+ Irodalom

Tamás Kincső: Huszonkilenc nap (részletek)

tamás kincső

Gyerekként szerettem a temető csendjét. Nyári éjszakákon, felkerestem dédnagyanyám sírját. Sose kérdezték másnap, merre jártunk, hol mulattunk. Reggel kelni kellett.

Tamás Kincső Csíkszeredában született 1982-ben. Iskoláit szülővárosában végezte, majd gyógyszerésznek tanult Marosvásárhelyen, később Kolozsváron. A Baróti hegység lábánál, a Kovászna megyei Sepsikőröspatakon telepedett le két kisgyermekével.
Egy regény, Huszonkilenc nap (huszonkilenc sorsfordító nap a mai Erdélyből) és egy fejlődési regény (Lilith) keresi az utat az olvasóhoz.

 

Holdak

Este sikerül indulnom. Málnásig föl, Csík felé, el a zöld mozdony mellett, aminek a fiam mindig megörül. Nem hozom a gyerekeket, nincs mit keresniük a haldokló mellett, a karácsonyi látogatás is megül bennük egy életre. Nem szóltam anyámnak, mikor indulok. Ennél korábban sehogy nem tudtam. Részletkérdésekről nem beszélünk telefonon, szegénynek van dolga elég.

Az út ismerősen dől alám, csak két éles kanyarban figyelek, Baróton és Vargyason. A többi szakaszon szállok a zenével. Sötét van, alig látni. A hold reggel későn csúszott be a Vadas tető mögé, idő kell, amíg kerül egyet, s felbukkan újra a másik parton. Oklánd felé két nyárfasor között egyenesedik ki az út. Lassítok, elengedek egy erőszakos Daciát, menjen a dolgára. A távolban Oklánd és Karácsonyfalva fényei pislognak. Helyet keresek, ahol félrehúzhatok pisilni. Villogó, jobbra le. Hátulról még egy fénypár, várok, haladjon. Újra sötét. A kitárt ajtó üvegén át pillantom meg a nyártörzsek, a vékony és vastag ágak közt megbújó sárga holdat.

Felhúzom a nadrágot, beülök, lábam kilóg az autóból. Nézem a teliholdat. Arra gondolok, hogy a férjem, Haik is figyeli mindig. A holdról a szerelem jut eszébe, a szerelemről én. A nappaliban alszunk egy éjszaka, amikor még együtt. Hajnali háromkor magasan áll a sárga telihold. Felülök, csodálkozom, két hold jár az égen a rétegezett üvegen át. Óvatosan rázom Haikot. Kár volna kihagynia. Felül, nézi a holdjainkat, nézi mi bajom. Aztán visszadől, mérgelődik, hogy szembeveri az utcai világítás.

Gyerekeim születése óta nem száguldozom. Amikor Haikot megismertem, irtózatos sebességgel rohantunk egymás felé. Egy óra tíz perc alatt jutottam egyik városból a másikba. Igaz, kevesebb autó járt. Néha megfogtak a rendőrök kifinomult műszereikkel. Kacagtunk nagyokat, fizettük a büntetést. Nem számított semmi.

Nézem őt hétfőn. Nem hasonlít arra a Haikra, akivel este az ágyban ért véget a vasárnap. Hová tűnnek az emberek egyetlen éjszaka alatt? A holdból is kettő. Kedvesen szólok, kérdezem, szerinte le tudom-e kapni a telefonjával. Inti, hogy szerinte nem, hagyjam a hülyeséggel. Telefonhívásra kel. Délelőtt, amikor dolgozni indul, magával viszi a két holdat a zsebében. Súlyos vele a reggel. Rosszul ébred, céges telefon költi, a vonal végén probléma, feladat. Haptákban a család, amíg elvonul az irodába. Fel-alá jár beszélgetés közben, gyomot tépked az udvaron, halomba gyűjti. A teázó előtt kiszáll a kocsiból, ösvényt ver hosszan a gyepen, fél órát beszél. Kávéra nem marad ideje, gurul tovább.

Ülök vissza, várnak. Anyám, nagymamám, fogyatkozó családom.

Úton pisilni roppant praktikus nagynéném tanított: „kinyitod a jobb hátsó ajtót és az elsőt, ha úgy álltál meg. A kettő közé bekuporodsz, nem láthat senki. Bízom benne. De ez itt egyenes szakasz, az erdőtől a faluig néma sötétség és a kelő hold. Vészjelző ki, zene be.

Még egy éles kanyar, alig tudok megállni, aztán jobbra, Almásra. Javítatlan útszakasz a híd előtt, rövid és széles. Lassan gurulok, kímélem az autót. A hídtól tíz perc mama háza.

Oldalak: 1 2 3 4

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top