+ Fotó

Freddie Mercury a Tavaszi szél vizet áraszt dalt énekli

Freddie mercury

A Queen 1986-ban járt a Népstadionban, a koncert előtt egy pesti teraszon Richard Young készített róluk fotókat.

  • Freddie mercury
  • Freddie mercury

Az 1947-ben született Richard Young fotográfus Észak-Londonban nőtt fel. 1968-ban, huszonkét évesen került közelebbi kapcsolatba a fényképezéssel, amikor Párizsban töltött kilenc hónapig dolgozhatott John Bishop reklám és divatfotós mellett. A hetvenes évek elején New Yorkba költözött, ahol szintén fotós barátnőjével élt egészen 1974-ig. Ekkor Londonba költözött vissza, ahol először egy könyvhöz készített illusztrációkat, majd felkérték, hogy John Paul Getty III-t fotózza. Ezeknek a képeknek köszönhetően került az Evening Standard csapatába, mint szabadúszó fotográfus. 1976 és 83 között a Ritz bulvárlap képszerkesztője volt, majd a nyolcvanas években három albumot is kiadott fotóiból. Napjainkban a nevét viselő galériát vezeti Kensingtonban.

A Queen a Magic Tour egyik állomásaként a Népstadionban 70 000 ember előtt adott koncertet 1986. július 27-én. A zenekar tagjaival jó viszonyt ápoló Young az egyik belvárosi hotel tetején azt a pillanatot örökítette meg, mikor Mercury és Brian May a Tavaszi szél vizet áraszt című magyar népdalt tanulja. Mivel augusztusban a Facebook oldalunkon a zene a témánk, ezért mai bejegyzésben a világhírű paparazzo budapesti fotóiból válogattunk.

Tovább a többi fotóra a Mai Manó Ház oldalára.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top