány gesztust soványabb pénztárcával rendelkező vendégei felé: a legolcsóbb sör száz forinttal olcsóbb az előző szezonhoz képest. Ráadásul a féltucatnyi fellépőért is mindössze egy ötszázast kell kipengetni.

A szentendrei illetőségű, most éppen hármas felállásban játszó Sajnosbatár olyan tartalmas és mozgalmas koncerttel tölti ki a rendelkezésére álló alig több mint egy órás játékidőt, hogy az már önmagában felér egy teljes értékű, egész estés produkcióval. „Nyald ki a szívem pirosra, gyere Piroska” – énekli Könczöl János, a trió frontembere, és ez csak egyik csúcspont. A dalok ugyanis egyszerre keresetlenek és költőiek, viccesek és komolyak.

Üllői Úti Fuck

Üllői Úti Fuck

Az Üllői Úti Fuck (esetleg Üllői Úti Fá:k, de semmiképpen sem Fák, ahogy azt néhol helytelenül leírva látni), Szántó Faszi bandája az est sztárvendégeként, majdnem híres zenekarként eljátssza természetesen a mindenkori házasulandók mindenkori függetlenségének elvesztése miatt sírva vigadó Esküvőt, aminek ismertsége viszont régen túllépett a zenekaron, de hallhatjuk többek között a Bocikámat, amiért csak a rajongói rajonganak.

És tényleg egészen olyan, mintha szombat este lenne, vasárnap ide vagy oda. A kinyalt szívek és az elsiratott esküvők éjszakája.

Szántó Faszi (Üllői Úti Fuck)

Szántó Faszi (Üllői Úti Fuck)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top