+ művészet & politika

Obama tallini beszéde

obama

A költők és írók tartják életben a nyelvet és a kultúrát, mondta Barack Obama Tallinban tartott beszédében. Meg vagyunk szólítva.

Barack Obama tallini beszéde, 2014. szept. 3. (Iványi György gyorsfordítása)

Obama elnök: Köszönöm. (Taps.) Köszönöm szépen. Helló, Észtország! Tere Eesti! Köszönöm, Oskar, a csodálatos bevezetést, amelyben tükröződik a Mai Észtország tehetsége, energiája és optimizmusa, különösen a fiataloké. Oskar ül apja mellett ültem és egyetértettünk,hogy mi már őszülünk, így van, és tudnunk kell, hogy valaki jön mögöttünk. Kérek egy nagy Oscarnak a nagy munkájáért. (Taps.)

Ilves Elnök Úr, tisztelt vendégek, Észtország népe:  nagy öröm, hogy Önökkel lehetek ebben a történelmi városban, ebben a gyönyörű országban. Köszönöm a hihetetlen vendégszeretet, amit ma kaptam. Bízom benne, hogy az időjárás mindig ilyen.(Nevetés). Csak azt sajnálom, hogy kihagytam a nyári Laulupidu fesztivált. Amikor legközelebb visszajövök, megpróbálom elkapni. Magammal hoztam az amerikai népbarátságát és megtiszteltetés számomra, hogy az első amerikai elnök lehetek,aki beszédet mondhat Észtország népének.

Alkalmam volt, hogy ismét találkozzak a balti államok vezetőivel és köszönöm, hogy Lettország és Litvánia elnökei itt megjelentek. Csatlakoztak hozzánk a barátaink az egész régióból. És külön szeretnék köszönteni mindenkit,aki kintről, a Szabadság térről néz minket. Különösen tetszik, hogy ilyen sok fiatalt látok ma itt. Mert, akár Oskar, ti teljesítitek be az álmot, amelyért a szüleitek és a nagyszüleitek küzdöttek, de csak elképzelni tudták – hogy az életeteket szabad, független és demokratikus balti országokban éljétek.

A szabadság álma túlélte a sok évszázados megszállást és elnyomást. Függetlenséget hozott, hogy aztán ellopják külföldi paktumok éstitkos jegyzőkönyvek. Túlélte a tömeges deportálásokat, amelyek elszakították a szülők gyermekeiktől. Védte az Erdei Testvérek ellenállása, költők és írók tartották életben a nyelveket és kultúrákat. Ez az álom találta meg itt,Észtországban, legtöbbet mondó hangját, amikor az észtek – egy füves területen,nem messze innen – vették a bátorságot, hogy ellenállva a Birodalomnak elénekeljék: „Atyáim földje, a föld, amelyet szeretek”. És Heinz Valk,aki ma itt van, beszélt az egész Éneklő Forradalom nevében:” Egy nap, akárhogyan, győzni fogunk!” (Taps.)

És akkor, pontosan 25 évvel ezelőtt, szerte a Baltikumban,az emberek a szabadság és erőszakmentes ellenállás legnagyobb  ünnepeire gyűltek össze, amelyeket a világ valaha látott. Azon augusztus estén vagy kétmillió ember lépett ki az otthonából és fogta meg egymás kezét, hogy meglkossa az emberi láncot a szabadságért, a Balti Utat. Utakon és mezőkön át, Tallinn, Riga és Vilnius között. Gyertyákat gyújtottak és himnuszokat énekeltek. Idős férfiak és nők hozták a függetlenségzászlóit. Fiatal szülők pedig a gyermekeiket, hogy megtanulják: amikor hétköznapi emberek összeállnak, lehetséges a nagy változás. Amikor az emberek itt, Észtországban megfogták egymás kezét, az volt a jelszó, hogy”szabadság”. Valaki azt mondta aznap: „A berlini fal téglából és betonból van. A mi falunk erősebb.” És ez így is volt.

Hónapokon belül a berlini falat ledöntötték. A következőévben a balti népek is szavazhattak, választásokon. Amikor pedig a múlt erői megpróbálták visszaszerezni a hatalmat, felkeltek. A litvánok megállították a tankokat. A lettek barikádokat építettek. Itt Tallinnban a polgárok elfoglalták a TV-tornyot, hogy megvédjék a demokrácia csatornáit. Önök győztek. Visszaszerezték az országaikat. És az új alkotmányban deklarálták: „Észtország függetlensége és szuverenitása időtlen és elidegeníthetetlen.”

Ám az emberek, a balti népek is tudják, hogy a szabadságnak a biztonság biztos alapjára van szüksége. Kinyújtották kezüket, hogy csatlakozzanak a NATO-szövetséghez. És mi büszkén üdvözöljük Önöket új szövetségesünkként,hogy az Önök alkotmányának szavait – Észtország időtlen függetlenségét -mindig megvédje a legerősebb katonai szövetség, amelyet a világ valaha ismert.

Ma az emberek, akik azon dolgoznak, hogy felépítsék saját demokráciáikat – Kijevtől Tuniszig – Önökre tekintenek, inspirációt keresve. A tapasztalat arra figyelmeztet, hogy a haladás nem könnyű és nem gyors. Itt a Baltikumban, több évtizedes tekintélyelvű uralom után, a demokrácia szokásait meg kellett tanulni. A jó kormányzás intézményeit ki kellett építeni. Meg kellett reformálni a gazdaságot. El kellett távolítani az itt állomásozó idegenerőket.

Egy ilyen hatalmas átalakulás ijesztő minden nemzet számára.De a Baltikum megmutatta a világnak, mi minden lehetséges, ha szabad népek fognak össze a változásért, amelyre vágynak. A gondolatoknak ebben a nagy versenyében- a szabadság és tekintélyelvű, szabadság és az elnyomás között – az Önök sikere bizonyítja, mint az emberi lánc 25 évvel ezelőtt, mindig a mi utunk lesz erősebb.

Erősebbek vagyunk,mert demokráciák vagyunk. Nem félünk a szabad és tisztességes választásoktól,mert igazi legitimáció csak egyetlen helyről származhat – a néptől. Nem félünk a független igazságszolgáltatástól, mert senki sem állhat a törvény felett. Nemfélünk a szabad sajtótól, szikrázó vitáktól, erős civil szervezetektől, mert a vezetők felelősséggel tartoznak. Nem félünk attól, hogy a fiatalok az interneten tanuljanak, kutassanak, szervezkedjenek, mert tudjuk, hogy azok az országok a sikeresebbek,amelyek polgárai szabadon gondolkodhatnak.

Erősebek vagyunk,mert védjük a nyílt gazdaságot. Íme a bizonyíték. Itt Észtország ban  látjuk a sikert, amelyhez a piac szabadsága,az európai integráció és a határozott reformok vezettek. Önök lettek az egyik leggazdagabb internetes hálózattal rendelkező ország a Földön – globális vezető az e-kormányzat és a high-tech start-up világában. Az észt nép vállalkozói szelleme kiszabadult és az innovációk, mint a Skype, átalakítják a világot.

És erősebbek vagyunk, mert mi összetartunk. Ebben az évben ünnepeljük a Balti országok NATO-csatlakozásának 10. Évfordulóját. Egy évtizeddel ezelőtt a szkeptikusok aggódtak, készek-e az Önök országai erre a feladatra. Nézzük meg ma a kiképzési gyakorlatokat, ahol csapataink vállt vállhoz vetve váltak még erősebbé. Nézzük meg a biztonság érdekében együtt vállalt terheket Afganisztánban, ahol a tervek szerint három hónapon belül,  a NATO történetének legnagyobb művelet érvéget. Nem kétséges, a balti államok erősebbé tették a szövetséget.

Az Önök fejlődése egy nagyobb igazságot tükröz: generációk munkájának eredményeként, mert egy nagy szövetségben tartunk össze, és mert a kontinens együttműködése és békéje iránt elkötelezett emberek összekovácsolták az Európai Uniót történelmi lépést tettünk közös álmunk, az egységes, szabad és békés Európa felé.

Mégis, mi akik itt összegyűltünk ma már tudjuk, hogy ezt az álmot fenyegeti Oroszország agressziója Ukrajna ellen. Ez egy arcátlan támadás Ukrajna, egy szuverén és független európai nemzet területi integritása ellen.  A nemzetközi rendszerünk alapelvei elleni kihívás ez, amelyek szerint a határokat nem lehet a fegyverek csövével átrajzolni és a nemzetek joga, hogy saját jövőjükről döntsenek. Aláássa a nemzetközi rendet, amely tiszteletben tartja a népek és nemzetek nyers erővel el nem vehető jogait. Ez Ukrajna tétje. Ezért állunk ki ma az ukrán népért.(Taps.)

Tegyük félre, egyszer és mindenkorra, a torz és elavult gondolkodást, amely ezt a válságot létrehozta. A NATO-szövetség nem irányul bármely más nemzet “ellen”; a demokráciák szövetsége vagyunk, amelyek saját kollektív védelmük iránt kötelezték el magukat. Olyan országok, mint Észtország és Lettország és Litvánia nem „poszt-szovjet területek”. Önök szuverén és független nemzetek azzal a joggal, hogy meghozzák saját döntéseiket.Egyetlen más nemzet sem vétózhatja meg a saját biztonságukra vonatkozó döntéseiket.

Ukrajnában a Maidan tiltakozásait nem neo-nácik vagy fasiszták vezették. Hétköznapi ukránok vezették – férfiak és nők, fiatalok és idősek – akiknek elegük lett a korrupt rendszerből, és akik részesedni akartak a haladásból és a jólétből, ahogyan azt Európa többi részén látják. Nem vettek részt „fegyveres hatalomátvételben”. Amikor sikerült összekovácsolni egy megállapodást az alkotmányos reformról, a korábbi elnök elhagyta hivatalát és a parlament jóváhagyta az új választásokat, így ma Ukrajnának új, demokratikusan megválasztott elnöke van. Poroshenko elnök urat ebben a hónapban várjuk az Ovális Irodába. Őt választotta az ukrán nép.

Nem a kijevi kormány destabilizálja Kelet-Ukrajnát; ezt az oroszbarát szeparatisták tették, akiket Oroszország biztat, Oroszország finanszíroz,Oroszország képez ki, Oroszország táplál és Oroszország lát el fegyverekkel. És az orosz erők, amelyek behatoltak Ukrajnába, nem egy humanitárius vagy békefenntartó misszió. Ezek orosz harcoló alakulatok, orosz fegyverekkel és orosz tankokban. Nos, ezek a tények. Bizonyíthatóak. Vitathatatlanok.

Az állami propaganda eredményeként sok orosz meg van győződve arról, hogy amit kormánya tesz, attól erősödik Oroszország. Ám visszanyúlni a cárok korába – megpróbálva visszaszerezni a 19. században „elveszett”területeket – ez nem alkalmas arra, hogy megteremtse Oroszország nagyságát a21. században. (Taps.) Ez csak azt demonstrálja, hogy azoknak, akik nem tudnak, vagy nem akarnak valódi haladást és lehetőségeket teremteni a saját népük számára, odahaza, a féktelen nacionalizmus az utolsó menedéke.

Tegyük világossá, hol állunk. Ahogyan a múlt században semfogadtuk el, hogy a kisebb európai népeket nagyobb szomszédaik dominálják, mostis elutasítjuk, hogy bármiféle befolyási övezetekről beszéljünk.  (Taps.) És ahogy sohasem fogadjuk el a Balti népek a megszállását és az illegális bekebelezését, nem fogadjuk  el azt sem,hogy Oroszország megszállja és illegálisa bekebelezze a Krímet vagy Ukrajna bármely más részét. (Taps.)

Szabad népekként, szilárd és egységes szövetségként felelünk a pillanat kihívásaira, lássuk hogyan.

Először is, meg fogjuk védeni a NATO-szövetségeseinket, ésez azt jelenti, hogy minden szövetségesünket. Ebben a szövetségben nincsenek régi tagok vagy az új tagok, junior partnerek vagy szenior partnerek – csak szövetségesek,tisztán és egyszerűen. Meg fogjuk védeni valamennyi szövetséges területi integritását. Ma több NATO repülőgép őrzi a Baltikum egét. Több amerikai erőállomásozik, oktat és rotál a balti államok területén. Több NATO hajó járőrözik a Fekete-tengeren. Ma este utazom a NATO-csúcstalálkozóra Wales-be  és úgy gondolom, a szövetségnek ki kell terjesztenie ezeket a védelmi intézkedéseket, amennyire és ameddig szükséges.Mert a védelem a Tallinn, Riga és Vilnius védelme éppen olyan fontos, mint Berliné, Párizsé és Londoné. (Taps.)

A hosszú szovjet megszállás altt a nagy észt költő, Marie Unde, írt egy verset, amelyben a világhoz kiáltott: „Ki jön, hogy segíten? Ide, most, azonnal!” Azt mondom Észtország és a Baltikum népének: ma köt bennünket a szövetségi szerződés. Komoly köelezettség ez egymással szemben. Az 5.cikk kristálytiszta: bármelyikünk elleni támadás mindannyiunk elleni támadás. Tehát, ha bekövetkezik egy ilyen pillanat, nem kell újra kérdezni „ki jön, hogy segítsen?”, tudni fogjuk a választ – a NATO-szövetség, benne az Egyesült Államok fegyveres ereje ” ide, most, azonnal”. (Taps.) Itt leszünk Észtországban. Itt leszünk Lettországban. Itt leszünk Litvániában. Önök egyszer már elveszítették a függetlenségüket. A NATO-val sohasem fogják újra elveszíteni. (Taps.)

Második lépésként – amellett,amit már megtettünk – az Egyesült Államok arra törekszik, hogy támogassa a NATO-szövetségesek biztonságát és tovább növelje az amerikai katonai jelenlét Európában. A Varsóban tavasszal javasolt új kezdeményezés tartalmaz néhány elemet, amelyek megvalósításán dolgozunk a Kongresszussal. Itt a Baltikumban ez több amerikai eszköz tárolását jelentené, amelyek rendelkezésre állnak szükségesetén. Több képzési együttműködést és közös gyakorlatot jelentene a fegyvereserőink között. Továbbá több amerikai erőt – közte “amerikai csizmát” a földön – amely folyamatosan rotál Észtország, Lettország és Litvánia között.

Harmadszor, a NATO-erőket fel kell készíteni arra, hogy még gyorsabban reagáljanak válság idején. Ezen a héten a szövetség elfogad egy új tervet, amely fokozza a készenlétet. És ez védelmi tervezés erősítését jelenti,legyen teljesen felkészült, ha bármilyen fenyegetés ér bármely szövetségest. Ez azt is jelenti, hogy erősítések gyors fogadására alkalmas infrastruktúrára és létesítményekre van szükségünk, többek között itt a Baltikumban. Erősítenünkkell a NATO Gyors Reagálású Erőit, hogy ne csak gyorsabban legyenek bevethetőek és reagáljanak a fenyegetésekre, de el is riasszák azokat.

A hagyományos fenyegetések kezelése mellett szembe kell néznünk új kihívásokkal. Ezeknek a kihívásoknak a részei a propaganda kampányok, amelyek megpróbálnak félelmet gerjeszteni és elválasztani az embereket egymástól. Elutasítjuk a gondolatot, hogy az emberek nem képesek együtt élni, csak mert máshonnan érkeztek, vagy más nyelvet beszélnek. Ennek a torz gondolkodásnak a legjobb ellenszere a közös értékek, amelyek meghatároznak minket. Nem csak a balti államokban, de Európa-szerte el kell ismernünk minden egyén vele született méltóságát és  emberi jogait – mert a demokráciáink nem lehetnek igazán sikeresek, amíg ki nem írtjuk magunkból az elfogultságot és előítéleteket, mind intézményeinkből, mind pedig a szívünkből. Őriznünk kell a sajtó sajtó és a szólás szabadságát – mert a hazugság és félretájékoztatás végül versenyképtelen az igazsággal szemben. Óvnunk kell  a nyitott és befogadó társadalmat – mert az országok sikeresebbek és gazdagabbak, ha befogadják minden ember tehetségét, a kisebbségekét is. Ez a munka egy része, amit el kell végeznünk (Taps.) Ez a példa, amelyet fel kell állítanunk.

Negyedszer – megerősítve országainkat a jelenben, meg kell őriznünk a szövetség erejét a jövőben. Ez befektetéseket igényel a hírszerzés, ellenőrzés és felderítés, és a rakéta-védelem területén.  Itt Európában a nemzeteknek többet kell tenniük,hogy ösztönözzék a növekedést és a jólétet, amely szövetségünk motorja. Becsületére váljék, Észtország kiemelkedik mint olyan szövetséges, amely teljes részesedéssel – a GDP két százalékával – járul hozzá a szövetség védelméhez. Lettország és Litvánia ígéretet tett arra, hogy ugyanezt teszi.Így állunk most és ez tapsot érdemel. (Taps.) Az e heti csúcstalálkozó az alkalom, mikor minden NATO nemzet felállhat és vállalhatja kötelezettségeit a szövetséggel szemben. Észtország megtette, minden szövetségesnek meg kell tennie.

Ötödször – továbbra is egységesen az ukrajnai orosz agresszióval szemben kell állnunk. (Taps.) Ne feledjék, Putyin elnök többször elszalasztotta a lehetőséget, hogy diplomáciai eszközökkel oldja meg a válságot Ukrajnában. Az Egyesült Államok, az Európai Unió, partnereinknek az egész világon mind diplomáciai megoldást javasolták. De annak fényében, hogy Oroszország nem hajlandó megragadni ezt a lehetőséget, nem volt más közös választásunk mint az, hogy szigorú szankciókat alkalmazzunk Oroszországgal szemben. Félreértés ne essék,Oroszország máris súlyos árat fizet. A tőke menekül, a külföldi befektetések zuhannak – mert a befektetők tudják, hogy a mai Oroszország, viselkedése miatt, rossz befektetés. Az orosz gazdaság recesszióba csúszott. Az energia termelés – amely az orosz gazdaság motorja -várhatóan csökken. Az ország hitelminősítése a ‘junk’ státuszhoz közelít. A rubel értéke minden idők mélypontjára zuhant.  Egyszóval:  az ukrajnai orosz akciók gyengítik Oroszországot.Oroszország lépései az orosz népnek okoznak kárt.

Nem kell így lennie. Nem érdekünk Oroszország gyengesége. Ezegy nemzet, gazdag történelemmel és nagyszerű emberekkel. Nem keressük a konfrontációt Oroszországgal. Az elmúlt két évtizedben az Egyesült Államok komoly erőfeszítéseket tett, hogy üdvözölje Oroszországot a nemzetek közösségében és ösztönözze gazdaságának sikerét. Üdvözöljük azt az Oroszországot, amely erős és növekszik, hozzájárul a nemzetközi biztonsághoz és békéhez, amely békés diplomáciai úton oldja meg a vitákat.

Szemben Oroszország mai elszigeteltségével és a gazdasági bajaival,ez az irány – amely magában foglalná a stabil és virágzó Ukrajnát, annak tiszteletben tartott szuverenitását – nagyobb sikert, lehetőségeket, megbecsülést jelent Oroszországnak is. Ez az út, amely valódi fejlődést ígérne az orosz népnek is, továbbra is nyitva áll Oroszország előtt. Ám ehhez először Oroszországnak kell irányt váltani, elhagynia Ukrajnát, hogy Ukrajna népe dönthessen saját sorsáról. Nincs kétségem efelől, egyik döntésük az lesz, hogy erős kapcsolatokat nem csak Európával, hanem Oroszországgal is. Ám ezt szabadon kell eldönteni.

Ezzel elérkeztünk az utolsó területhez, amelyen nemzeteknek egységesnek kell lenniük: következetes támogatás azoknak a népeknek, akik elkívánják érni saját szabadságukat. Igen, ez magában foglalja az ukrán népet is.És kevesen értik ezt jobban, mint a balti országok népei. Önök keserű tapasztalatból tudják, hogy sohasem tekinthetjük a biztonságot és szabadságot adottnak. Azt akarjuk, hogy az ukránok függetlenek és erősek legyenek, képesek arra, hogy félelem és megfélemlítés nélkül hozzák meg saját döntéseiket, mert minél több ország szabad és erős, és mentes a megfélemlítéstől, annál biztosabbak a saját szabadságjogaink.

Tehát az Egyesült Államok továbbra is segíti Ukrajna reformjait- hogy megszabaduljon a korrupció örökségétől, kiépítse a demokratikus intézményeket, növelje gazdaságát és, mint a többi európai nemzet, diverzifikálja energiaforrásait, mert egyetlen országot sem ejthet túszul egy másik nemzet,amely fegyverként használja az energiát. (Taps.) Továbbra is segítséget nyújtunk az ukrán hadsereg oktatásához és kiképzéséhez, hogy meg tudja védeni az országot. És mivel végső soron nincs katonai megoldás a válságra, továbbra is támogatjuk Poroshenko elnök béke-erőfeszítéseit. Mert, mint minden önállónemzet, Ukrajnának is szabadon kell eldöntenie a saját sorsát.

És ezen a héten a NATO-nak félreérthetetlen, támogató üzenetet kell küldenie Ukrajnának is. A szövetség és  Ukrajna partnersége több mint 20 éves. Ukránerők kiválóan szolgáltak a NATO-műveletekben a Balkánon és Afganisztánban. Tehát Wales–ben szövetségként találkozunk  Poroshenko elnökkel annak jeleként, hogy a 28 nemzet együtt támogatja Ukrajna szuverenitását és jogát, hogy megvédje az ország területét.

Ma Ukrajnának többre van szüksége, mint szavakra. Konkrét NATO kötelezettségvállalásokra, amelyek segítenek, hogy korszerűsíthesse és megerősítse biztonsági erőit. Emellett, több segítséget kell nyújtani más NATO-partnereknek is, beleértve a Grúziát és Moldovát, hogy erősíthessék védelmüket. (Taps.) És meg kell erősíteni az elvet, amely mindig is vezette a Szövetséget: azon országok számára, amelyek megfelelnek a kritériumoknak és hozzájárulhatnak a szövetségesek biztonságához, a NATO-tagság ajtaja továbbra is nyitva áll.

Ez tehát a próba pillanata. Az ukrajnai szeparatisták és Oroszország lépései Európa múltjának olyan sötét taktikáit idézik, amelyeknek a távoli történelemben lenne a helye. Álarcos férfiak épületeket rohamoznak. Nemzeti jelzést nem viselő katonák lopakodnak át a határon. Családok menekülnek az erőszak elől, amely ezreket gyilkol meg, köztük, egy légijáratot lelőve, közel 300 ártatlan férfit, nőt és gyermeket Európa és a világ minden részéből. Az oly megengedhetetlen erőszak és értelmetlen szenvedés látványa cinizmust szül, kísért a gondolat, hogy a béke és a biztonság számunkra elérhetetlen.

Én azt mondom mindenkinek aki itt van ma, különösen a fiataloknak: ne engedjetek a cinizmus csábításának.. Ne veszítsétek el az idealizmust és optimizmust, amely minden nagy változás gyökere. (Taps.) Soha ne veszítsétek el a hitet, hogy ha azt akarjuk, ha készek vagyunk megdolgozni érte, ha összetartunk, akkor a jövő más, a holnap jobb lehet. Végtére is az egyetlen ok, amiért ma itt vagyunk, egy szabad és demokratikus Észtországban az, hogy az észt nép sohasem adta fel.

Önök nem adták fel, amikor a Vörös Hadsereg jött keletről és amikor a nácik jöttek nyugatról. Nem adták fel, amikor a szovjetek visszajöttek,vagy amikor a legkiválóbbjaikat a Gulágra küldték, hogy soha ne térjenek vissza. Soha nem adtál fel, amikor egy hosszú megszállás próbálta összetörni a lelkeket és a kultúrát. A tankjaik nem tudták elnyomni az erkölcsi erő hangjait,amelyek dallá egyesültek. Falaik semmik az egyesült nép törhetetlen láncával szemben. Mint a lengyelek és a magyarok, a csehek és a szlovákok, mint a kelet-németek annak a falnak a tetején, erősebbek voltak és mindig hitték”egy nap, nem számít hogyan, győzni fogunk.”

Ma a példa – ez a győzelem – ad reményt az embereknek a világ minden táján. Igen, lesznek visszaesések, lesz frusztráció, jönnek a kétség és kétségbeesés pillanatai. A történelem áramlatai apadnak és dagadnak,de idővel elérik a szabadságot – több ember áll fel, a Föld minden sarkában,hogy elérje a jogot, mely mindenkié. Ez az, amiért az eszméink erősebbek. És ez az, amiért győzni fognak.

A méltóság győz – mert minden ember egyenlőnek, szabad akarattal és elidegeníthetetlen jogokkal születik. S minden rezsim vagy a kormányzati rendszer, amely megpróbálja tagadni ezeket a jogokat végül elbukik, míg az országok,amelyek fenntartják őket, erősödnek.

Az igazság győz  -mert nem hatalom dönti el mi helyes és a tartós békéhez vezető egyetlen út, ha az emberek tudják, hogy a méltóságukat és jogaikat tiszteletben tartják. És a polgárok, akár a nemzetek, soha nem nyugodnak bele egy olyan világba, ahol a nagyobb számára megengedett, hogy zsarnokoskodjék a kisebb felett. Előbb vagy utóbb, de visszaütnek. (Taps.)

A demokrácia győz – mert a kormányzat legitimitása csak polgáraitól származhat; mert ebben az információ és képességek korában az emberek több beleszólást karnak az életükbe, nem kevesebbet; és mert a kormányzás bármely,valaha kitalált más formájához képest, csak az individuum szentségében gyökerező demokrácia ért el valódi haladást.

És a szabadság győz – nem mert ez elkerülhetetlen és nem azért, mert elrendeltetett, hanem mert az emberek alapvető vágya a ,  igazságosság és demokrácia után nem múlik el. Ellehet nyomni. Néha el lehet hallgattatni, de ég minden emberi szívben, olyan helyen, ahol semmiféle rendszer sem elérheti el, fény, amelyet semmiféle hadsereg sem tud kioltani. És mindaddig, amíg a szabad embereket megigézi a bizalom, bátorság és akarat, hogy megvédjék az értékeket amelyeket ünneplünk, a szabadság mindig erősebb lesz és eszményeink  győznek, akárhogyan.

Köszönöm. Éljen a mi nagy szövetségünk. Köszönöm szépen. Köszönöm. (Taps.)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top