+ Zene

A zenekar, amelyik ultimátumot adott magának

bangers

A Bangers zenekarnak 48 óra áll rendelkezésére, hogy új lemezét felvegye.

A Bangers egy brit punkzenekar, amelynek neve inkább csak a punk-berkekben járatosaknak lehet ismerős. A triónak eddig két nagylemeze jelent meg, a Small Pleasures 2011-ben és a tavalyi Crazy Fucking Dreams, emellett van még egy csomó egyéb kiadványuk is. Kétszer is jártak Magyarországon, azonban második alkalommal megbüntették a buszukat, így a zenekar addig nem jön Pestre, amíg nem lesz új buszuk. A Bangers énekese eredetileg karrier-tanácsadó volt, de annyira nem ment jól a bolt, úgyhogy inkább a punkot választotta. De miért érdekes ez most?

Azért, mert a Bangers most egy teljesen bizonytalan kimenetelű vállalkozásba fogott, nevezetesen, hogy ezen a hétvégén 48 óra alatt megírnak és felvesznek egy nagylemezt. Ez valahogy úgy fog kinézni, hogy péntek este bevonulnak egy istállóba néhány hangszerrel és egy felvevő-berendezéssel és vasárnap estig zenélgetnek, aztán kisétálnak azzal az anyaggal, amit ennyi idő alatt össze tudtak hozni.

A zenekar ígérete szerint semmilyen előre megírt zenét, vagy szöveget nem fognak felhasználni a hétvége során. Éppen ezért a felvétel minőségéért nem tudnak garanciát vállalni – írják honlapukon. Ez az eljárás egyébként nem annyira szokatlan, mint elsőre hangzik, csak általában ennél több időt hagynak a zenekarok maguknak.

A kiadvány azért is különleges, mert a 48 Hour Mystery Tape munkacímű lemezt csak a felvétel ideje alatt, azaz péntektől vasárnap lehet megrendelni. Ezt a kiadó honlapján (itt) lehet majd megtenni, a vásárló döntheti el, hogy a három fontos minimális támogatás fölött mennyit fizet majd a lemezért, amit vagy digitális letöltés, vagy kazetta formájában kaphat kézhez.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top