A Tudomány Oltári

Találtak valamit Stonehenge alatt – fotók

stonehenge

Majdnem hatezer éves leletekről van szó.

Több évig tartó geofizikai kutatás és feltérképezés után kijelenthető, hogy a Stonehenge körül még több a titok, mint hittük volna.

Négy év alatt gyűjtöttek össze egy rakatnyi adatot a területről Vincent Gaffney vezetésével. Találtak a rituális köveken kívül tucatnyi temetkezési helyet, ilyen a 3D-s rajzon található földdel fedett csarnok, amit temetési rítusokhoz használhattak. Fából készült oszlopok tartották, ezek látszanak a képen, ez látszott a kutatások során is. Balról lehetett bemenni, és miután 50-60 embert eltemettek benne, örökre lezárták.

stonehenge

Mai szemmel nézve meglepő temetkezési szokások voltak akkoriban, az akkoriban i.e. 3800 körült jelent. Majdnem ezer évvel korábban, mint hogy megépítették Stonehenge-t. Lefejtették a csontról a húst, vagy elválasztották a fejet a testtől, a csontvázat kosarakba rakták.

stonehenge

stonehenge

A képen piros pöttyök jelölik a most talált kőoszlopokat. Feltehetőleg a napéjegyenlőség idején volt szerepük.

stonehenge-monument-magnetic-images-2

Még pár évbe beletelik, hogy megállapítsák, mit is jelölhetnek pontosan a körök, eddig annyi biztos, hogy épületek voltak. Valószínúleg rituális jelentőséggel bírtak, fából és kőből épült oltároknak gondolják őket a kutatók, egészen a neolitikus korból, amire a formájuk miatt következtetnek.

stonehenge

Ilyen és hasonló, elektromágnest alkalmazó eszközökkel kutattak a területen. Azt még az illetékes hatóságok eldöntik a közeljövőben, hogy pontosan hol fognak ásatást is végezni a Stonehenge körül.

Bocsánat, de nem hagyhattuk ki, mert még mindig nem teljesen egyértelmű, hogy mire használták a kőkört:

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. bölöni gergő szerint:

    szóval mégsem véletlen, hogy a múltkor Obama is odarongyolt!

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top