Archív

Elbúcsúztatták Oli urat – Bajor Imre temetése

Elbúcsúztatták Oli urat - Bajor Imre

Több száz barát és pályatárs, közel ezer fős tömeg kísérte végső útján Bajor Imrét.

Ma 15 órakor tartották Bajor Imre temetését. Az életének 58. évében elhunyt színésztől a Farkasréti Temető Makovecz Imre termében vettek búcsút szerettei. A színészt többek között Garas Rezső és Hofi Géza mellett, a temető 25-ös parcellájában, a művészparcellában helyezték örök nyugalomra. .

Bajor Imre özvegye a temetést megelőzően mindenkitől nyugalmat kért és azt, hogy a nyilvános szertartás folyamán is tartsák tiszteletben fájdalmukat és gyászukat. A Farkasréti Temető vezető helyettese elárulta, hogy több ezer fős tömegre számítottak Bajor Imre temetésén. Délután kettő és öt óra között ingyenessé tették a behajtást a temető területére, a parcellához vezető utat azonban lezárták. A nyugalom fenntartása érdekében húsz biztonsági őrt rendeltek a helyszínre.

Elbúcsúztatták Oli urat - Bajor Imre

Képforrás: MTI

A temetésen Gáti Oszkár színművész így emlékezett pályatársára: „Azt mondtad, ragaszkodsz ahhoz, hogy a temetéseden szép idő legyen és telt ház. Imre, szép idő van és telt ház!”. A barátok nevében Hernádi Judit mondott búcsúbeszédet. A művésznő azt üzente barátjának, hogy ha találkozna Robin Williams-szel, csak annyit mondjon neki: „Jó reggelt, Vietnám!”

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top