+ művészet & politika

A véres kezű diktátor művészeti akadémiát nyit?

Két norvég művész megnyerte Kim Dzsong Un támogatását ahhoz, hogy közelebb hozzák az Észak-Korea művészeihez a külvilágot.

Két norvég művész megnyerte Kim Dzsong Un támogatását ahhoz, hogy közelebb hozzák az Észak-Korea művészeihez a külvilágot – írja a Quartz.

Henrik Placht és Morten Traavik július elején utazott Phenjanba, hogy lefektessék egy nemzetközi művészeti akadémia alapjait a világ legelzártabb és legelnyomóbb országában. Úgy tűnik, ötletük az észak-koreai kormány tetszését is elnyerte. Az akadémia neve DMZ – ami az Észak-Koreát Dél-Koreától elválasztó demilitarizált zónára utal.

A páros azt tervezi, hogy helyi és külföldi művészek egyaránt tanítanak és kiállítanak majd az intézményben. A diákok főleg észak-koreaiak lennének, de cserediákokat is fogadnának.

Ez egy híd lenne Phenjanból a külvilág felé

– mondta az egyik kezdeményező.

Arra a feltevésre, hogy az iskolát az észak-koreai rezsim az emberi jogsértések elfedésére használhatná, Henrik Placht azt nyilatkozta: az ország nyitottabbá tétele megér egy próbát és nem hisznek a művészetek bojkottjában.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top