+ Zene

Nagyot fog szólni! – Junk Big Band-interjú

A Junk zenekar jó nagy fába vágta a fejszéjét: a funkyzenekar a Coda Nostra Big Band fúvósaival egészül ki, így összesen 21-en lesznek majd a színpadon.

A Junk zenekar jó nagy fába vágta a fejszéjét: a 10 tagú funkyzenekar a Coda Nostra Big Band fúvósaival egészül ki két különleges koncert erejéig, így összesen 21-en lesznek majd a színpadon. A budapesti közönség szeptember 7-én láthatja először a Junk Big Bandet a Kobuciban, szeptember 12-én pedig Gyöngyösön lépnek fel.  A koncertről a Junk basszusgitárosa, Student Tamás mesélt nekünk.

Hogyan jött az ötlet?

Ez az egész produkció nekem már régóta a fejemben van: az egyik közös kedvenc zenekarunk az Electro Deluxe és ők csináltak pár évvel ezelőtt egy iszonyatosan energikus formációt Electro Deluxe Big Band néven. Így pattant ki a fejünkből, hogy végeredményben mi is zenélünk egy big bandben és egy funky zenekarban is, hát próbáljunk meg mi is egy hasonlót letenni az asztalra. Gyöngyösön pedig most lesz egy koncert, ahova mindkét zenekart meghívták és ennek apropóján azt gondoltuk, hogy mi sem lenne jobb, mint most elkezdeni megvalósítani a tervünket.

Gyakorlatilag ez két zenekar találkozása – az egyik a Junk, a másik pedig Coda Nostra Big Band. Te mindkettőben aktív vagy.

Így igaz és még vagyunk így egy páran, akik mindkét zenekarban játszanak, így egy abszolút baráti viszony van a két formáció között.

Mekkora meló meghangszerelni egy ilyen formációt?

Ezt mi sem gondoltuk előre, hogy mekkora munka (nevet). A legnagyobb tiszteletünket vívták ki azok a zenészek és zeneszerzők, akik ilyen méretű produkciót hangszerelnek, irtó sokat kell vele dolgozni. Éppen ezért ez számunkra is nagyon nagy kihívás és tapasztalatszerzési lehetőség.

Volt ilyen jellegű vállalkozás már egyáltalán nálunk? Pláne ennyi taggal?

Big band zenekarok vannak, ők általában a klasszikus big band stílust csinálják tök szuperül, de olyanokról mi sem hallottunk, akik ezt modern módra tálalnák: elektronikus és funky zenével is – mi érezzük ebben a lehetőséget.

junk big band

Ez a program a Kobuciban debütál vasárnap. Mire számíthatunk?

Két felvonás lesz, az elején a Junk zenekar kezd és a koncert második felében kiegészülünk a big band formációval, ide tartogatjuk a még ütősebb, pörgősebb számokat. Ezek most mind feldolgozások lesznek és azért lesz ez izgalmas, mert ezek a dalok, amiket játszani fogunk, még nem léteznek big band-hangszerelésben, ezeket abszolút mi szültük meg.

Milyen nehéz volt a dalokat kiválasztani?  

Ez viszonylag könnyen ment, mert a Junk zenekarban is van egy négytagú fúvós szekció, így már alapvetően azokat a dalokat választottuk ki, amelyeknél elég jellegzetes és változatos a fúvós hangszerelése.

Gondolkodtok azon, hogy bővítitek majd a repertoárt?

Igen, a próbákon rettenetesen jó a hangulat és minden zenész nagyon élvezi az egészet. Mindenképpen szeretnénk ezt tovább bővíteni és egy önálló műsorrá felduzzasztani. Most egyébként a Junknál születőben vannak saját számok: az volna a végső cél, hogy majd ezeket is ilyen hangszereléssel megcsináljuk.

Hogyan lehet ennyi embert egyáltalán egy helységbe terelni?

Rettenetesen nehéz, a Junk zenekarban már alapból tízen vagyunk, a legutóbbi koncertekre való készülésekkor sem mindig jött össze, hogy teljes létszámban próbáljunk. Ez huszonegy embernél pedig halmozottan így van – főleg úgy, hogy mellette dolgozunk, vannak egyetemisták és vidékiek is a zenekarban.

Ha találkozol egy ismerőssel, hogyan veszed rá, hogy semmiképpen se hagyja ki a mostani koncertet?

Ezt a fajta zenét, ilyen felállással aligha hallhatta és szerintem mind zenében, mind látványban egy emlékezetes dolog lesz.

A koncert Facebook-eseménye

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top