+ Képzőművészet

Valami készülődik a Szépművészeti Múzeumban

A Szépművészeti új hagyományt kíván teremteni a kortárs írókkal, rendezőkkel, színészekkel megvalósított projekttel.

A Szépművészeti Múzeum hagyományteremtő szándékkal felkért 10 kortárs magyar szerzőt, hogy írjanak új irodalmi szövegeket a Múzeum állandó kiállításából kiválasztott, egy-egy inspiráló képzőművészeti alkotáshoz.

Az elkészült irodalmi műveket hat alkalommal a Szépművészeti Múzeum kiállítóterében ismerhetik meg az érdeklődők 10 színművész tolmácsolásában.

A múzeumban sétálva a néző bekerül egy színház és a valóság közötti térbe. A színészek az adott festmény előterében adják elő az egyes produkciókat – egyszerre megelevenítve az írott szöveget és új megvilágításba helyezve az azt inspiráló műalkotást. A néző saját maga döntheti el, mennyi időt tölt el az egyes színházi jeleneteknél. A színészek a darabokat mind a hat estén párhuzamosan és folyamatosan, többször egymás után adják elő.

A 10 jelenet rendezője Pelsőczy Réka rendező, színészművész (Katona) és Török Ferenc filmrendező.

A projektben résztvevő írók / művek / színészek:

Író: Bán Zsófia (József Attila-díjas író, irodalomtörténész, kritikus)
Választott műalkotás: Jules Bastine-Lepage – Halottak napja
Színész: Szalontay Tünde (Pintér Béla Társulat tagja),

Író: Parti Nagy Lajos (Kossuth-díjas magyar költő, drámaíró, író, szerkesztő, kritikus)
Választott műalkotás: Franz Xaver Messerschmidt – Karakterfejek (1771-1783)
Színész: Pindroch Csaba (Thália Színház tagja),

Író: Garaczi László (író, költő, műfordító)
Választott műalkotás: Giovanni Antonio da Pordenone- Szent Márk evangélista
Színész: Pálfi Ervin (Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának tagja),

Író: Kiss Noémi (író, kritikus)
Választott műalkotás: Kokoschka: Veronika kendője
Színész: Trokán Nóra (Kecskeméti Katona József Színház tagja)

Író: Tompa Andrea (író, műfordító, kritikus, szerkesztő)
Választott mű: Hortesznakht koporsója
Színész: Kováts Adél (Kossuth-és Jászai Mari-díjas színésznő, a Radnóti Színház tagja)

Író: Bartis Attila (József Attila-díjas író, fotográfus)
Választott mű: Lucas Cranach- Salome
Színész: Téby Zita (Kecskeméti Katona József Színház tagja)

Író: Jókai Anna (kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas író, költő)
Választott mű: El Greco – Krisztus az Olajfák hegyén
Színész: Simon Kornél (Centrál Színház tagja)

Író: Szabó T. Anna (József Attila-díjas költő, műfordító)
Választott mű: Giuseppe Cesari – Diana szarvassá változtatja Actaeont
Színész: Borbély Alexandra (Katona József Színház tagja)

Író: Závada Pál (József Attila – díjas és Kossuth-díjas író, szerkesztő, szociológus)
Választott mű: Pieter de Hooch – Levelet olvasó lány
Színész: Fodor Annamária (Thália Színház tagja)

Író: Térey János (József Attila-díjas író, költő, drámaíró, műfordító)
Választott mű: Lorenzo Lotto – Az alvó Apolló a múzsákkal és az elröppenő hírnévvel
Színész: Szabó Kimmel Tamás

A rendezők:

Pelsőczy Réka

1998-ban végzett a Színművészeti Főiskolán és a Katona társulatának tagja lett. Korábban a Ruszt József vezette Független Színpadon játszott. Diákszavazatok alapján neki ítélték a Legjobb Színésznő díját a főiskolán, 1997-ben. Sokoldalú művész, rendszeresen rendez, emellett fotózik is. 2007-ben Part címmel nyílt fotókiállítása a K.A.S. Galériában.

Török Ferenc

Balázs Béla-díjas (2008) magyar filmrendező, forgatókönyvíró.1989-1991 között a Budapesti Fényképész Iskola fotós szakára járt, majd 1991-1995 között az esztergomi Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola filmterjesztő szakát végezte el. 1995-ben nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakára, Simó Sándor (Kende János, Schulze Éva) osztályába. 2000-ben diplomafilmje, a Moszkva tér a Magyar Filmszemle Legjobb elsőfilm- és Közönségdíját is elnyerte. 2007 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem óraadó tanára. 2008 óta az Európai Filmakadémia tagja.

Jegyek ezen a linken vásárolhatók.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top