+ Ajánló

A dánoknak még ahhoz is szavazás kell, hogy nemzeti ételük legyen

dánoknak

A dánoknak a következő két hét áll rendelkezésükre, hogy megosszák saját és megvitassák mások javaslatait a különböző közösségi oldalakon.

A kezdeményezést elindító Dan Jörgensen élelmezésügyi miniszter közleményében hangsúlyozta, reméli, hogy az ország nemzeti ételéről való szavazás a dán gasztrokultúra boncolgatására sarkallja a munkahelyi étkezdékben összegyűlő kollégákat és az otthoni konyhaasztal köré sereglő családtagokat, barátokat. A dánoknak a következő két hét áll rendelkezésükre, hogy megosszák saját és megvitassák mások javaslatait a különböző közösségi oldalakon. A javasolt fogásoknak az átlag dán állampolgár számára jól ismertnek és csalogatónak kell lenniük.

Ezután az ország nyolc különböző térségéből kiválasztott séfek fejenként három ételt készítenek a helyi hozzávalók felhasználásával. A remekműveket bemutatják az egyes térségek állampolgárainak, akik az interneten szavazhatnak kedvenceikre. Mindegyik séftől egyetlen fogás jut tovább a nemzeti döntőbe. A legjobb nyolc recept közül november 20-án választják ki Dánia hivatalos nemzeti ételét. 

Miénk talán a világ néhány legkitűnőbb nyers élelmiszer-alapanyaga. Történelmileg is nagyszerű gasztrohagyományokra tekinthetünk vissza, amelyeket most szerintem újra felfedezhetünk és tovább fejleszthetünk. A kedvenc fogásaink megvitatása mindenképpen segíteni fog minket ebben

fogalmazott Jörgensen. Szurkolunk!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top