+ Tudomány

III. Richárd a legrészegebb király

A kutatók szerint III. Richárd naponta három liternyi alkoholt fogyasztott.

A kutatók szerint III. Richárd naponta három liternyi alkoholt fogyasztott. A király csontjait és fogazatát elemezték a kutatók.

A Brit Földtani Intézet és az Leicester Egyetem tudósai az eddigiektől merőben eltérő képet festettek Anglia történelmének egyik legtöbbet kárhoztatott uralkodójáról. Richárd csontjainak és fogainak izotópos elemzése során ugyanis arra a megállapításra jutottak, hogy az egykori király alkoholfogyasztási és táplálkozási szokásai radikálisan megváltoztak 1483-as koronázását követően – írja a Daily Mail.

A kutatók szerint a király a koronázás után legalább 25 százalékkal több alkoholt, vagyis összesen nagyjából három litert bort fogyasztott naponta, étrendjében pedig egyre többször szerepeltek egzotikus ételek, mint például hattyú, daru, gém vagy kócsag.

A vizsgálatok során kiderült, Richárd étrendje jóval gazdagabb volt, mint más tehetős középkori emberé. Azt is tudjuk, hogy rengeteget ivott.

– mondta el a kutatásban résztvevő Angela Lamb. A vizsgálatokról dokumentumfilm is készült, amelyet ma este vetít le a brit Channel 4.

A brit történészi szakma utóbbi évtizedeinek egyik legnagyobb horderejű felfedezését jelentette, amikor tavaly bebizonyosodott, hogy a leicesteri parkoló aszfaltja alatt megtalált csontváz valóban az egykori uralkodóé.

A kutatóknak  sikerült épen maradt DNS-t kivonni a maradványokból, azokat összevetették III. Richárd ma is élő kései leszármazottjainak mintáival.

A Leicesteri Egyetem kutatócsoportja tavaly február elején jelentette be, hogy a lelet archeológiai vizsgálata és a DNS-minták összevetése alapján minden kétséget kizáró bizonyossággal meg lehet állapítani, hogy III. Richárd csontváza került elő 2012 őszén.

A csontváz megtalálása után egy műanyag szobrot is készítettek, mely III. Richárd arcvonásait rekonstruálja.

1408233939548_Image_galleryImage_A_plastic_facial_model_ma

Fotó: dailymail.co.uk

(A hír forrása: www.nol.hu)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top