Az év könyve lehet a Kitömött barbár – Interjú Mészáros Sándorral

Mészáros 2

Ha kortárs magyar irodalomról van szó, romantikus túlzás bárkiről azt állítani, hogy a csapból is ő folyik. Mégis szinte naponta botlom bele Péterfy Gergely nevébe. Látom a könyvét valakinél a strandon, hallom a tévében nyilatkozni, olvasom a róla szóló kritikákat és interjúkat. Többek között nálunk is szerepelt már. A Kitömött barbárt kikiáltották az év könyvének. A nyár egyik slágerkönyve, de nem egynyári sláger. A Kalligram Kiadónál megjelent regényről a főszerkesztővel, Mészáros Sándorral beszélgettünk.

Több helyen lehet hallani, olvasni arról, hogy Péterfy Gergely regénye, a Kitömött barbár az év egyik, ha nem a legjobb regénye. A kritikai visszhang mellett persze az eladások is számítanak. Elégedett vagy az eddigi példányszámokkal?

Határozottan. Nem feltétlenül a kritika emel be egy könyvet az elitregények közé, bár a pozitív fogadtatás nélkül nem lenne meg az irodalmi legitimációja. Jót írtak róla a Literán, az Élet és Irodalomban, és azóta is jönnek a kritikák. De az áttörés, hogy ezt a nagy szót használjam, az interjúknak is köszönhető. Megjelent egy interjú Péterfyvel a Népszabadságban, az Indexen, a VS.hu-n, és így tovább. Gergő ráadásul jó médiaszereplő, szóval ezek a tényezők együtt hatnak. Én azt gondoltam, hogy csak ősszel fogja megérni a második kiadást, de már most újra ki kell adnunk.

A folyóiratokban és a kulturális portálokon megjelent cikkek mellett folyik egy fotókampány a Facebookon, és láttam Péterfy Gergelyt az ATV-n is. Mennyire tudatos és mennyire a véletlen műve a médiafelhajtás?

Van egy kapcsolatrendszerünk, a kiadó természetesen szorgalmazza a médiaszerepléseket, és a kritikák sem mindig maguktól születnek, de igazából egy-egy kritika vagy interjú hozza magával a másikat. Miután a Könyves.blog az év könyvének nevezte, ez több helyen is visszaköszönt. Hasonló a helyzet, mint amikor Kötter Tamás azt nyilatkozta, hogy ha választania kéne az irodalom és a Porsche között, a Porschét választaná. Ez egy olyan provokatív kijelentés volt, ami miatt sok újabb interjú született. Új fórumok nyíltak. Magunktól hiába szorgalmaznánk például, hogy a Nők Lapjában írjanak egy szerzőnkről. Tehát részben tudatos, ugyanakkor irányíthatatlan is egy könyv népszerűsítése.

Mészáros 1

Péterfy Gergely nyilatkozta, hogy rengeteg más címötlet is volt a Kitömött barbáron kívül, és hosszas egyeztetés után választottátok ezt. Mi okozta a nehézségeket?

Majdnem minden szerzővel van vitám a címről, bár előfordul olyan is, hogy rögtön elfogadom. Gergő a könyvet egészen más címen akarta megjelentetni, amit kiadóként nem tartottam szerencsésnek. A legelső változatban szereplő néger szót ma már leírhatatlannak gondolom, a barbár viszont csak később, több verzió után jött, bár így utólag egyetlen lépésben eljuthattunk volna idáig. De még ettől is féltünk. Figyelni kell, nehogy fölülfogj, vagy túl jellegtelen, a regénytől távoli címet adj. Ez a cím talán figyelemfelkeltető. Ismeretlenebb szerzők esetében a címmel és a borítóval tudod eladni a könyvet: fontos, mire figyel fel az olvasó, ha a piacon öt- vagy tízezer könyv közül kell választania.

Tanári, szerkesztői, forgatókönyvírói munkássága mellett Péterfy Gergely korábban elsősorban novellákat és kisregényeket írt, nagyregénnyel most jelentkezett először. Egy kiadónál ez mennyire számít?

Én mindig egy-egy szerzőre fogadok. Vele is régebbi a kapcsolatunk, tíz éve, a Misiregény című mesekönyv óta dolgozunk együtt, és már akkor láttam rajta, hogy tehetséges. Később, a Halál Budán és az Örök völgy című kötetei esetében sem voltak kétségeim a regényírói kvalitásait illetően. De a műfaj is meghatározza, hogy a közeg hogyan értékel egy szerzőt. Korábbi művei, a Félem az egértől vagy a Bányató nem kaptak elég figyelmet. Ez azért van, mert a kilencvenes évektől a kritika, de főleg az olvasóközönség szemében leértékelődtek bizonyos műfajok, mint a novella vagy a kisregény. Kiadóként ezt tudomásul kell venned, egy szerző pályafutásának alakulásába pedig nem szólhatsz bele. Vannak kitűnő elbeszélők, akik összefércelnek valami regényszerűt, és ez nem feltétlenül jó. Egy regényhez másfajta kompozíció kell, és több év munka. Péterfyben megbíztam. Az ő esetében nem hiszem, hogy a népszerűség pillanatnyi, és csak a kritikai recepciónak, illetve a  szerencsés körülményeknek köszönhető. A Kitömött barbárnak gazdag jelentéstartalma van, ami tartósabbá teheti a sikert. És az eladás sem minden, mert lássuk be, a magyar irodalomban nagyon jó könyvek jelennek meg visszhang nélkül. Az első olvasatok, első sikerek pedig néha félrevezetők. Sok szerzőt lehetne említeni, akit később fedeztek fel, és nem csak Kertész Imrére vagy Rubin Szilárdra gondolok. Bodor Ádám is kiváló elbeszélő, de csak ötvenéves korában vették észre. Ez nem azt jelenti, hogy az irodalmi közeg addig nem ismerte el a tehetségét, csak éppen egy kritikus tömeget nem ért el. Ugyanez volt Péterfy esetében, Károlyi Csaba például meg is írta az ÉS-ben, hogy ő végig követte a pályáját, amiben persze hullámzás is előfordult, és igazából most ért be. A nyilvánosság számára ez úgy jön le, hogy itt van valaki, aki negyvennyolc évesen állt elő egy jó könyvvel. De a későn jött sikernek szerintem nagyobb a fedezte, mert a korai elismerés megbéníthatja a szerzőt.

Örkény mondta, hogy az igazi regényíró ötvenévesen születik. Péterfy ezek szerint még fiatalnak számít

Igen, épp ma mondta nekem, hogy Mészöly is negyvenhét évesen írta meg a Saulust. Ami aztán átfordította a magyar prózát. Bár amikor megjelent, nem váltott ki nagy visszhangot, szemben olyan könyvekkel, amelyek ma már nem tűnnek annyira fontosnak. Nem állítom, hogy a Saulus a szélesebb olvasóközönség számára is ismert, de leszámolt bizonyos tradíciókkal, és új utakat nyitott meg a magyar próza számára. Nem tudom, hogy Péterfy könyvének is lesz-e ekkora irodalomtörténeti jelentősége, mindenestre a 19. századi fejlődés- és kalandregények fordulatosságához visszanyúlva erős kompozíciót épít fel, közben visszaadja az élményszerű olvasás örömét.

Mészáros 3

A főszereplőt, Kazinczyt általában nem sorolják a legizgalmasabb történelmi személyiségek közé, mint ahogy a szabadkőművesség vagy a rózsakeresztesség sem a legfelkapottabb témák. Kiadói szempontból ezek nem jelentettek kockázatot?

Inkább bizonyos csapdákat kellett elkerülni. Például hogy ne a nagy embert mutassuk be pizsamában. Kazinczy életében Angelo Soliman barátsága nem volt olyan nagy jelentőségű, mint amekkorát a regény tulajdonít neki. Viszont bemutatja, hogy a barátom az alteregóm, a másik énem. Hogy egy Magyarországon élő, protestáns és művelt ember éppen egy szerecsenben ismerje fel saját énjének másik felét – ez egyrészt nagyon közhelyes, másrészt borzasztóan mély. Gergő ezt az emberi, szellemi összetartozást bonyolultan mutatja be, anélkül, hogy a történet példázat lenne, aminek a segítségével a mai politikából megérthetnénk valamit. A jelenbe inkább ott nyúl bele, hogy a politikailag korrekt beszéd előírja neked, hogy toleráns légy a más bőrszínű, nemzetiségű emberekkel, közben pedig látod, hogy ez mennyire nehéz. Hagyománya van, hogy barbárnak tekinted az idegent, azt, aki nem a te családodhoz tarozik. Ez mindegyikünkben benne van. A másság elutasítása ha tetszik, a rasszizmus. Az a feladatunk, hogy megértsük a másikat, és a regény ezt mutatja be művészi eszközökkel, esztétikai erővel. Hogy ennek a két ember az egymásra találása milyen véletleneken múlik, milyen drámai az életük. Kazinczyt is barbárnak tartották Bécsben. A fény századában, a felvilágosodás idején, a szabadkőművesség megjelenésekor, egy olyan korban, amely eszmei szinten a toleranciát hirdette. De más az eszme, és más a tapasztalat. Azért preparálták ki a holttestet, mert egzotikumnak tekintették. Ebbe a drámába talál bele Péterfy. A Kitömött barbár anélkül aktuális, hogy aktualizálni akarna, és a visszajelzések szerint erre rezonál az olvasó. Nagy újdonságok az irodalomban ma már nincsenek, ő viszont máshogy nyúl egy fontos problémához. Nem azt mondja, hogy légy toleráns, hanem azt állítja, hogy ez egy nehéz feladat. Ha ítélkezel egy feketén, szembesülnöd kell vele, hogy te is barbár vagy. Gergő egyébként lazán bánik a történelmi tényekkel. Felidézi őket, de egy csomó mindent ki is talál hozzájuk.

Végül is regényről, fikció van szó.

Igen. Ugyanakkor azért van valóságalapja. Kazinczy pályáját minden emberi gyarlóságával együtt látjuk. A 19. századi regény mai szemmel nézve súlytalan, túlságosan is az eszmék mozgatták, és nem volt mögötte semmi. A 20. században aztán már a csetlő-botló kisember is megjelent, akit az eszmék hidegen hagytak. Érdekes, hogy Kazinczy felvilágosult gondolkodásához képest a későbbi magyar nemzeti romantika mennyivel zártabb, beszűkültebb volt, hiába teremtett egy csodálatos nyelvet. Az áldozati szerep, a tragizálás szavatossága lejárt, vagy legalábbis újragondolandó. Talán még most sem vagyunk túl a felvilágosodáson. Ma egy jelentős könyv inkább kérdéseket tesz fel.

Mészáros 4

Vaskos kötetről van szó, és mivel a történet kétszáz évvel korábban játszódik, nem csoda, hogy a szerző tíz évig dolgozott rajta. A szerkesztési folyamat is sok időt vett igénybe?

A tíz évben az anyaggyűjtés is benne van, maga az írás két-három évre koncentrálódik. Én a könyv kompozíciójára, szerkesztésére, ritmusára figyelek, a kész kézirat ebből a szempontból nem adott munkát. Noha két korábbi változatát is ismertem, és nem voltam biztos benne, hogy a Könyvhétre elkészül, amikor Gergő fejében már összeállt a végeleges változat. Péterfy amúgy az a típusú szerző, aki elfogadja, hogy ha elégedetlen vagyok a szöveggel, akkor még dolgoznia kell rajta. Persze erre a könyvre is mondták, hogy lehetett volna húzni rajta, de én nem hiszek a tökéletes regényben. Úgy gondoltam, hogy ha olvasóként végig fenntartja az érdeklődésemet, és ha több irányba kanyarog, akkor felesleges megmondani, hogy két kanállal kevesebb cukor vagy kettővel több só kell bele.

Tavaly említetted, hogy sokszor fájó szívvel kell visszaadni az amúgy jó kéziratokat, mert minden elfogadott könyvre négy el nem fogadott jut, és ez az arány várhatóan csak növekedni fog. Idén is így alakul?

Arányt most nem tudok mondani. Az biztos, hogy a válság miatt a kortárs irodalom beszűkült. Kevés kortárs szerzőt adnak ki az olyan fontos műhelyek, mint a Jelenkor vagy a Palatinus. Rossz érzés, amikor tudom, hogy egy könyv jó, de nem adhatjuk ki, mert még így is többet adunk ki, mint amennyit bírunk. Az sem jó, ha visszhang nélkül jelennek meg a könyveink. És mostanában olyan kitűnő könyvek nem kaptak figyelmet, mint az Edd meg a barátodat, pedig Csaplár Vilmost már nem kellett felfedezni. De például Krusovszky vagy Lanczkor is jobbak, mint amennyit eddig foglalkoztak velük. Kevés a könyves műsor a tévében, és bár az interjúknak örülünk, de készülhetnének interjúk a többiekkel is. Több segítséget kellene adni a szerzőknek, jobban rájuk irányítani a figyelmet. Péterfy Gergő példája is mutatja, hogy érdemes.

 

Mészáros Sándort a héten választották meg a MISZJE (Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület) új elnökének.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!