+ Zene

Balatoni házibuli Budapesten

Nyáresti forróság Gólyában – a Csaknekedkislány balatoni házibuli-hangulatot teremtett a születésnapját ünneplő budapesti kultúrkocsmában.

Nem csak egyik emblematikus zenekarának, a Csaknekedkislánynak, hanem magának a helyszínnek is örül az alternatív értelmiségi, a fővárosi liberális, és a ki tudja, milyen egyéb jelzős szerkezetekkel jellemezhető közönség. A Gólya egy éves fennállását ünnepli, és ezt láthatóan megbecsüli a törzsközönség egy olyan időszakban, amikor sorra zárnak be, költöznek el, nyílnak ki újra és zárnak be megint a különböző budapesti kocsmák és kulturális befogadóterek.

A Doktor balatoni kalandja tökéletes nyitódal, egy házibuliról mesél, és annak leszbikus résztvevőiről, a rögtön utána eljátszott Falábú nő pedig tipikusan olyan sláger, amely a zenekartól független önálló életet él. Szomorú szerelmes szám ez vaskos iróniával és öniróniával, ahogy a később elhangzó MOME-s lány is, az Asszonygyilkosság pedig a szomorú szerelem még szomorúbb eredményéről számol be.

Hát ilyen zenekar a Csaknekedkislány: egy korábbi koncertfelvételen hallható is, hogy a tagoknak nőket kellett ölni a zenekarba kerüléshez. Ami pedig a stílust illeti, szintén egy korábbi koncerten hangzott el a „szakszervezeti blues” meghatározás, ami kissé talányos, de kétségkívül hangulatos, a közösségi oldalon olvasható „négyszemélyes tánczene” viszont elég konkrét.

Konsiczky Dávid és Csepella Olivér

Csepella Olivér

Fatér Ambrus (Rebel) nagyszerűen dobol, Nagy Dávid (Miszter) remekül basszusgitározik, Konsiczky Dávid (Doktor) kiválóan gitározik, a frontemberről, az amúgy grafikusként is működő Csepella Olivérről pedig nehéz eldönteni, hogy tragikus színezetű énekhangjával, sajátos színpadi mozgásával, vagy úgy általában a megjelenésével viszi a hátán a produkciót. Bár ahogy a Zenekar című számban megvallja, ők így négyen együtt jók igazán.

Egy egész állatkert is előkerül: az Expedíció című, budapesti terek, utcák és szórakozóhelyek neveit felvonultató és egyéb nevezetességeket, például a Király utcai pizzaszeletet is említő dalban Csepella Olivér szamárrá változik, a Nyúlban meg nyúllá, de vannak itt egyéb állatnevek is. És hogy a zenekar kapcsolódjon a korábbi évtizedek fővárosi underground hagyományához, egy Európa Kiadó-feldolgozást is hallunk (Ha ő nem bánja).

Voltam már néhány Csaknekedkislány-koncerten, de olyanon még soha, ahol ne táncolt volna szinte mindenki. És ha már a Gólya a zenekar hazai pályáinak egyike, a tánc itt sem marad el, pedig nemhogy mozdulni, levegőt venni is alig lehet. Ha nem is egy forró, de mindenképpen egy meleg nyáresti éjszakát sikerült bezárni egy őszi kocsma aprócska termébe, mindenkiről patakokban folyik a víz.

Konsiczky Dávid és Csepella Olivér

Konsiczky Dávid és Csepella Olivér

És ha már víz, akkor Balaton, hogy legyen valami, aki keretbe foglalja a koncertet: a Tihany című szám mi másról szólhatna, mint egy be nem teljesült szerelemről, és a hasonló be nem teljesül szerelmek helyébe lépő kapcsolatokról: „senki, senki nem azzal van akivel szeretne lenni”. De hiába ennyire reménytelen a helyzet, ahogy a Csaknekedkislány koncertjein mindig, úgy most is mindenki boldog. A zenekar főleg: a színpad felé repül néhány fehérnemű, női és férfi is – ez már hagyomány náluk.

Interjú Csepella Olivérrel és Konsiczky Dáviddal nemsokára!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top