+ Színház

Csoda, hogy élünk!

Mácsai Pál elmondta, mi várható az Örkényben a következő évadban.

Öt bemutatót tart az idei évadban az Örkény István Színház: a Mohácsi fivérek, Jarry, Moliere, Székely Csaba és Kuroszava Akira egy-egy művét tűzik műsorra.

Mácsai Pál igazgató a keddi évadnyitó társulati ülésen elmondta, hogy az első bemutató Mohácsi István és Mohácsi János E föld befogad, avagy nincsen számodra hely című produkciója lesz októberben.

Ezt követően Alfred Jarry Übü király, vagy a lengyelek című művét tűzik műsorra Mácsai Pál rendezésében, amelyet nyáron Szentendrén már láthatott a közönség. Decemberben Bagossy László rendezésében látható Moliere Tartuffe-je, tavasszal Székely Csaba Csoda, hogy élünk című, a társulat számára írt darabját Ascher Tamás, Kuroszava Akira A hét szamuráj című művét pedig Polgár Csaba állítja színpadra.

Mácsai Pál, akinek 2015. január 31-én jár le igazgatói mandátuma, bejelentette: pályázni fog a következő öt évre. Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere elmondta: szombaton a színház és az önkormányzat ismét megrendezi a Madách téren az Örkény kert elnevezésű évadnyitó programsorozatot.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top