+ Film

Behajtónak áll az egykori bokszoló

sintér

Olyan sztorikat keresek, amelyek a jelenlegi állapotát mutatják a világnak – mondja Fabricius Gábor. Sintér című filmje a Torontói Filmfesztiválon szerepel.

Fabricius Gábor Sintér című rövidfilmje meghívást kapott a pénteken kezdődő Torontói Nemzetközi Filmfesztivál idén először megrendezendő Short Cuts programjába. Fabricius Gábor nem művészfilmnek, hanem inkább akciófilmnek tartja 12 perces alkotását.

Az észak-amerikai fesztivál Cannes mellett az egyik legjelentősebb, az amerikai kontinens első számú filmmustrája, amelyen részt venni nagy öröm.

– mondta el a rendező. Sokak mellett innen indult például Darren Aronofsky rendező karrierje is, aki a Rekviem egy álomért című filmdrámájával Cannes mellett itt aratta első sikerét.

Mint elmondta, több hollywoodi produkció is ezen a fesztiválon debütál. Az idei meghívottak között pedig olyan nagy nevek szerepelnek, mint Morgan Freeman Oscar-díjas színész vagy Olivier Assayas francia filmrendező.

sintér

Az első rövidfilmes szekcióban több mint húsz filmet láthat a közönség, a programban pedig mintegy 400 film szerepel, köztük több ázsiai, közel-keleti, dél-amerikai, afrikai és európai produkció.

A Sintér című 12 perces film egy társadalom perifériáján élő egykori bokszolóról szól, aki megpróbálja eltartani beteg anyját és munkanélküli barátnőjét. Adósságait azonban nem tudja kifizetni a behajtóknak, ezért beáll közéjük dolgozni, de ez nem az ő világa – mondta el a rendező.

A Sintér nem művészfilm, hanem akciófilm, amelyben van egy brutális ötperces akciójelenet, amelyet módszeresen kellett felépíteni, hogy húzós és valóban filmszerű legyen. A lakásmaffiának dolgozó főszereplő régi bokszedzőjével is találkozik egy kilakoltatás közben, így nem maradhat érzelmileg kívülálló, ekkor szembesül azzal, hogy mit is csinál valójában. A film témája nem specifikusan magyar történet, a világ bármely pontján érthető.

Szőke Tibor amatőr színésszel három-négy hétig dolgoztak a főszereplő karakterén, a további szerepekben Rába Roland és Petrik Andrea tűnik fel.

A történet valahol Kelet-Európában játszódik, erről tanúskodnak a VIII. kerület Osztrák-Magyar Monarchia idején épült bérházai, a posztszocialista, valamint a modern épületek, amelyek már a kezdődő kapitalizmust jelölik.

Olyan sztorikat keresek, amelyek a jelenlegi állapotát mutatják a világnak

– mondta Fabricius Gábor, aki szerint a film a felelősség kérdését is érinti. De felmerül benne az a dilemma is, hogy van-e valójában választása a főszereplőnek: hiszen vagy ő dob ki valakit, vagy őket dobják ki az utcára.

A film operatőre Garas Dániel, vágója Makk Lili. Az alkotás a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa Huszárik Zoltán-pályázatának ötmillió forintos támogatásával készült.

Fabricius Gábor a londoni Central Saint Martins College-ban szerzett diplomát. Előtte néhány évet a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vizuális kommunikáció szakára járt. Több rövidfilm rendezője, aki Cannes-ban 2000-ben elnyerte a reklámszakma nemzetközi díját, a Golden Media Liont.

A torontói filmfesztiválon bemutatják Hajdu Szabolcs Délibáb című játékfilmjét is, amely a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült. A Hortobágyon forgatott modern western főszerepét a kultfilmekből ismert nemzetközi sztár, Isaach de Bankolé alakítja.

(A cikk egy MTI-hír szerkesztett változata)

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top