+ Interjú

Interjú Tel Avivból, Csákvári Gyulával, az izraeli táncművészet teljes jogú tagjával

A Bakelitben most gyári munkás voltam - Nem színikritika

A légiriadókat nem lehet megszokni, sem a gyerekek rémült arcát, vagy a robbanásokat a fejed felett. Haza azért nem tudok költözni, mert már itthon vagyok. Az életem itt van Izraelben.

Csákvári Gyulával a Bakelitben találkoztam először. Esztétikagyár – kísérleti mozgásszínház címmel mutatta be az előadást Fejes Kittyvel és György Zoltán Dáviddal. Csákvári darabja volt az első mozgásszínházi élményem. Már akkor megtudtam, hogy Izraelben él, a darab is tartalmazott néhány héber nyelvű részletet. Végtelenül kíváncsi voltam, mit keres ott. Végtelenül kíváncsi voltam Csákvári Gyula történetére. 

Hogyan lettél táncos, vagy éppen koreográfus? Hogyan alakult az itthoni karriered?

Hosszú történet. Középiskolás voltam, amikor elkezdtem táncolni. Eichner Tibor és Hagai Katalin közösen tanítottak akkor, a nyolcvanas évek végén. Óriási szerencse és élmény volt tőlük tanulni. A modern tánctechnikákat már táncosként, út közben tanultam meg. Az első fontosabb állomás a Bal József vezete Katona József Színház társulata volt, ahol rengeteg tanultam, elsősorban arról, hogy mi a művészet. Egy vidám és kreatív társulatban dolgoztam és éltem. Ladányi Andrea rengeteget dolgozott a társulattal és akkoriban indította el saját társulatát L.A. Dance Company néven. Andrea engem is meghívott, így alapító tagja lettem az együttesnek. Itt jön az érdekes csavar, mert a kecskeméti időszak végén már egyszer összekészítettem a bőröndöm, hogy elmegyek Izraelbe, aztán megismerkedtem itt valakivel, maradtam. Ladányival fantasztikus éveket töltöttem el, rengeteget tanultam, élveztem a munkát, táncolhattam végre. Az utolsó lényeges itthoni állomás Szabó Réka akkor bimbózó társulata és a Véletlen című előadás, amit a Bakelitben próbáltunk, és a MU Színházban játszották. Úgy tudom, egy éve került le a műsorról. Egyszerűen imádtam.

Mikor költöztél Izraelbe? Ott mi történt veled, mint táncossal?

2003-ban költöztem Jeruzsálembe. A Kolben Dance nevű egyesületnél kezdtem, egy teljes évadon át dolgoztam együtt velük. Minden megváltozott. Élveztem. 2004-ben Tel Avivba költöztem, és a Tami Dance Company-val dolgoztam két évadot. Bekerültem két fontos független projektbe is, majd azt vettem észre, hogy az izraeli táncművészet teljes jogú tagja lettem. Mindezt új bevándorlóként. Itt értettem meg, hogy a tudás és a tapasztalat milyen komoly érték. Izraelben azt nézik az emberek, hogy ki vagy és mit tudsz. Hogy ki fia borja vagy az édes mindegy. Olyan voltam, mint egy magvacska, mely termékeny földre pottyant. Itt is lettem koreográfus tulajdonképpen. Tel Avivban már minden projektben alkotótársként dolgoztam, tényleg nagy sikerrel. Aztán a Tel Aviv Múzeumban egy nyári előadás alkalmavál látott táncolni Mrs. Kazue Hatano, egy japán díszlet- és jelmeztervező. Az előadás után megkeresett, és meghívott az általa szervezett fesztiválra. így az első 14 perces szólóm Menya (Motor) 2007-ben Tokióban az Oribe Hallban, és Izraelben a Suzanne Dellal Centerben lett bemutatva. A történethez tartozik még egy érdekes csavar. A tokioi bemutatón gratulált nekem egy lány, aki az L.A. Dance Company rajongója volt a budapesti tanulmányai alatt. Gyönyörű ajándék volt egy debütáló alkotónak. A szólót több mint 50-szer játszottam, Izraelben és külföldön egyaránt.

Fotó: Kővágó Nagy Imre

Fotó: Kővágó Nagy Imre

Miért költöztél el? Miért pont Izraelbe? Szakmailag volt nehéz neked itt, Magyarországon?

Amikor harminc lettem, úgy döntöttem, hogy nem maradok Magyarországon. Volt bennem valami, ami nem hagyott nyugodni. Régi vágyam volt, hogy megtanuljak héberül, és Izrael mindig szimpatikus hely volt a maga sokszínű kultúrájával, a zsidóság hatalmas és virágzó hagyományaival, és a start up nation hozzáállással. Egy rendkívül dinamikus, nyitott, pozitívan gondolkodó közeg fogadott. Mindenki azt csinálja, amihez kedve van, a legjobb dolgok szerintem egyébként is csak így születnek. Magyarországon nehéz. Lehet, hogy csúnya lesz, amit mondok, de a családomon és a barátaimon kívül nem nagyon hiányzik nekem semmi. 2003-ban, mikor elköltöztem Jeruzsálembe, tényleg olyan volt, mintha tényleg hazatértem volna. Ez persze totál paradox, hiszen ez egy olyan más világ, mintha kb. a Marsra lőttek volna ki. Nagyon sok jó dolog történt itt velem, és hálás vagyok érte. Ehhez a kérdéshez persze hozzátartoznak az állandóan visszatérő háborúk, és az ország fenyegetettsége is. Vannak nagyon nehéz pillanatok is, ahogy most éppen, pár napos tűzszünet idején vagyunk.

Nagyon nehéz elképzelni milyen lehet most ott élni. Mi, itt Magyarországon talán át se látjuk ezt az egész háborús helyzetet. Meg se tudjuk érteni a valódi okokat. Te mit gondolsz, miért történik ez az egész? És hogyan tudsz élni benne?

Nagyon szeretek itt lenni. Izrael az az ország, amit én választottam, és ez az általam választott ország tárt karokkal fogadott be. Nagyon fontos és nagyon jó érzés, hogy van helyed, hogy kellesz. Az első két év rendkívül kemény volt, a megélhetés, és az, hogy szakmai körökhöz csatlakozni tudjak nem volt könnyű. Sok idő volt az is, mire megtanultam héberül, ebben a kiváló angol tudásom is hátráltatott. Pont az Intifada csúcsán érkeztem Jeruzsálembe. Akkoriban a biztonsági kerítés még nem is létezett a város és a palesztin területek között. Nagyon sok öngyilkos merénylet volt, így én magam mindig azon viccelődtem, hogy ha elmegy a busz az orrod előtt, az lehet, hogy óriási szerencse volt. Persze ez nem vicces egyáltalán. Szóval már van azért rálátásom arra, hogy hogyan is mennek itt a dolgok. Európában valóban a nagy többségnek fogalma sincs, mi folyik itt és miért, hogy ki kicsoda stb. Viszont mindenki képes lenne megoldani a problémát egy hét alatt. Sokan egyszerűen elköltöztetnék a zsidókat, 7 millió embert Németországba vagy az USA-ba. Mindig érdekesnek tartom, hogy az a gondolat, hogy minket így el lehet utaztatni, és megszabni, hogy hova menjünk, olyan kézenfekvőnek tűnik. Kiráz a hideg ettől a gondolattól. Az izraeliek pontosan ezért általában kissé bizalmatlanok az okoskodó, széplelkű európaiakkal szemben, ha a politikára terelődik a szó. A közélet is nagyon összetett egyébként, rengeteg érdek feszül egymásnak, így nem csak az izraeliek és a palesztinok szándékán múlik, hogy béke legyen. Példaként legegyszerűbb az iráni befolyást felhozni. Nem vagyok biztonságpolitikai szakértő, nem tudom hitelesen elemezni a problémát. Egy viszont biztos: a zsidók és arabok, palesztinok és izraeliek mindannyian itt vagyunk, és itt is maradunk helyben. Minél hamarabb béke lesz, annál jobb mindannyiunknak. Pont most ezután a rémes egy hónap után van pár biztató jel egy szélesebb regionális együttműködésre a szélsőségesek ellen. Azt ajánlom viszont, hogy aki véleményt kíván formálni arról, ami itt folyik, az olvasson sokat az interneten. Angolul rengeteg anyagot lehet találni. A teljes kép megismerése után lehet csak felelősségteljesen állást foglalni.

Fotó: Kővágó Nagy Imre

Fotó: Kővágó Nagy Imre

Gondolom az élet nem állt meg. Vagy mégis? Ugyanúgy dolgoznak, szórakoznak az emberek? Meg lehet szokni a robbantásokat?

Az élet nem áll meg, és nem is szabad, hogy megálljon. Talán ez az egyik legnagyobb igazság, amit a zsidók a történelmükből leszűrhetnek. A légiriadókat nem lehet megszokni, sem a gyerekek rémült arcát, vagy a robbanásokat a fejed felett. Mint mindenhol az emberek dolgoznak és igyekeznek a gyerekeik számára viszonylag biztonságos megoldásokat találni arra, hogy eltöltsék az idejüket a nyári szünet alatt. Ha végre béke lenne, azt nagyon könnyű lenne megszokni, és mindenki egyformán nyerhetne vele.

Ilyen állapotok között sem gondoltál arra, hogy hazajössz? Haza-e egyáltalán számodra Magyarország?

Magyarország mindig haza számomra, hiszen ott születtem, ott nőttem fel, ott tanultam mindent, amit tudok. Haza viszont azért nem tudok költözni, mert már itthon vagyok. Az életem itt van Izraelben.

Ezek szerint nagyon kivételes lehetett, hogy mégis itt, Magyarországon ismertelek meg. Volt szerencsém látni téged a Bakelitben az Esztétikagyár című előadásotok alkalmával. Hogy-hogy elhoztad ide azt a darabot? Milyen volt itthon játszani?

A darab a Bakelit és az én közös produkcióm volt (Fejes Kitty közreműködésével). Az alapötlettel több helyre is pályáztam külföldön, és a Bakelitben kaptunk lehetőséget. Óriási köszönet érte. Érdekes volt Budapesten játszani. 11 éve nem töltöttem több időt a szülővárosomban. Most viszont hat hétre jöttem. Jól belecsöppentem a jelenlegi közállapotba a szabadság téri katasztrófától a hétköznapi érdektelenségig. Nehéz volt felfogni azt, ami körülöttem zajlik. Igazából nagyon fontos élmény volt. Fel tudtam mérni, mennyit változtam, és milyen fontos tapasztalat az, amit az ember akkor szerez, ha huzamosabb ideig külföldön él. Művészeti szempontból szintén így van. Eddig azt hittem, hogy egy érdekes színfolt vagyok Izraelben, mert amit csinálok az alapvetően magyar. Budapesten megértettem, hogy ez nem így van. Érdekes színfolt vagyok, és ez önmagam miatt van.

Az előadás után arról írtam, hogy milyen volt úgy végignézni a darabodat, hogy nem értek a tánchoz. Hogy mégis mennyire élveztem. Tipikus lehet ez a félelem a tánccal kapcsolatban?

Én azt szeretem, ha egy darab lélegzik és él. Olyan formát ölt, amilyet szeretne. Nálam a végeredmény általában teljesen más, mint amit elterveztem, és ez így van jól. Nem kell érteni a tánchoz, hogy megértsd a táncot, vagy hogy élvezni tudd. Előfordul, hogy vannak képek, amiket nem értesz, vagy nem fognak meg, és van úgy, hogy elálldogálsz valami előtt egyes egyedül. És azt is gondolom, hogy vannak képek, melyeket látni kell, mert nem látni bűn.

Fotó: Kővágó Nagy Imre

Fotó: Kővágó Nagy Imre

A koreográfia esetében is létezik olyan, hogy azt mondják, ez csákváris? Mit gondolsz, te mitől vagy más, mit csinálsz másképp?

Hogy van-e, lesz-e olyan, ami csak az enyém, nem tudom. Majd kiderül. Számomra az a fontos, hogy olyan dolgokat csináljak, amiket fel tudok vállalni emberileg, és művészeti szempontból is. Rengeteget dolgozom az anyagi háttér megteremtésén is. Mindenkinek fizetek, aki velem dolgozik, csak magamnak nem. És ezt így látom jónak. Élvezem, amit csinálok, és a közönség bizonyos rétege is jól fogadja a munkáimat. Én élvezem ezt az utazást, fontos, hogy hová tartunk, de változhatunk is út közben, és nem kell, hogy mindig minden sikerüljön.

Tervezel még előadást Magyarországra? Min dolgozol jelenleg?

Igen, mindenképp. Jelenleg Kordita, a jó szívű című gyerekoperával foglalkozom. Ez egy új zenés saját produkció gyerekeknek. Az Esztétikagyár című produkciót is szeretném továbbfejleszteni. Egy filmben is szerepelek majd, amit Gili Shanit rendez, játszom egy előadásban, amit koreografáltam is, nyári kurzusokon tartok workshopokat, magánórákat adok, és van egy nyitott csoportom, önkéntesként holokauszt túlélőknek segítek minden héten pár órában. És nem utolsó sorban igyekszem élvezni az életet, minél több időt tölteni a barátokkal, ismerősökkel. Minél többet ad az ember, annál többet kap vissza.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top