+ Színház

Színház a bányában

színház

Magyarországon a 90-es évek elején egy világkiállítást terveztek. Bodonyi Csaba már ekkor gondolta azt, hogy ide színházat kellene építeni.

Bodonyi Csaba építész alkotásának avatása 2014. augusztus 9. szombaton, 20.00 órakor Tokajban, a Patkóbányában, a Bodrog parton: az István a király előadása a Békés megyei Jókai színház társulatától

2500 személyes nézőtér, letisztult, konstruktív nyersbeton formák, a természetes sziklafal szépsége, csodálatos panoráma a Bodrog kanyarulatára!

Dévald István a tokaji Paulay Ede színház igazgatója: Magyarországon a 90-es évek elején egy világkiállítást terveztek. Bodonyi Csaba már ekkor gondolta azt, hogy ide színházat kellene építeni. Az elhagyott Patkóbányában, amikor Tokaj-Hegyalját a világörökség részévé nyilvánították, Carmina Burana koncerttel nyitottunk, 2002-ben. Az ötlet Nyikos Istváné volt. Fellépett itt a King’s Singers, láthatták itt a Jézus Krisztus szupersztárt, és muzsikált a „gödörben” Boban Markovic Orchestra. A helyszín fantasztikus atmoszférával rendelkezik. Sikerült megnyernünk egy pályázatot 2009-ben, mondhatni, az összes olyan akadályba belebotlottunk, ami a közbeszerzési eljárások dzsungelében lehet. Öt év alatt valósult meg ez a csoda, ahol Bodonyi Csaba jóvoltából a nyers beton felületek és a sziklafal színe, ritmusa harmonizál egymással. A szabadtéri színház egy évszakhoz kötött műfaj. Télen a nézőtér alatti teret fogjuk használni, amely változatos és párhuzamos kulturális rendezvényeknek is otthont adhat. Nemcsak Tokaj kapta meg a lehetőséget, hanem az egész borvidék.

A legkorszerűbb hang és fénytechnika, a környezetbe illő parkolóhelyek, játszótér a gyerekeknek, füves amfiteátrum a kamaradarabokhoz!

Bencsik Mátyás a Tokaji Paulay Ede színház műszaki vezetője: Európa egyik legmodernebb játszóhelye épült itt fel. Fény- és hangtechnikában vetekszünk a legnagyobb fesztiválokkal is, a divatos szabadtéri események helyszíneivel. Mobilfedés a színpad fölött, mobilvilágítás a színpadi térben és a korszerű tornyokban, a legkorszerűbb hangosító rendszer, irányító stúdiókkal. Mindent téliesíteni lehet, de úgy vélem nagyon sokféleképpen hasznosítható ez a tér, ősszel és tavasszal is. Igyekeztünk minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyni a környezetben, az épület alakításakor, és a világítástechnikában is. A színházi világítás a most legmodernebb LED technológiával készült. Tehát sokkal kevesebb elektromos áramot fogyasztunk, és ettől kevesebb a szén-dioxid kibocsátás, illetve maga a hangtechnika is olyan, ami Európában versenyképes. Egymilliárd kilencszázmillió forint épült ide be a hegybe. Ennek az értéknek a hatása és vonzereje az egész környéken érződni fog.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top