+ Irodalom

Minden, amit eddig nem tudtál Kosztolányiról

Kosztolányi pályájának ismeretlen, jelentős részben szándékoltan mellőzött epizódjai tárulnak fel.

Megjelent Bíró-Balogh Tamás Mint aki a sínek közé esett című tanulmánykötete, melyben az író, irodalomtörténész Kosztolányi életrajzával foglalkozó tanulmányait gyűjtötte egybe.

koszt

A kötet olyan dolgozatokat foglal magába, melyek a jól ismert alkotó pályájának ismeretlen, jelentős részben szándékoltan mellőzött epizódjait tárják fel.

Az életrajzíró ki van szolgáltatva a nyomok számának, jellegének és relevanciájának: csak abból tud következtetéseket levonni, ami nyomként megmaradt, s mint ilyenhez hozzáférünk. Az életrajzíró, vagy valaki más előzetesen már megtalálta, rögzítette és így számba vehetővé tette a nyomokat. Aminek nincs nyoma, az elveszett, fölismerhetetlenné vált. Az életrajzíró nemcsak a nyomoknak van kiszolgáltatva: önmagának is ki van szolgáltatva. A nyomkeresés és -olvasás ugyanis maga is a tudásnak egyik nagyon speciális, bonyolult és sok tapasztalatot, sőt invenciót is igénylő formája. Ugyanazt a nyomot egészen más hatásfokkal képes értelmezni egy tapasztalt és invenciózus »nyomolvasó«, mint egy hozzá nem értő. A nyomot igazában nem a szemünk, hanem előzetes kondicionáltságunk, tudásunk teszi láthatóvá.

– írja Lengyel András a kötet borítóján.

A Mint aki a sínek közé esett tanulmányai Kosztolányi Dezső életrajzának olyan fejezetei, melyek anyagát, azaz Kosztolányi életének nyomait jobbára maga a szerző kutatta fel és próbált meg olvasni belőlük.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top