Bolygónk már nem csak a Naprendszernek és a Tejútrendszernek a része. Hawaii kutatók a Világegyetem új kolosszális szerkezetére bukkantak, amely galaxisunk útját is kormányozza.
A galaxisok elrendeződésének és mozgásának újabb szeletére derül fény a Nature csütörtöki számának „címlapsztorijában” – írja az origo.hu. A felfedezés közelebb visz néhány rejtély megoldásához, és tovább pontosítja helyünket a Világegyetemben.
Az univerzumban az égitestek
nem véletlenszerűen helyezkednek el, egyre több olyan szerkezeti összefüggésre derül fény, amely pontosítja ennek szabályait. A bolygók csillagok köré rendeződnek, a csillagok halmazokba tömörülnek, azok pedig galaxisokat alkotnak – ilyen a mi Tejútrendszerünk is, amely 200-400 milliárd csillagot foglal magába. Van tovább is, a Tejútrendszer nagyjából 30 társával együtt egy még nagyobb halmaznak, a Lokális Galaxiscsoportnak a tagja, amely pedig a Virgo halmaz (klaszter) része. Itt a rendszerezés okai megszakadnak: ezidáig úgy tűnt, hogy ezeket a klasztereket nem fogja össze semmi. A Hawaii Egyetem kutatói most felfedezték, hogy a minket körülvevő galaxisokat egy közös kolosszális erő is mozgatja, így azok még nagyobb szerkezeti egységnek is részei.
Már elérhető a Nature videója a Laniakeáról és a Tejútrendszer benne elfoglalt helyéről.
Az újonnan felfedezett Laniakea szuperklaszter nagyjából 100 000 galaxist tömörít, melyekben az a közös, hogy tekergőző mozgásukat a Nagy Mozgatónak nevezett láthatatlan tömeg irányítja. Láthatatlan, mert a Tejútrendszer takarja azt előlünk, így még mindig nem tudni pontosan mi is lehet az. Ez a misztikus objektum lassan szívja maga felé csillagok és bolygók milliárdjait. Saját galaxisunk mozgásának és lokális szerkezetének meghatározása számos szempontból kiemelten fontos a felfedezés: a Tejútrendszer alaposabb megismerésével megfejthetőek a távoli, közvetlenül nem megfigyelhető szerkezetek is – azaz egyre pontosabban, egyre távolabbra láthatunk.
Az univerzum körülöttünk lévő szegletének precíz feltérképezése pontosítja a kozmológiai állandó értékét is, így hozzásegíthet a feltételezett sötét energia sűrűségének megállapításához. Ez az energia a Világegyetem tágulásában játszhat kulcsszerepet, és egyfajta taszítóerőként a gravitáció ellen hat.
A hawaii kutatók helyi nyelvükön nevezték el a szuperklasztert, melyben mi is keringünk: a Laniakea a lani (égbolt, vagy mennybolt) és az akea (mérhetetlen) szavakból tevődik össze, így jól érzékelteti a struktúra monumentális méreteit.
Ugyan, mi ebben az újdonság?
Az indiánok ezt már évszázadok óta ismerik, sőt, tudják a „Nagy Mozgató” nevét is: Nagy Manitou…..:-))!