+ Interjú

Dől a bálvány! – Ide még anyám is eljönne

Dől a bálvány! - Bánki

Az ex-textilgyár épületének két emeletét időről időre megszállja a művészet. Bánki Ákossal beszélgettünk a kortárs képzőművészek lehetőségeiről, szakmai és egyszeri nézelődőkről.

El kell ismernem, hogy az idén először megrendezett Gallery Weekend Budapest rendesen zavarba hozott. Akkora volt a hétvégi kortárs művészeti felhozatal, hogy a tucatnyi galéria közül nem volt könnyű egyetlen egyet kiemelni. Végül a választásom a Dől a bálvány! című kiállítás megnyitójára esett. Indoklás: egy izgalmasan működő alkotói közösségről van szó, aminek művészeit egy közös bázis fogja össze. Az itt kiállítók ugyanis lehetőséget kaptak a PP Centertől, hogy egy gigantikus ex-textilgyár épületének üresen álló tereit időről időre műtermekként használják.

Bánki Ákossal, a kiállítás kurátorával beszélgettem a kortárs képzőművészek lehetőségeiről, szakmai és egyszeri nézelődőkről.

Dől a bálvány! - Bánki

A PP Center alkotói közössége úgy működik, hogy ti felajánlotok egy-két munkát, cserébe igénybe vehetitek ennek a gyárépületnek a tereit, mint műtermeket. Mint művész, milyennek találod a lehetőséget?

Manapság mindenképp fontos egy alkotó számára, hogy vannak olyanok, akik ilyen formában próbálják meg támogatni a kortárs művészetet. A PP Centerben ez a dolog már három éve működik, én februárban költöztem be és most őszre, a kiállítás idejére már megháromszorozódott az itt alkotók száma.  Ez a népszerűség azt hiszem annak köszönhető, hogy a PP Center biztosítja a lehetőséget, hogy többen, egy nagyobb létszámmal is kulturált körülmények között dolgozhassunk együtt. Nem vagyunk annyira szétszórva: mindenkinek megvan a maga elszeparált tere, de közös a folyosó, főzünk, beszélgetünk, megvan egy közösség hangulata. Illetve nagyon izgalmas az is, hogy Pátkai Marcell kialakított egy amolyan residency programot, aminek keretében nem csak helyi, úgymond állandó, stabil hazai művészek, de külföldi alkotók is helyet kapnak az épületben. Ez mindenképpen szélesíti, színesebbé teszi a közösséget.

Ez a típusú működési elv megosztja az embereket. Bizonyos vélemények valamiképpen a művészek „kizsákmányolásaként” tekintenek a koncepcióra, hiszen az alkotásaitokkal „fizettek”. Te ezt hogy látod?

Az egészséges rendszer persze az lenne, ha rendes kapitalista módra el tudná a művész adni a képeit, majd ezt az összeget visszaforgatva bérli a műtermet. Azonban most egyáltalán nem pörög úgy a műtárgypiac, mint tíz évvel ezelőttig. Abszolút nem vagyunk elkényeztetve vásárlók terén, tehát minket segít ez az egész rendszer. Ők egy gyűjteményt építenek fel a munkáinkból, mi pedig cserébe alkothatunk, és ez így van rendjén.

Ha már ennyi művész munkálkodik egy helyen, van esetleg valami közös alkotásotok?

Igen, például a bejáratnál található katonai szobor Huszti Janival közösen összehozott munkánk. Ez tulajdonképpen egy talált objekt, amire egy katonai telepen bukkantunk rá, elhoztuk és itt teletűzdeltük kis magyar zászlókkal. Érdekes a történet, hiszen igazából gőzünk sincs, hajdan mi volt a szobor funkciója. Lehet, hogy eredeti, de az is lehet, hogy csak egy filmforgatásról maradt azon a telepen. Egyrészt kapcsolódott Huszti ügynökökkel foglalkozó sorozatába és úgy gondoltuk, jól illeszkedik a Dől a bálvány tematikájába is. Kicsit asszociációs, kicsit provokatív játék: orosz katonák régen, orosz katonák ma. Jöttek-mentek, eszedbe juthat az időszak, amikor még kisdobos voltál. Mindenkinek megvan a maga története róluk, ezért is helyeztük el pont a bejáratnál.

(És mit nem ad a véletlen: mint az a megnyitót követően kiderült, valóban egy filmes díszletről van szó. A Mátyássi Áron rendezte Berosált a rezesbanda című tévéfilm látványos csapatának egy tagja döbbenten ismert rá a bejáratnál elhelyezett, évekkel ezelőtt általuk készített díszletelemre. Lám, működik a recycling a kortárs magyar művészetben is.)

Dől a bálvány! - Bánki

Említetted a kiállítás címét: Dől a bálvány. Sok minden eszünkbe juthat róla, valóban művészeti szempontból provokatív értelmezése is lehet. Miért éppen ezt a címet adtátok? Mi a koncepció?

A PP Centerben most tizennyolc alkotó kapott teret, teljesen vegyesen. Én például februártól vagyok itt, de van aki csak szeptembertől költözik be és vannak olyanok is, akik már jóval régebb óta alkotnak ebben az épületben. A PPCenter három évvel ezelőtt indította a Partizán-projektet, azóta ez az évente megrendezett kiállítás tulajdonképpen már hagyomány. Összefoglaló, bemutatkozó jellegű: kik vagyunk mi, mit csinálunk ebben a térben, meg egyáltalán hogyan is működik egy ilyen bázishoz köthető alkotói közösség. Szerencsére erre mind a PP Center, mind a művészek részéről van igény. Nyilván vannak jobban és kevésbé összecsengő alkotások is…

Dől a bálvány! - Bánki

Ha jól értem, így tulajdonképpen tükröződik a kiállítótérben ez a kvázi „véletlen” folytán összeverbuválódott alkotói közösség…

Igen, és persze nem is volt kis feladat tizennyolc ember munkáját egybefogni. Adottak a művészek és adott az anyag, olyan témát kellett tehát kitalálni, amire így vagy úgy mindenki reflektál. Ismerjük is nagyjából, ki min dolgozik, így találtuk meg a bálvány-imádat és a bálvány tagadása tematikát, ami egyébként mindig aktuális. Tizennyolc alkotó esetén persze semmiképpen nem lehet szigorúan koncentrált kurátori munkát végezni. Inkább amolyan demokratikusan, megbeszéltük, hogy rendezzük be a teret, hogy meglegyen az egyensúly. És működött! Az egészhez még pont jól jött a Gallery Weekend is, megkérdeztük becsatlakozhatunk-e: közel a belvároshoz, ekkora számmal, ekkora térrel és szerencsére engedték, hogy beszálljunk…

Volt rá bármi esély, hogy a Gallery Weekend elutasítja az ötleteteket? Miért tette volna?

Sok művész, aki ehhez a műteremhez tartozik, más galériáknak is alkotója, ezért volt kicsit kérdéses.

Ez egyébként akkor így működik a kortárs képzőművészetben? Vannak konkurencia-harcok?

Nem feltétlen, konkrét példát nem tudok hozni, és a Gallery Weekend is abszolút pozitívan fogadott minket, nem volt semmi negatív visszhang. Viszont annyi igaz, hogy a magyar művészközösség mindenesetre nagyon kicsi. Egy bizonyos szint felett mindenki ismeri egymást a szakmában, a művésztől a gyűjtőn át a kurátorig. Még a szatyros nénit is, aki mindig csak az ingyen piáért jön el egy megnyitóra.

Dől a bálvány! - Bánki

A Gallery Weekendet idén szervezték meg először, rengeteg galéria beszállt a két napos projektbe. Mint alkotó, milyennek találod az ötletet?

Elképesztően jó dolog, egyrészt mert nyitottak a műtermek a közösségek felé, erre már külföldön is vannak bejáratott formák. Illetve, érdekes lehetőség akár a külföldi gyűjtőknek is most eljönni, szétnézni, hogy ne csak évente egyszer a Budapest Art Marketen vegyenek részt, ahová sokkal nagyobb szelekcióval érkeznek a művészek. Itt, ha eljön, jóval sűrűbben találkozhat a galériák művészeivel. Bejelentkezik és egy vezetett, koncentráltabb útvonalon több mindent is láthat: nem csak a munkákat, de akár a műtermeket, a raktárakat is.

A Gallery Weekend koncepciója, hogy tényleg közelebb hozza a galériákat a közönséghez. Úgy gondolod, hogy a kortárs képzőművészetnek szüksége van erre a plusz „támogatásra”? Az egyszeri érdeklődőt is segíteni kell, hogy tájékozódjon a felhozatal közt?

Arról van, szó, hogy olyan ez, mint egy Múzeumok éjszakája, vagy a Kortárs Galériák Éjszakája. Ha az ember megvesz egy jegyet, tényleg nagyobb eséllyel zombivá nézi magát egy éjszaka alatta a tárlatokon. És mint művész, jó tudni, hogy legalább megnéznek. Illetve nem csak megnyitókról, meg galériákról van szó, hanem, hogy most a közönség megkapja a lehetőséget arra is, hogy találkozzon a művésszel, kérdezzen. Vagy ha nem is mer kérdezni, hallhat olyan dolgokat, amiket eddig nem. Így tényleg közelebb kerül az emberekhez, hiszen itt a művész nem egy oroszlán a ketrecben. Fontos ez, mert Magyarországon még mindig hajlamosak a művészre egy olyan távoli, elérhetetlen dologként tekinteni, mint valami Picasso-kategória. Pedig nem, ide lehet jönni és beszélgetni velünk, műtárgyat vásárolni sem csak a gyűjtőknek „szabad”. Ettől válik az egész olyanná, hogy ilyenkor akár anyám is elnéz a galériákba, akihez egyébként – hiába képzőművész a fia – nem áll túl közel a kortárs művészet. Éppen ezért, ez egy remek lehetőség.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top