+ Építészet

Sétálj be Bécs legmenőbb épületeibe!

Olyan turista lehetsz, mint még soha. Nyitva áll majd előtted az egyetemi könyvtár, a Microsoft-székház és sok-sok különleges dizájnerhotel is.

Csaknem hetven köz- és magánépület nyitja meg kapuit a látogatók előtt szeptember 13-án és 14-én Bécsben.

A Zara Hadid által tervezett egyetemi könyvtár, a Microsoft-székház, a Volksbank épülete, a Postatakarékpénztár, a Bike&Swim elnevezésű, kerékpárlifttel és tetőtéri uszodával felszerelt lakóház, valamint dizájnerhotelek – csak néhány azon épületek közül, amelyek belülről is megtekinthetők lesznek a nyílt hétvégén.

Az osztrák fővárosban első alkalommal bemutatkozó eseményt a londoni Open House nevű rendezvény mintájára szervezik, és koncepciója hasonló a Magyarországon már több éve közkedvelt Kulturális Örökség Napjához.

A látogatóknak a korokon átívelő, minőségi bécsi építészetet szeretnénk megmutatni.

– mondta az eseményt megálmodó Iris Kaltenegger építész.

Az ingyenes program során a vezetett túrák kétszáz önkéntes segítségével zajlanak, a szervezők még hatvan önkéntes jelentkezését várják. A rendezvényre előzetes regisztráció nem szükséges, a szervezők csaknem 20 ezer látogatóra számítanak. Bővebb információ a rendezvény honlapján, a www.openhouse-wien.at oldalon olvasható.

A tavalyi Open House Londonban:

(A cikk egy MTI-hír szerkesztett változata)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top