+ Film

Polanski beintett a Locarnói Filmfesztiválnak

polanski

És nem veszi át az életművéért járó különdíjat Roman Polanski, mert egy ticinói konzervatív lap szerint pénze és befolyása miatt mentették fel a nemi erőszak vádja alól.

A lengyel-francia filmrendező a meghívása miatt kirobbant viták miatt lemondta a részvételt a 67. filmes seregszemlén, ahol pedig egy életművéért járó különdíjat is átvehetett volna.

A 67. Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál szervezői kedden hozták nyilvánosságra a 80 éves rendező közleményét, amelyben döntését a meghívása nyomán kirobbant vitákkal indokolta. Ticino kanton egyik konzervatív politikusa lépett fel hevesen Polanski megjelenése ellen. Fiorenzo Dado a La Regione című helyi lapnak nyilatkozva azt kritizálta, hogy

A filmrendezőnek a pénze és befolyásos barátai segítségével sikerült kibújnia a törvény alól és megmenekülnie a börtöntől.

Polanski Locarnóban mesterkurzust is tartott volna. A színész-rendező-producer-forgatókönyvíró személyes tapasztalatait osztotta volna meg a filmkészítésről a locarnói közönséggel. Emellett a 2013-ban feleségével, Emanuelle Seigner színésznővel közösen készített, Vénusz bundában című filmjének bemutatóján is jelen lett volna. A filmfesztivál szervezői sajnálatukat fejezték ki a lemondás miatt.

A Locarnói Filmfesztivál elkötelezett a művészi szabadság mellett. A filmes szemle története alatt mindig megvédtük ezt az alapelvet a nyomástól és a külső beavatkozásoktól, és a jövőben is minden erővel ezen leszünk – fogalmaztak a szervezők.

A rendező még sosem vett részt a locarnói filmfesztiválon, és az RTS svájci tévében nagy örömét fejezte ki afölött, hogy egy olyan „művészi” fesztiválra hívták meg, mint a locarnói, és nem olyan elüzletiesedettre, mint például a cannes-i. Polanski nyilvános megjelenéseit többnyire kritikus hangok kísérik, az Egyesült Államokban 1977 márciusában ugyanis letartóztatták és bíróság elé állították egy 13 éves kislány megrontásának vádjával. A rendező azonban az ítélethirdetés előtt Franciaországba szökött: azóta Párizsban és Svájcban él, 2003-ban Oscar-díját sem vehette át.

2009-ben a svájci rendőrség a több évtizedes amerikai elfogatóparancs alapján váratlanul letartóztatta, majd több millió dolláros óvadék ellenében házi őrizetbe helyezte. Végül mégsem adták ki és a szabadságát korlátozó intézkedéseket is visszavonták.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top