+ Zene

Blondie-koncert Budapesten

blondie

40 évet kellett várni a budapesti Blondie-koncertre, interjúrészletekkel és dalokkal csinálunk kedvet a ma estéhez.

A Blondie első körben 1982-ig húzta, az első feloszlásban nemcsak az ilyenkor szokásos indokok kerültek elő (pénzügyi és kreatív válság, drog stb.), hanem Chris Stein bőrbetegsége is indokolta a kihagyást.

Az ezt követő másfél évtizedben Debbie szólólemezein dolgoztam, megpróbálkoztam egy lemezkiadó vezetésével meg más projektekkel. Mindig ott volt a fejemben az újrakezdés lehetősége a Blondie-val, de el kellett telnie bizonyos időnek, hogy a dolgok leülepedjenek. 1997-re jutottunk el odáig, hogy mindenkinek kedve legyen a folytatáshoz és találtunk egy megfelelő menedzsert is.

Azóta négy nagylemezt jelentetett meg a zenekar, a legutolsót idén és azóta inkább a koncertezés jelenti a Blondie fő csapásirányát.

A közönséget mindig ki kell szolgálni, az emberek pedig elsősorban a slágerekre kíváncsiak. Számomra mindig alapvető fontosságú volt a rendszeres koncertezés, hogy állandó kapcsolatban legyünk azokkal az emberekkel, akik kíváncsiak ránk.
Turnézni más 64 évesen, beteg vagyok a repülőgépektől. Régen mesés volt a repülés, ma olyan, mintha a metrón utaznék. A koncerteket azonban változatlanul szeretem

– mesélte Chris Stein. A zenekarral három alapító tag érkezik: Stein mellett Clem Burke és természetesen Debbie Harry, a zenekar énekesnője.

Oldalak: 1 2

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top